Menü

„A fényképezőgép nem számít. Mindegyik rögzíteni tudja, amit látsz. De előbb látnod kell.” – 100 éve született Ernst Haas

21 • 03 • 02Baki László

Az 1921. március 2-án Bécsben született Ernst Haas saját bevallása szerint gyerekkora óta vonzódott a fényképezéshez. Fotóriporteri karrierje az 1949-ben készült hazatérő osztrák hadifoglyokról szóló korai munkájával ívelt fel, mellyel felhívta magára a LIFE magazin szerkesztőinek figyelmét is. Ezeket a fotókat többek között a nagy hírű magazin is publikálta, és az akkori szerkesztő, Wilson Hicks személyében egy állásajánlattal is megkeresték. Függetlenségének megőrzése érdekében azonban elutasította a felajánlott lehetőséget, és Robert Capa meghívására – ugyanabban az évben – inkább a Magnum fotóügynökséghez csatlakozott, ahol szoros kapcsolatot alakított ki Capával, Henri Cartier-Bressonnal és Werner Bischoffal is. Haas végül 1950-ben teljes jogú Magnum-taggá vált, és ezzel egyidejűleg az egyesült államokbeli részleg ügyeiért felelős alelnökké választották.

0103

Fotó: Ernst Haas: View from Notre Dame, Paris, 1955 © Ernst Haas Estate

Haas az ötvenes évek elejétől kezdődően egyre többet foglalkozott az akkor még igen költségesnek számító színes fényképezéssel, képeit Kodachrome 25 és 64 filmre, kisfilmes gépekkel készítette. Sajátos technikát fejlesztett ki, mellyel a bemozdulásos életlenséget különös stílusirányzatként alkalmazta fényképein. Ezekkel az újításokkal Haas az 1950-es évek egyik legismertebb, színes filmre fényképező fotográfusa lett. 1953-ban a LIFE magazin közzétette úttörő, 24 oldalas, színes fotóesszéjét New York Cityről Images of a Magic City címmel. Ez volt az első alkalom, hogy a LIFE egy ekkora terjedelmű színes fotóesszét publikáljon hasábjain.

Haas olyan következetesen elkötelezte magát mestersége művészeti oldala mellett, hogy később már tiltakozott, ha fotóriporternek nevezték:

„A riporter esőkabátos figura, feltűrt kabátgallérral, az eseményeket hajszolja, az úgynevezett valóságot. Hogy őszinte legyek, engem a tények nem érdekelnek. Az én gondjaim művészi természetűek, többé-kevésbé azonosak egy festőművész problémáival.”

0103

Fotó: Ernst Haas: New Orleans, 1960 © Ernst Haas Estate

Az egyetemes fotótörténetben betöltött fontos szerepét jól mutatja, hogy New York-i MoMÁ-ban 1962-ben rendezték a legelső, önálló színesfotó-kiállítást (Ernst Haas felvételeiből), és csak 14 évvel később a másodikat, (William Eggleston képeiből).

„Unom a csupasz valóságot, ezért szubjektív szemponttá alakítom át. Anélkül, hogy hozzányúlnék a fotó tárgyához, ahhoz a pillanathoz szeretnék eljutni, amikor pusztán a látás koncentrálásával a megkomponált kép egyszerű felvételből alkotássá válik. A létét igazoló képaláírás nélkül is önmagáért fog beszélni – kevésbé leíró, inkább kreatív; kevésbé tájékoztató, inkább szuggesztív, kevésbé próza, inkább költészet.” – írta 1961-ben a DU magazinban Haas a színes fényképezésről megjelent cikkében.

0103

Fotó: Ernst Haas: New York, 1952 © Ernst Haas Estate

Ernst Haas fotói a LIFE magazin mellett többek között a Lookban és a Vogue-ban is megjelentek, életében négy albumot is kiadott; The Creation (1971), In America (1975), In Germany (1976), és Himalayan Pilgrimage (1978) címmel, valamint képeit a világ legfontosabb intézményei mutatták be. Halálának évében, 1986-ban a Hasselblad Alapítvány kurátorai az egyik legfontosabb fotográfiai életműdíjat; a Hasselblad-díjat ítélték meg neki.

Ernst Haas színes és fekete-fehér képeiből ezen a linken találsz egy válogatást.