Címke: blog

A történet a Holdfelkelte mögött – hogyan született Ansel Adams egyik leghíresebb fényképe?

Ansel Adams munkásságának egyik legkiemelkedőbb alkotása a Moonrise, Hernandez, New Mexico, amely a mai napig fontos tétele gyűjteményi kiállításoknak, illetve aukcióknak egyaránt. A fekete-fehér fénykép 1941. november 1-jén késő délután, az Egyesült Államokban, Új-Mexikó közelében, az arra futó autóút egyik magaslati pontjáról készült. A felvételen a sötét égbolton felkelő Hold kapja a főszerepet, miközben az alatta alacsonyan úszó felhők, a hegycsúcsok és apró házak, illetve egy temető látható. A felvételre hamar felfigyeltek, később számos nyomat készült róla, amelyek példányai különböző aukciókon döntöttek rekordokat.

Tovább

Fotótörténet – Harold Edgerton tejcsepp koronája mérföldkő a vakuval történő fényképezésben

A fotográfia világában megtapasztalhattuk, hogy nem létezik olyan téma, amit ne lehetne eredetien, eddig nem látott módon megörökíteni. Így történhetett, hogy egy csepp tejből is ikonikus kép született, amit már a New York-i MoMA-n keresztül a londoni Victoria and Albert Museumig a világ megannyi pontján kiállítottak. Harold Eugene Edgertonnak, az MIT villamosmérnöki professzorának 1957-ben készült, Milk Drop Coronet néven ismert fényképe a vaku adta pillanat megfagyása miatt vált megismételhetetlenné, ezáltal felejthetetlenné.

Egy cipősdobozból került elő a második világháború egyik elveszett fotóarchívuma

A második világháború képi emlékezetét többnyire férfi haditudósítók munkái határozták meg, ám a 2020-ban előkerült archívum egy eddig szinte teljesen elfeledett fotográfus, Olga Ignatovics életművét hozta újra felszínre. A felvételek – amelyek közül néhányat a nürnbergi per bizonyítékai között is felhasználtak – ma már egy digitalizált gyűjtemény részeként teszik láthatóvá a frontvonal és a felszabadított koncentrációs táborok dokumentációját.

Valóság vagy illúzió? A fata morgana jelensége

A horizont fölött lebegő hajók, váratlanul felbukkanó „városok”, majd ugyanilyen gyorsan eltűnő formák – a fata morgana – évszázadokon át megtévesztette az utazókat és a tengerészeket. A jelenség mögött azonban nem legenda vagy optikai trükk, hanem a légkör fizikai folyamatai állnak: a különböző hőmérsékletű levegőrétegek eltorzítják a fényt, így a távoli tárgyak képe nem várt módon a horizont fölé emelkedhet. A látvány egyszerre természeti jelenség és vizuális illúzió.

Elmar – A fogalommá vált objektívnév etimológiája

Miért végződik annyi klasszikus objektív neve –ar vagy –er hangzásra, a Tessartól az Elmaron át a Planarig? A német optikai ipar 19–20. századi hagyományából kinőtt névadási konvenció idővel nemzetközi ipari nyelvvé vált, amely máig meghatározza az objektívek technikai csengésű márkaneveit.

A hétköznapok hőse – A fotó, amely bejárta a világot

2017 nyarán készült az a fotó, amelyen egy kanadai férfi épp a pázsitot nyírja, miközben hatalmas tornádó gyűrűzik a háttérben — a képet azóta is sokan idézik a vizuális történetmesélés és a hétköznapi hősök ikonikus ábrázolása kapcsán. A fotó készítője eredetileg csak a családjának akarta megmutatni a természeti jelenséget, ám a kép az interneten néhány nap alatt világhírű lett.

A döntő pillanat és a nagyítókeret – Miért kellett megvágni a 20. század egyik ikonikus fotográfiáját?

