Poszt. Szovjet. Lexikon.

Az össz-kelet-európai illetőségű Sputnik Photos azon ritka művészkollektívák közé tartozik, amelynek minden fotója, installációja, kiállítása és kiadványa ugyanazt a kétségtelenül nagy, átfogó témát tárgyalja. A 2006-ban hét taggal (Andrej Balco, Jan Brykczyński, Andrei Liankevich, Michał Łuczak, Rafał Milach, Adam Pańczuk és Agnieszka Rayss) startolt társaság a kezdetektől a kelet-európai és posztszovjet mindennapok megfigyelésével, dokumentálásával, feldolgozásával és bemutatásával foglalatoskodik. A dokumentumfotósokból álló Sputnik különösen a Szovjetunió korábbi köztársaságaiban zajló változásokra koncentrál, ahol az egyre növekvő politikai feszültségek, valamint a még mindig erős orosz befolyás következményei igen markánsak. Különösen fontos számukra a kommunizmusból a kapitalizmusba való hosszú átmenet összetett jelenségének bemutatása, valamint az, hogy az érintett országok és lakóik hogyan birkóznak meg az új identitással.

A Sputnik által folytatott tevékenység összefoglaló neve Lost Territories archive (LTA, azaz Az elveszett területek archívuma) és az archívum mára már több ezer fényképet tartalmaz. A folyamatosan bővülő képanyag közösen szignált és a csoport konceptuális eszköztáraként működik, amely különböző kiállítások, helyspecifikus installációk, előadások vagy épp könyvek alapanyagaként áll rendelkezésre. Az összegyűjtött képadatbázis természetesen nem nyújt semmilyen megoldást vagy alternatívát a fennálló ellentmondásos helyzetre, ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized megfelelő apropónak tűnik némi összegzésre. A Lost Territories archive-ból számos nemzetközi kiállításon (Krakkói Fotóhónap, Riga Biennálé) szerepelt válogatás, a tavalyi évben pedig a Mai Manó Ház A Képzelet Geometriája című kiállításán a magyar közönség is megismerhette a csoport munkásságának egy szeletét.

A Sputnik Photos számos művészeti területen és műfajban tevékenykedik, ezek közül mégis érdemes külön kiemelni a könyvkiadást. 2006 óta számos katalógust, művészeti publikációt és fotókönyvet jelentettek meg együtt vagy külön-külön, így a varsói székhelyű kollektíva mára a lengyel független könyvkiadás egyik legfontosabb szereplőjének tekinthető, elég csak ránézni a honlapjukon található virtuális könyvespolcra.

A kiadott kötetek mindegyikét szívesen elfogadná bármely művészkönyv-rajongó, mégis érdemes kiemelni a 2016-ban megjelent Lost Territories WORD BOOK-ot, amely valójában a fent bemutatott, Az elveszett területek archívuma sorozat eddigi legátfogóbb kézikönyve. A könyv, ahogy a címe is mutatja (WORD BOOK) a szavak könyve; olyan jelenségek, események és folyamatok meghatározására, valamint a Szovjetunió társadalmi emlékezetének rekonstruálására tesz kísérletet, amelyek évtizedek óta befolyásolják a jelenkor posztszovjet mindennapjait. Bár a kötetben szereplő “definíciók” alfabetikus sorrendben szerepelnek, mégsem szótárról van szó, hiszen az egyes szócikkek a lehető legkülönbözőbb stílusban születtek.

