A PhD kutatásom részeként nyolc résztvevővel dolgoztam együtt, akikel végignéztük a családi fényképeiket és történeteket meséltek róluk. Így állt össze egy 755 történetből álló archívum.
A történetmesélés, egy felelősségteljes és fárasztó feladat; mégis - ahogy Martha Langford érvel - egy fontos, múlthoz kapcsoló folyamat. Langford szerint minden privát album és archívum újraaktiválható a történetmesélésen keresztül, ezért örökké nyitott és tartalma kimeríthetetlen. Sőt, az album igazi szerkezetét a történet narratívája adja. Én két szeletet figyeltem meg. Langford elméletét továbbgondolva elkezdtem megrajzolni külön-külön minden résztvevő saját belső, személyes narratív hálózatát. Sok történetnek volt történelmi tartalma, ezek személyesen megélt, majd továbbadott élmények. Ezeken keresztül a résztvevők történetei elkezdtek összekapcsolódni - vagy együtthangzás vagy ellentmondás alapján. Így elkészült kilenc vizualizáció. A fejemben ez a kilenc hálózat egy nagyobb hálózatot képezett, amit tér hiányában nem tudtam installáni, a makett ennek egy kicsinyített változata. Én állok a nyolcszög közepén, és a résztvevők felém fordulnak. A függőleges paneleken fut a személyes hálózatuk, keresztbe különböző színekkel a történelmi élmények, amik összekötik őket – mintha egymással folytatnának párbeszédet. Ez fontos volt. Nádas Péter Párhuzamos történetek c. könyvében az olvasó hasonlóan követi a belső hangokat, de ezek sosem kerülnek megosztásra, csak az olvasó köti őket össze. Az elhallgatás uralkodik.
Aleida Assman emlékezetkutató szerint 15-20 évnek kell eltelnie, mire a történelmi traumák beépülnek a diszkurzusba, s azok személyes történeteken keresztül egyéni emlékezetként is feldolgozhatóvá válnak. Magyarországon ennél sokkal több idő telt el, ennek ellenére a csönd uralkodik, kettévált a történelmi emlékezet. Ezért is tartottam fontosnak, hogy elkészüljön a makett, ami megmutatja a történelmi élmény és a személyes történet közös kötelékhálózatát. A nem-egyetértésen alapuló párbeszéd folyamata - ahogy olyan szociológusok, mint Idit Alphandary és Leszek Koczanowicz is érvel - megértést, empátiát teremt, melyben feloldódnak a történelmi traumák, és ezen keresztül a demokráciának egy fontos stabilizáló, egyensúlyozó eleme. Éppen ezért és ezúton is köszönöm a résztvevőknek az idejüket, bizalmát, nyitottságát a velem lévő párbeszédre.
