A Petőfi Népe 1956-os alapítása óta a lapnak dolgozó fotográfusok a megyei események ezreit örökítették meg. A digitális technika térnyerése előtt filmnegatívokról nagyított papírképekkel dolgoztak a fotórovatnál. Az évtizedek alatt összegyűlt papírképek jelentős része ma már a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum anyagát gyarapítja.
A képen Förstner Magda egy kanapén féloldalasan fekszik, a falon egy nőalakot ábrázoló alkotás, a bal oldalon pedig Beöthy Irányzott cselekvés (1927) című szobra látható, melyet Förstner kicsavart végtagokkal utánoz. A kép Groteszk táncosnő címen jelent meg a Magyar Fotográfia, 1928. június 20. számának 10. oldalán.
A Magyar Fotográfiai Múzeum kiállításán az elfeledett szegedi fotográfusnő, Bäck Manci munkáiból látható egy közel 50 képből álló válogatás, akinek nemeseljárásokkal készült festői fotográfiái közül kiemelkedőek a portré- és aktfotói, valamint a mozdulattanulmányai is jelentősek. Ennek ellenére művészete évtizedekre feledésbe merült, életművét csak a 2000-es években kezdték el kutatni és bemutatni.
A Millennium Háza – Neo Kortárs Művészeti Tér mélység/élesség – Remekművek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című kiállítása nem csupán a múzeum kollekciójának legféltettebb fotográfiáit mutatja be, hanem felhívja a figyelmet a fotó mint médium eszközigényére is, így a tárlaton fototechnikai eszközök, különleges fényképezőgépek is érzékeltetik a művészeti ág alkotáshoz szükséges készülékeinek sokszínűségét.
Gyenes Zsolt felteszi a kérdést, mik a határai a fotográfiának, egyáltalán, mit nevezhetünk annak a 21. században. A kérdés művészeti szempontból, szerintem irreleváns, technikai szempontból viszont alapvető. Végső soron a mű önmagáért szavatol, bárhogyan is jött létre, és teoretikus szempontból ez a folyamat a leglényegesebb. Attól függ mire helyezzük a hangsúlyt.
Szeptemberben sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. A víz eltűnésének következményei, a Városliget utóbbi 50 éve, Brazília 1940 és 1960 között, valamint Vydareny Iván ötven fotója. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.
Idén nyáron a tisztelt utazóközönségnek nem kell Kecskemétnél tovább vonatoznia ahhoz, hogy Belgium, Magyarország, Hollandia vagy akár Franciaország utcáin kószálhasson. A Magyar Fotográfiai Múzeumba lépve Szabó Judit: Összegzés című retrospektív kiállítása nem csak térbeli, de bizonyos értelemben időutazásra is kiváló helyszín: az 1970-es, 80-as évektől napjainkig láthatunk arcokat, hétköznapi jelenetek, utcaképeket számos európai városból.
Júniusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. Fiatal magyar fotográfusok, mindennapi kudarcok, összegzések, boszorkányok és egy magyar szemorvos élete Kongóban. Ezekre a kiállításokra mindenképp érdemes ellátogatni.
A magyar fotográfia történetének egyik legjelentősebb alakja Berekméri Zoltán, aki az 1940-es évektől a ’80-as évek végéig alkotott. Tragikus életének számos pontja ismert és feltárt, azonban sorsának művészetéhez alig van köze: képein egy sajátságos világ bontakozik ki, amelyben a tiszta kompozíció, a fotográfiai hagyományok iránti tisztelet és egy különös „belső monológ” játssza a főszerepet.
Rosti Pál a távoli, egzotikus vidékeket sokoldalúan, tudományos igénnyel megismertető, gazdagon illusztrált 19. századi útikönyv-készítés egyedülálló hazai úttörője volt. Egyben a korabeli táj-és városfényképezésnek – a nemzetközi fotótörténet-írás által is – magasra értékelt korai művelője, aki a fotográfia feltalálásának nyilvánosságra hozatala után 18 évvel már igen magas színvonalon művelte e műfajt.
Angelo a magyar fotográfia talán legizgalmasabb, legrejtélyesebb, legeredetibb, legsokoldalúbb, egyesek szemében legellentmondásosabb egyénisége. Egész művészpályájára a sokrétű változatosság, a kívülállás, a társtalanág, a szemléletének folyton változó, alakuló, öntörvényű fejlődése jellemző. Tőry Klára esszéje.
Violette Cornelius és Ata Kandó munkássága rendkívüli fontos volt az 1956-os forradalom képi láttatásában és jelentőségének elismertetésében, illetve az 1956-os magyar menekült helyzet dokumentálásában. A PaperLab Galériában látható válogatás Ata Kandó gyerekekről készített érzékeny portréit mutatja be, ahol a tekintetek többet mondanak minden szónál.
Siklós Péter (Budapest, 1937–) elsősorban autodidakta módon tanult meg fényképezni a Magyar Optikai Művek munkatársaként, azonban életének első két évtizede inkább a klasszikus zene körül forgott. Hegedűtanulmányait a családját ért kitelepítés következtében kényszerült abbahagyni, azonban kapcsolata nem szakadt meg a zenével, csak módosult annak átélése és iránya: elsősorban már a jazz és a fotográfia kapcsolata foglalkoztatta élete derekán. Képeiből a Magyar Fotográfiai Múzeumban látható kiállítás.
A PaperLab Galériában megrendezett tárlat Reismann János 1959-ben Szardínián készített képeiből válogat. Annak idején a szintén a kor progresszív irányzatait követő olasz festővel és íróval, Carlo Levivel közös kiadványt is készítettek, Italien címmel.
Az itt látható fotográfiák java része az 1970-es évek derekán született. Ez a korszak olyan korai „képdömping” időszak volt, mely tárgyiasult fényképekkel: papírképekkel árasztotta el a világot, s benne Bács-Kiskun megyét is.