Címke: színes fényképezés

„A reményt leginkább színekben lehet kifejezni” – Joel Meyerowitz gondolatai a színes fényképezés erejéről

Az 1960-as évek végéig Meyerowitz két kamerát hordott magánál: az egyik fekete-fehér, míg a másik színes filmmel volt betöltve. Legújabb albumában, mely a Thames and Hudson gondozásában jelent meg A Question of Color címmel, Meyerowitz elmeséli azt a történetét is, amikor azt mondták neki, hogy a komoly fotográfusok fekete-fehér képeket készítenek. ‘De miért?’ kérdezte Meyerowitz: ‘mikor a világ színes?’ A cikkünkben olvasható interjú magyar nyelven kizárólag a Punkt oldalán érhető el.

Tovább

„A fotográfia mindig is képes volt a manipulációra.” – Joel Sternfeld American Prospects anyaga az Albertinában

Az 1970-es években indult amerikai New Color Photography mozgalom egyik meghatározó alakja, Joel Sternfeld három sorozatának – First Pictures (1971–1980); American Prospects (1978–1986); Stranger Passing (1986–2001) – háromszáznegyvenkilenc fotográfiáját adományozta a bécsi Albertina Museum kortárs gyűjteménye számára. Ebből az alkalomból American Prospects címen nyílt kiállítás a három anyag válogatásából, a tárlat január 21-éig látogatható az osztrák fővárosban.

76 ismeretlen fénykép Saul Leiter életművéből

A fotográfia rajongói számára Saul Leiter (1923–2013) neve épp annyira egyet jelent New York városával, mint egy-egy klasszikus szitkom díszletei — bár másképp. Leiter egy festő szemével pásztázta a metropoliszt, hogy konstruktivista, absztrakt képein a színek életre keljenek. Őszinte csodálat árad minden egyes fotójából annak tárgya iránt; négyszögletű ódák a megörökítetthez.

Kiállítják Werner Bischof sosem látott színes fotográfiáit

A tragikusan fiatalon elhunyt svájci fotográfus, Werner Bischof (1916–1954) eddig sosem látott, nagyrészt különleges technikával készült színes felvételeiből látható kiállítás Unseen Colour címen július 16-ig a luganói Museo d’arte della Svizzera italiana (MASI) kiállítótermeiben. A kiállítással párhuzamosan a fotókból könyv is megjelent az Edizioni Casagrande kiadó gondozásában.

1913-ban Budapestről készült színes fényképeket is közkinccsé tett az Albert Kahn Museum

Az Albert Kahn Museum nemrég több tízezer olyan színes fényképet tett nyilvánosan elérhetővé, amelyek a századforduló környékén készültek. A francia múzeum gyűjteményében a világ számos pontjáról találhatunk felvételeket Marokkótól kezdve Budapesten át egészen Kínáig. Ritka esemény, hogy ilyen hatalmas mennyiségű, jó minőségben megmaradt színes fényképfelvétel váljon egyszerre elérhetővé bárki számára.

Kanada régi színes képeken – Válogatás Fred Herzog életművéből

Fred Herzog – aki már az ötvenes-hatvanas években is színesben fényképezett – több mint ötven évig majdhogynem kizárólag Kodachrome diafilmmel dolgozott, s csak az elmúlt évtizedben vált lehetővé – az archív pigmentek fejlődésével –, hogy képeiből olyan nagyítások készüljenek, amelyek visszaadják diái kivételes színtelítettségét.

Tovább

„A fantáziát csupán az tudja felkelteni, ami nincs megmutatva.” – Válogatás Frank Horvat ’80-as években készült New York-i színes képeiből

A Hatje Cantz gondozásában megjelent Side Walk című fotóalbum a nyolcvanas évek New Yorkjában készült színes képeiből válogat. Sok közülük még soha nem jelent meg, és ebben az kiadványban mutatják be először. 1979 és 1986 között New York egyfajta menedék volt a fotográfus számára. Itt átadta magát az utcák forgatagának, megörökítve sokrétű arcukat.

„A fényképezőgép nem számít. Mindegyik rögzíteni tudja, amit látsz. De előbb látnod kell.” – 100 éve született Ernst Haas

Haas az ötvenes évek elejétől kezdődően egyre többet foglalkozott az akkor még igen költségesnek számító színes fényképezéssel, képeit Kodachrome 25 és 64 filmre, kisfilmes gépekkel készítette. Sajátos technikát fejlesztett ki, mellyel a bemozdulásos életlenséget különös stílusirányzatként alkalmazta fényképein. Ezekkel az újításokkal Haas az 1950-es évek egyik legismertebb, színes filmre fényképező fotográfusa lett.

Saul Leiter, a művészi színes fényképezés úttörője

Saul Leiter huszonhárom évesen hagyta abba teológiai tanulmányait, majd New Yorkba utazott, hogy festő lehessen. A kezdeti kudarcok elvették a kedvét ettől a művészeti területtől, és Leiter – Richard Poussette-Dart absztrakt expresszionista festő fotókísérletei, egy W. Eugene Smith-től ajándékba kapott Alexey Brodovitch: Ballet című könyv, valamint a Museum of Modern Art-ban 1947-ben megrendezett Henri Cartier-Bresson kiállítás által inspirálva – inkább a fényképezés felé fordult.

Meghalt Fred Herzog, a színes fotográfia úttörője

“Érzékenyen és rokonszenvvel figyelte a kamerája elé kerülő különböző nemzetiségű és társadalmi rangú férfiakat, nőket, gyerekeket. Pillantása egyszerre pontos, tárgyilagos és egyszerre lírai.”