Mindig hagyj fehér területet a képen! – Moholy-Nagy 125

“Egy olyan időszakban élt, amikor a művész különösen hitt a technikai fejlődésen alapuló társadalmi haladásban, s az ezt irányítani képes új embertípusban, akinek szemléletmódját a technikai művészetek új lehetőségeinek felismerése alakítja ki.” [2] Sokoldalú munkásságában a fény volt a központi rendezőelv, amely nemcsak fotográfiáit, hanem az összes többi alkalmazott és művészeti munkáját – festményeit, szobrait, kollázsait, filmjeit, tipográfiai munkáit, színházi díszletterveit – meghatározta. A fényképezőgépet nem a valóságot tökéletesen leképező eszköznek tekintette, hanem alkotó, produktív eszköznek. Saját fotográfiai műfajokat és stílust alkotott: fotogramjaival és fotóplasztikáival felszabadította a fotográfiát a valóságutánzás kényszere alól.

1922-től készített fotogramokat – vagyis a fényérzékeny papíron, kamera nélkül létrehozott fény- és tárgylenyomataival –, melyek létrehozásában első feleségét, Lucia Schultzot is társalkotónak kell tekintenünk, ő vezette be Moholy-Nagyot a fényképezés világába. Ugyan a fotogram műfaját nem Moholy-Nagy fedezte fel, ám abban különbözött „elődeitől”, a Man Ray nevéhez fűződő rayogramtól és a Christian Schad által megalkotott schadogramtól, hogy „nem egyszerűen a tárgyi világ újfajta képmását akarja felmutatni, hanem a fénnyel való teljesen szabad alakítás lehetőségeit keresi.” [3]

Az általa készített fotómontázsok új elnevezést kaptak, fotóplasztikáknak nevezte el őket, valószínűleg a holland De Stilj-csoport hatására. „Konstruktív felépítésű, a kivágott képi motívumokat kevés grafikus elem – egyenes, kör – kapcsolja össze; lényegesen nagyvonalúbb és elegánsabb, mint a dadaisták zsúfolt, ragasztott kompozíciói. Fanyar, néha groteszk intellektuális humora azonban elképzelhetetlen volna a dada-előzmény nélkül.” [4] Fotográfiáin az arcképeire, csendéletekre rács- és hálószerkezetek árnyékát vetítette rá, épületfotóin és portréin a látvány gyakran alul vagy felülnézetből jelenik meg, Rodcsenko és az orosz avantgárd fotográfiáihoz hasonló módon. Moholy-Nagy kedvelt képalkotó eszköze volt a kép negatívba fordítása, a pozitív és negatív egymás mellé állítása, a homályos beállítások és a meghökkentő képkivágások.

Munkásságára magyarországi évei alatt Kassák Lajos aktivista köre volt nagy hatással –Kassákkal emigrációja alatt is kapcsolatban állt – berlini évei idején pedig a dadaizmus és a konstruktivizmus. A Bauhaus egész életét meghatározó élménynek bizonyult, 1923-ban Walter Gropius igazgató meghívására a weimari, majd a dessaui Bauhaus tanára lett. Mindössze 28 éves ekkor, nem véletlenül nevezték a Bauhaus „legfiatalabb professzorának”. 1937-ben Chicagóban telepedett le, megalapította az „Új Bauhaust”, majd létrehozta az Institute of Design-t, a formatervezés iskoláját. Haláláig kísérletező, újító művész, teoretikus és pedagógus maradt. A művészetet az élet teljességét átfogó, hierarchiától mentes, minden ember számára elérhető és művelhető tevékenységnek tekintette, mélyen hitt annak pedagógiai szerepében. Művészeti és pedagógiai munkásságának elméleti szintézise a Látás mozgásban című kötete, mely már csak posztumusz jelent meg, 1946. november 24-én bekövetkezett halála után.

Művei a legdrágább műtárgyak között fordulnak meg napjainkban, 2012-ben a Sotheby árverésén 1925-ben készített Fotogram című munkája 1.482.500 dollárért került leütésre, 2016-ban 6 millió dollárért kelt el Telefonkép című zománcképe a Sotheby's Impresszionista és modern árverésén New Yorkban. 2020-ban a Sotheby's tavaszi árverésén 1922-ben készített fotogramja volt a legdrágább tétel, mely ugyanabban az évben a New York-i székhelyű Broom magazin márciusi címlapján jelent meg.