Huszonegy szerző - köztük írók, újságírók, politikai tudósítók, történészek, művészek és kurátorok - a Sputnik Photos felkérésére és a Lost Territories archive fotóiból válogatva, egyfajta személyes posztszovjet atlaszt állított össze. A szerzők szinte mindenben különböznek: más a nemzetiségük, más az anyanyelvük, más stílusban írnak és persze más a temperamentumuk. Épp ezért természetes módon mindegyikük másképp emlékszik a Szovjetunióra, valamint a szócikkek listája is igen szubjektív. Az írások műfaját tekintve akad történeti leírás, személyes visszaemlékezés, politikai definíció, fiktív dialógus, de vers és még egy ima is. A címszavak listáján pedig ugyanilyen nagy a szórás a társadalomelméleti szakkifejezésektől, orosz kifejezéseken át az egyszerű főnevekig, így az egyes fogalmak mintha inkább ábécé sorrendbe rendezett fejezetcímként szolgálnának.

A szócikkek a már-már kaotikus sokszínűség ellenére azonban mutatnak közös vonásokat. A főként középgenerációs szerzők életkorának köszönhetően például számos fogalom magyarázata indul ki gyermekkori emlékekből, azaz a ‘70-es, ‘80-as évek szovjet mindennapjaiból. Előkerül például a szovjet rágógumi és a nyugatról nagyritkán beszerzett rágók csomagolásának ellentéte, a pedálos zaporozsec kisautó, az Ukrayina márkájú kerékpár, amivel igazi tudomány volt biciklizni, vagy éppen az olyan televíziós meseszereplők, mint Gena a krokodil, vagy a Nu págágyí! (No megállj csak!) farkas-nyuszi párosa. De nagy szerepet kapnak a visszaemlékezésekben a mára a nosztalgia miatt keresett, előszeretettel használt fényképezőgépek, mint a Lomo LC-A fényképezőgép és a Zenit kamera, vagy a kultikus Lunokhod távirányítós marsjáró modell, amit 1977-ben Lengyelországban éppenséggel nem, ellenben Taskentben nagyon is be lehetett szerezni.

Számos szócikk az átlagemberek mindennapjaiból indul ki, mint például az a fejezet, amelyben a szerző (Wojciech Nowicki) a lakótelepek tömbházaiban alkalmazott, a maximális helykihasználásra irányuló lépcsőház és folyosó lezárásokat, valamint a kreatív loggia beépítéseket vizsgálja. Ugyanígy szóba kerül az autó és garázsbirtokosok megkülönböztetett helyzete, valamint a szabadidőruha már-már népi mozgalom méreteit öltő divatja, jellemzően a társadalom azon tagjainak körében, akik messziről kerültek bármilyen nemű sporttevékenységet. Az egyes leírások hangvétele sokszor vidám, esetenként egyenesen humoros, ugyanakkor a könyv egésze mégsem kelti az öncélú nosztalgiázás érzetét, hiszen a szövegek szinte minden esetben reflektálnak az akkori és a jelenlegi politikai környezetre. És bár túlsúlyban vannak a személyes emlékeken alapuló és egyes szám első személyben elbeszélt történetek, az alfabetikus sorrendnek köszönhetően időről időre beékelődik egy-egy klasszikus értelemben vett szótári definíció, mint amilyen az Euroremont lakberendezési stílus magyarázata, vagy az ukrán genocídium, a Holodomor meghatározása.

A Lost Territories WORD BOOK-ban közel száz meghatározás szerepel, ellenben csupán csak húsz fotó került be az archívumból. A képek ebben az esetben szándékosan kerültek másodlagos helyzetbe, hiszen azok félbehajtott dupla oldalak belső felén szerepelnek, így a kötetet először végig pörgetve egyáltalán nem is látszanak. A szándékosság ellenére a kötetben található egyetlen kivetnivaló a túlzott szöveg dominancia, illetve az, hogy a képek jelentős hányada viszonylag távoli és áttételes viszonyban van a szövegekkel. Ugyanakkor a Lost Territories archive valóban egy kézikönyv, így érdemes beszerezni és magunkkal vinni az összes jövőbeli Sputnik Photos kiállításra, ahol a szerzők szándékai szerinti méretben és formában tanulmányozhatjuk a szövegek mellett az archívum fantasztikus képeit is.