Menü

Elmarad a Paris Photo 2020, a világ egyik legnagyobb fotós vására, digitális vásárként debütál a Photo London

20 • 10 • 07Punkt

A Paris Photo rendezői a Facebook oldalukon jelentették be szeptember 25-én, hogy a járványhelyzetre való tekintettel idén elmarad az egyik legfontosabb európai fotográfiai esemény. A rövid tájékoztatás szerint bár az idei programokat törölték, de a munka nem áll le, hiszen már most elkezdik a jövő évi Paris Photo programjait előkészíteni, melyet a jelenlegi terveik alapján 2021. november 11-14. között új helyszínen, a Jean-Michel Wilmotte építész által tervezett, mintegy 10 000 m2 alapterületű Grand Palais Éphémère épületében rendeznek majd meg. Az idei Paris Photon több magyar galéria mellett Bede Kincső is szerepelt volna.

0103

Paris Photo a Grand Palais-ban. Fotó: Frederic Busson, Paris Photo archive

A párizsi eseményen kívül több fotófókuszú vásárt és fesztivált is az online térben rendeznek meg idén ősszel. Október 7-én kezdődik a 2020 tavaszáról őszre áthozott, végül a digitális térben megvalósuló Photo London Digital. Az első nemzetközi online fotóvásárra a szervezők ingyenes rendezvényekkel és fizetős workshopokkal, eseményekkel egyaránt készültek. Előbbiek között panelbeszélgetéseket, művészek, galériások és kurátorok részvételével zajló élő beszélgetések találhatunk, amelyeket a Photo London Instagram csatornáján lehet követni regisztráció nélkül. A Photo London Digital összesen 104 kiállítót mutat be 21 országból. A részletes programot a fesztivál honlapján olvashatjuk.

0103

Brian Duffy: David Bowie, »Aladdin Sane« (Contact Sheet London, 1973) Forrás: Photo London

0103

Alastair Whitton: Tent, 2019, Courtesy of Black Box Publishing ©Alastair Whitton, Courtesy Black Box Publishing

0103

Nicolas Feldmeyer: Even after all 7 2017, resin coated silver gelatin print, Copyright of the artist, courtesy of the artist and Encounter Contemporary

0103

Peter Henry Emerson: ‘Gathering Waterlilies’, 1886, platinum print, Courtesy Robert Hershkowitz. Forrás: Photo London