Az ezredforduló előtti kortárs magyar fotográfia emblematikus darabja Tóth György 1995-ben készült Emese című portréja. A női test ábrázolásának esztétikáját is újraértelmező mű 2007-ben kortárs fotóért fizetett hazai rekordáron, 1,8 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén. A Punkt Én vagyok a képen című videósorozatának harmadik részében az egykori modell, Török Emese emlékszik vissza a fotó történetére.
A francia Jeu de Paume művészeti központ az olasz származású fotográfusnak, Frank Horvatnak szentelt kiállítást. A 2023. június 16-án nyíló Párizs – Világ – Divat című kiállítás az alkotó halála óta rendezett legnagyobb tárlatnak ígérkezik, amelyen 170 nagyítást és 70 archív dokumentumot mutatnak be.
Júniusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. Fiatal magyar fotográfusok, mindennapi kudarcok, összegzések, boszorkányok és egy magyar szemorvos élete Kongóban. Ezekre a kiállításokra mindenképp érdemes ellátogatni.
Az 1930-as és ’90-es évek között titokban készült és terjesztett képek ritka bepillantást engednek egy kurátorok hanyagolta (vizuális) szubkultúrába. A történelmi szempontból sem jelentéktelen válogatás több mint 100 kiállított fotó segítségével vizsgálja a londoni queer ellenállást.
Lóránt István lapszerkesztő, író, újságíró, történész, fotográfus, operatőr, filmrendező, zenész volt, s azok közé a magyar zsenik közé tartozik, akit – Stefan Lorantként – világszerte sokkal jobban ismernek és értékelnek, mint itthon. Döntő szerepe volt abban, hogy tömegekkel ismertette meg a minőségi fotográfia és a fotóriport műfaját, világszerte újságolvasók százezrei találkozhattak a lapokban számos kiemelkedő fotográfus munkáival. Újszerű, merészen kísérletező szemléletével új korszakot nyitott a képszerkesztésben, a modern képes magazinok arculatának megteremtésében.
A tizenkilencedik század második felében az információáramlás felgyorsítása komoly kihívást jelentett. Több helyen – például Magyarországon is – az évszázad végén már működtek hírügynökségek és távirati irodák. A napilapok és más újságok, majd a rádiók gyakran használták ezeket, hogy az ország és a világ híreiről több információhoz jussanak, majd azokat közreadhassák.
Nemzetközi intézményi együttműködés keretében The Stutter of History címen Sanghaj után a párizsi Jeu de Paume ad otthont Thomas Demand retrospektív kiállításának. A február 14. és május 28. között látható tárlat mintegy száz alkotás – a fotográfiák mellett objektek, installációk és videók – segítségével négy szekcióban mutatja be a jelenleg Berlinben élő szobrász és fotográfus három évtizede formálódó életművét.
Lebohang Kganye a 2022-es Foam Paul Huf Award nyertese. A 2007-ben alapított díjat évente ítélik oda a szakmai közösségben aktív és a médium kreatív határait feszegető fiatal művésznek. Az elismerés 20.000 eurós díjazással és egy Foam-szólókiállítással jár, mely 2023. fmájus 21-ig látogatható az amszterdami Foamban Haufi nyana? I’ve come to take you home (Túl közel? Jöttem, hogy hazavigyelek) címmel.
A londoni székhelyű Folio Society Mia Finemannel, a New York-i Metropolitan Múzeum fotográfiai gyűjteményének kurátorával fogott össze az On Photography kötet képanyagának összeállításához. A 21 fekete-fehér kép között akad olyan, amiről Susan Sontag kifejezetten ír, illetve olyanok is, amelyek szó szerint csupán illusztrációk, de a kiadó szerint nagyban segítik a könyv megértését.
Az Evelyn Hofer, Fred Herzog, Joel Sternfeld, Stephen Shore és Joel Meyerowitz munkásságát bemutató kiállítások után a nemrégiben nyílt Eggleston-kiállítás is a színes fotográfia történetét bemutató tárlatok sorát gyarapítja a C/O Berlinben. A kiállítást kísérő könyv a Steidl kiadónál jelenik meg.
A főként a madridi Fundación MAPFRE gyűjteményéből összeálló tárlaton közel 120 képen keresztül kaphatunk betekintést Strand két-pólusúként számontartott művészetébe. A kiállítás célja, hogy bemutassa, e két pólus – a formalizmus és a politika – Strand képein és látásmódján keresztül szintézisre jutottak, valamint egyáltalán nem állnak egymástól olyan távol, mint azt elsőre gondolnánk.
Ergy Landau 1967-ben hunyt el örökösök nélkül, még azelőtt, hogy az 1970-es években a fotográfusok elnyerték volna a művészeknek járó elismerést, így emlékezete szép lassan feledésbe merült. A Mai Manó Házban látható kiállítás és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan E. Landau gyűjtemény feldolgozásának eredménye.
A fotográfia hatása a filmre tagadhatatlan, a rendezők gyakran fotográfiák alapján alakítják ki műveik megjelenését és hangulatát, esetleg cselekményének elemeit. Cikkünkben hat olyan filmet mutatunk be, amelyeket híres fényképek vagy azok készítői ihlettek.
A Tabán emlékezetének megőrzése közös budapesti felelősségünk: ebből a munkából veszi ki részét a Bellibro kiadó Tabán-könyve, amely félig irodalmi és kortörténeti szöveggyűjteményként, félig fotóalbum eleveníti fel az elveszett városrész emlékezetét több mint százötven fotográfiával és korabeli írásokkal, melyek közül 70 fotó a nagyközönség számára eddig ismeretlen volt.
A február elejétől megtekinthető előadást Sharr White-t adaptálta színpadra és Bartlett Sher, Tony-díjas színházi alkotó rendezte, valamint a szereposztásban Danny Burstein alakítja a fiatal fotográfust, Nathan Lane az apát és egykori borotvaügynököt, Zoë Wanamaker pedig az anyát, aki később ingatlanügynök lesz. A produkció több mint két órán át tart, szünet nélkül.