Jeff Wall konceptuális fotográfiái, mint filmből kiragadott jelenetek, mágikus realizmusuknál fogva kerítenek hatalmukba. A kanadai művész munkássága nagyban hozzájárult, hogy a fénykép kortárs képzőművészeti, valamint a fine art magaslataiba emelkedhessen. Time Stands Still című, áprilisban nyílt kiállítása a portugál MAAT-ben a múló jelen és az örök nosztalgia érzésein keresztül vezet be munkásságának esszenciájába.
A Google egyik legújabb AI projektje fajsúlyos kérdéseket vet fel a digitális emlékezet, a fikció és a valóság viszonyáról. A The Great Voyage (A nagy utazás) című film talált 19. századi fotográfiák, köztük jellegzetes kabinetképek felhasználásával, a forgatókönyv megírásától a főcím és az aláfestő zene komponálásáig szinte teljes egészében mesterséges intelligencia segítségével készült. A három és fél perces alkotás egy fiktív múltba – hovatovább egy lehetséges jövőbe – vezet bennünket.
A Mai Manó Ház átfogó kiállítása hazánkban elsőként mutatja be teljes mélységében Rogi André különleges életművét – egy nőét, aki festőként indult, majd a fotográfia eszközeivel lett a 20. századi párizsi művészvilág hiteles krónikása. Nem csupán a francia kultúra részévé vált, hanem az európai modernizmus egyik rejtett kincsét is képviseli: autonóm, érzékeny, korszerű és nemzetközi alkotó.
Csősz művészeti gyakorlatának központi témája az idő, a létezés és a jelen fogalmának problematikája, amelyet fotográfián, videóművészeten és performatív kísérleteken keresztül vizsgál. Kutatói és művészi megközelítése szorosan kapcsolódik a természettudományos és filozófiai diskurzusokhoz; munkáiban a percepció, a folytonosság, a rögzíthetőség és a pillanat illúzióját elemzi. Danger Soft Mud című hosszútávú fotóalapú projektje a part menti táj, az emberi jelenlét nyomai és az időrétegek viszonyát tárja fel.
A Mai Manó Ház az elfeledett magyar származású fotográfus, Rogi André életművének szentelt kiállítással, valamint azonos című albummal ünnepli az alkotó 125. születésnapját. A Több fényt, több árnyékot nem egyszerű kísérőkiadvány, hanem gondosan szerkesztett, önálló művészeti album is, amely egy méltatlanul háttérbe szorult női alkotó személyes és szakmai újrafelfedezését szolgálja.
Az internetet elárasztó mesterséges intelligencia által generált képek és videók olyan hitelesnek tűnnek, hogy gyakran a szakértők is alig tudják megkülönböztetni őket a valós alkotásoktól. Hany Farid, a Berkeley Egyetem kutatója és professzora több évtizede dolgozik azon, hogy visszaállítsa az emberek bizalmát a digitális médiában. TED-előadásában bemutatja, hogyan lehet – és miért kell – felismerni a mesterséges intelligencia által generált hamis képeket és mit tehetünk az online tér megtisztításáért.
Ki volt Rogi André, miért tartják számon a francia fotótörténet egyik különleges alkotójaként, és hogyan kapcsolódik a magyar fotográfia történetéhez? Hogyan talált vissza Budapestre, születésének 125. évfordulóján? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kerstin Stremmellel, a Mai Manó Házban látható, első magyarországi Rogi André-kiállítás társkurátorával.
A PHotoESPAÑA 2025, a nemzetközi fotográfiai és vizuális művészeti fesztivál idén a Végül is mottóval tér vissza, több mint 100 kiállítással, 360 művésszel, és történetében először kiemelt vendégországgal: Chilével. A rendezvény az emlékezet, identitás, társadalmi igazságosság és kortárs kihívások előtt tiszteleg – Madridtól Barcelonáig, Lisszabontól Budapesten át minden fotóművészetet kedvelő számára.
Yves Klein 1960-ban alkotta meg az egyik legismertebb fényképét, amelyen a művész a gravitációt figyelmen kívül hagyva egy ház tetejéről a semmibe ugrik. A felvétel készítésének körülményei Klein 1962-es váratlan halála óta folyamatos találgatások tárgyát képezik.
Júliusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. André Kertész első feleségének képei, egy díjnyertes fotókönyv a vendéglátásról, a leghíresebb hazai sajtófotók és Szipál Márton életmű-kiállítása. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.
2024 májusában érkezett meg Chilébe a világ eddigi legnagyobb digitális kamerája, amelyet a Rubin Obszervatórium épített az amerikai SLAC Nemzeti Gyorsítólaboratóriumban. A kamerát 2025 elején szerelték fel a Simonyi Survey Teleszkópra, ahol a következő évtizedben az égbolt eddigi legrészletesebb feltérképezésére vállalkozik. A Rubin Obszervatórium első nyilvános bemutatkozása ma, 2025. június 23-án lesz, amikor világszerte élő közvetítés keretében mutatják be az első képeket és videókat.
Közeleg a múzeumlátogatók egyik legnépszerűbb eseménye, a Múzeumok Éjszakája. Egy világhírű divatfotográfus ikonikus képei, a világ leghíresebb fotográfusainak autós képei, gyurmaikonok, AI és klasszikus portrék, valamint a Lee című film vetítése Veszprémben. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes szombaton időt szánni.
Március 14-én nyílt meg a bonni Bundeskunsthalléban a Susan Sontag. Sehen und gesehen werden (Látni és láthatóvá válni) című kiállítás. A teoretikus életmű sajátos retrospektívjeként is felfogható, szeptember 28-ig látogatható tárlat az amerikai írónő, kritikus és közéleti gondolkodó, Susan Sontag munkásságát és életét mutatja be, különös tekintettel a vizuális kultúrához fűződő viszonyára, valamint társadalmi és politikai szerepvállalására. Ingmar Bergmantól Andy Warholig, Eugene Atget-től Walker Evansen és Jevgenyij Haldejen át Annie Leibovitzig több mint harminc alkotó műve reprezentálja a kiállításban Sontag örökérvényű gondolatait.
Méretében, terjedelmében és koncepciójában is egyedülálló a párizsi Jeu de Paume The World Through AI című kiállítása, amely a mesterséges intelligencia és a társművészetek – fotográfia, film, képzőművészet, szobrászat, zene és irodalom – közötti kapcsolatot vizsgálja egy olyan korszakban, amikor az algoritmusok és a generatív képalkotás lehetőségei egyszerre keltenek megdöbbenést és félelmet, lelkesedést és szkepticizmust a társadalom, és vele az alkotóművészek körében.
Eleanor Macnair brit művész gyurmafotográfiái láttán eszünkbe jut, hogy a gyurma nem csak a gyerekszoba sarkaiban lapuló, kiszáradt pacákat jelentheti, amiket csak akkor találunk meg, amikor már végérvényesen a szőnyeg részei lettek. Macnair híres fotókat alakít át színes gyurmamásolatokká. Van abban valami végtelenül emberi, amikor Cindy Sherman vagy Man Ray ikonikus képei új életre kelnek egy olyan anyagban, amit az óvodában még vacsorának néztünk. Ez a fajta komolytalan komolyság az, amitől Macnair munkái ennyire szerethetők: egyszerre irónia és rajongás, és mesterien egyensúlyoz a karikatúra és kortárs képzőművészet kényes határán, bizonyítva, hogy a kreativitásnak tényleg nincsenek határai.