Henri Cartier-Bresson neve összeforrt a döntő pillanat fogalmával, valamint azzal a már-már dogmatikus szigorral, amely elveti a képek utólagos megvágását. A fotográfia történetének egyik meghatározó alkotása, a Gare Saint-Lazare mögött című, 1932-ben készült felvétele azonban olyan titkot őriz, mely némileg árnyalja a mester tévedhetetlenségéről kialakult képet. Cartier-Bresson meghatározó fiatalkori képkockája ugyanis nem egy tökéletes, ösztönös kompozíció eredménye, hanem egy technikai kényszer szülte utólagos beavatkozásé.

Az öröm pillanata és a valóság árnyéka: a Burst of Joy története

Az amerikai fotótörténet egyik legtöbbet elemzett háborús sajtóképe, a Burst of Joy ismét a figyelem középpontjába került a tengerentúlon, miután a felvételen háttal látható Robert L. Stirm alezredes, a vietnámi háborúból hazatérő hadifogoly 2025 novemberében, életének 92. évében elhunyt. Slava „Sal” Veder, az Associated Press fotóriporterének 1973-ban készített felvétele a hazatérés eufóriáját mutatja, miközben a háttérben egy jóval összetettebb, ellentmondásokkal teli családtörténet és emlékezetpolitikai narratíva húzódik.

Fotótörténet – Az ember a megkorbácsolt hát mögött

Egy megkorbácsolt hát, egy félprofilból látszó arc – és egy fotográfia, amely képpé sűrítette a rabszolgaság embertelenségét. Az Scourged Back című felvétel nem csupán az amerikai polgárháború egyik legismertebb képe, hanem korai példája annak is, miként válhat a fotográfia politikai fegyverré, történelmi bizonyítékká és propagandaeszközzé egyszerre, miközben a képen szereplő ember saját hangja jórészt elveszik a róla szóló narratívákban.

Tovább

Ezek a képek a TIME szerkesztői szerint 2025 legjobb sajtófotói

A Time Magazine november végén jelentette meg 2025 legjobb sajtófotóiból összeállított válogatását, mely az idei év emlékezetes pillanatait mutatja meg. A képek többsége ismét felkavaró, főleg tragikus eseményeket megörökítő felvétel, de az összeállításba szerencsére megmosolyogtató, könnyedebb, érdekes témájú fotókat is beválogattak a nagy múltú magazin képszerkesztői.

Fotótörténet – Mary Ellen Mark: Amanda és Amy, Valdese, N.C., 1990

1990-ben Mary Ellen Mark Észak-Karolinában készítette el ikonikus fotóját a kilencéves Amanda Mintonról, aki cigarettával a kezében, kisminkelve és műkörmökkel áll a kamera előtt, a gyermekkor elvesztésének nyers és fájdalmas jelképeként. A kép története évtizedekkel később vált ismertté, amikor Amanda felnőttként mesélt arról, hogy azt remélte, a fotó majd kiutat jelent számára. A felvétel 2026. január 11-ig a Mary Ellen Mark: Női sorsok című kiállításon is látható a Mai Manó Házban.

Egy műtermi baleset, amely megváltoztathatta volna a történelem menetét

Amikor az amerikai polgárháború utolsó előtti évében az Unió hadseregének frissen kinevezett főparancsnoka, Ulysses S. Grant 1864 tavaszán Washingtonba érkezett, majdnem végzetes baleset érte a híres fotográfus, Mathew B. Brady műtermében. A történetet James E. Kelly szobrászművész feljegyzései és Brady egykori visszaemlékezései őrizték meg, rámutatva arra, hogy néha a véletlenek láncolatán múlik a történelem pillanatnyi alakulása.

„A fénykép nem csak rögzít, hanem megőriz” – Diane Keaton, a fotográfus

A színésznőként világhírűvé vált, nemrég elhunyt Diane Keaton fotográfiai szenvedélye legalább annyira összetett, mint filmes munkái voltak. A hetvenes évek végétől kezdve Keaton nemcsak gyűjtőként, hanem alkotóként is következetesen építette vizuális univerzumát, amelyben a mindennapi Amerika, az építészet és múlt nyomai egyaránt meghatározó szerepet kapnak.