Zsilákék New York utcáin futottak össze André Kertésszel, aki ezt követően egy hétig fényképezte a cirkuszi társulat próbáit és előadásait, valamint egy közös kiállításlátogatást a MoMA-ban. Ezek a képek évtizedekig egy fiókban lapultak, ám Baki László kurátori munkájának köszönhetően most végre a nagyközönség is megismerheti az eddig ismeretlen Kertész-anyagot.
Drozdik világába belépve el kell fogadnia a művész saját játékszabályait, és átadnia magát annak, amit a művész a Kaland a technos dystopiumban: Szellemi Kaland című írásának ötödik pontjában így fogalmaz meg: „Kaland: a rétegek feltárása és az újjárendeződő vagy éppen kaotikussá váló jelentések öröme.”
Drozdik Orsolyára egyszerre szokás a magyarországi feminista, posztfeminista, látens feminista vagy implicit feminista művészet megteremtőjeként hivatkozni. A terminológiai kavalkád oka, hogy pályájának 1970-es évekbeli, magyarországi indulásakor az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már a művészeti praxis és az akadémiai közbeszéd szerves részeként létező feminizmus, és általában a társadalmi nemekkel foglalkozó mozgalmak és elméletek a keleti blokk országaiba nem jutottak el.
Violette Cornelius és Ata Kandó munkássága rendkívüli fontos volt az 1956-os forradalom képi láttatásában és jelentőségének elismertetésében, illetve az 1956-os magyar menekült helyzet dokumentálásában. A PaperLab Galériában látható válogatás Ata Kandó gyerekekről készített érzékeny portréit mutatja be, ahol a tekintetek többet mondanak minden szónál.
A PaperLab Galériában megrendezett tárlat Reismann János 1959-ben Szardínián készített képeiből válogat. Annak idején a szintén a kor progresszív irányzatait követő olasz festővel és íróval, Carlo Levivel közös kiadványt is készítettek, Italien címmel.
A Mai Manó Házban látható kiállítása kapcsán Roger Ballen fotóművésszel beszélgettünk az életművéről, az inspiráló fotográfusokról, a képei pszichológiai erejéről és a modelljeihez fűződő viszonyáról is.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállításon 85 fotó látható, melyekből Roger Ballen kérésünkre ezúttal hetet választott ki és fűzte hozzájuk gondolatait, melyek – egy takeover keretében – a Mai Manó Ház Instagram oldalán jelentek meg.
De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket.
Fejér Ernő fényképein keresztül szembesülni a késő Kádár-kor „éjszakai oldalával” olyan, mint egy Méhes László Langyosvize utáni hirtelen jött hidegzuhany. Egyszerre kijózanító, kábító, dezorientáló: a korszak ismerős-banális világa egyszer csak kísérteties idegenségként áll előttünk, míg a biztos fogódzókat elnyeli a terjengő köd, amely mintha e langyosvízből képződött volna.
A Múzeumok Éjszakáján idén is számtalan program kel versenyre a látogatók kegyeiért. Hadd ajánljunk most néhány olyan eseményt, amely fotográfusokkal, fotográfiával és annak társművészeteivel tűnik ki az események sokaságából.
Az 1950-ben az Egyesült Államokban született és több mint negyven éve a dél-afrikai Johannesburgban élő Roger Ballen generációja egyik legjelentősebb fotográfusa, akinek dokumentarista és megrendezett képei egyedülálló helyet foglalnak el a kortárs fotográfiában.
A Fejér Ernő 1979 és 1990 között készült sorozatainak képeiből összeállt Post Scriptum című kiállítás 2022. május 29-ig tekinthető meg a Mai Manó Házban. A művésszel az alkotáshoz való viszonyáról, korai hatásokról és inspirációkról beszélgettünk.
A Mai Manó Házban 2022. május 29-ig látható tárlat arra tesz kísérletet, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig készült alkotásokat retrospektív módon egy új, szabadabb konstellációban: a törés utániság kontextusában mutassa be.
Nixon a Brown nővérekről készített sorozata az egyik legerősebb példázata a portrékészítésnek és a kortárs fényképészet időhöz való viszonyának. Képei kétségtelenül magával hordozzák a nosztalgiát a fényképészet aranykora után, és a médium képességét arra, hogy kimerevítse a pillanatot.
Fotóművészekkel való képzeletbeli találkozóra invitálja a látogatót gyűjteményén keresztül Madeleine Millot-Durrenberger, a Mai Manó Házban megrendezett A műgyűjtés szenvedélye című kiállításon.