Menü

0103

Fotó: 1984, NY, USA, balloons in the subway © Frank Horvat

„A fantáziát csupán az tudja felkelteni, ami nincs megmutatva.” – Válogatás Frank Horvat ’80-as években készült New York-i színes képeiből

21 • 10 • 24Baki László

Frank Horvat 1928. április 28-án Abbáziában született (ma Horvátország területén található) magyar apa és osztrák anya gyerekeként. A második világháború kirobbanásának évében menekültek Luganóba, ahol Horvat folytatta iskolai tanulmányait. 16 évesen vette első fényképezőgépét, melyet a bélyeggyűjteményéért kapott pénzből vásárolt. Első fotósorozata Dél-Olaszországban készült 1951-ben, melyet az Epoca magazin címlapján közölt. (Ez volt egyben a képes magazin történetének első színes címlapfotója.) Ugyanebben az évben ismerte meg személyesen Robert Capát és Henri Cartier-Bressont is. 1955-ben saját költségen utazott el Indiába, és a Leicával készült riportfotói a Paris Match, a Picture Post és a Life hasábjain is megjelentek. A sorozat képeit Edward Steichen a legendás The Family of Man című kiállítás anyagába is beválogatta.

„Számomra a fényképezés azt jelenti, hogy egyetlen pillanatra koncentrálva a látottakat reprodukálom, egy téglalapon belül átrendezve és valahogy újraértelmezve. Ez egyben az érzelem felszabadítása és a vágy finomítása is.”

0103

Fotó: 1983, NY, USA, rain in Central Park © Frank Horvat

0103

Fotó: 1985, NY, USA, boy sleeping in subway © Frank Horvat

0103

Fotó: 1985, NY, USA, street crossing with yellow cab © Frank Horvat

New York mindig is inspirálóan hatott a nagy fotográfusokra: Joel Meyerowitz, Bruce Davidson és Saul Leiter csak néhány az utcai fényképezés azon mesterei közül, akik ezt a várost tekintették kedvencüknek. Horvat maga sosem élt New Yorkban, mégis, kívülálló helyzetéből előnyt kovácsolva, olyan sorozatot készített róla, amely gyengéd, egyúttal meglepő képekben beszél a nagyvárosról. Divatfotográfus és fotóriporteri tapasztalataiból merítve alkotta meg azt a portrét, amely esztétikus, egyszersmind emberközeli képet ad modelljéről, egy városról.

A Hatje Cantz gondozásában megjelent Side Walk című fotóalbum a nyolcvanas évek New Yorkjában készült színes képeiből válogat. 1979 és 1986 között New York egyfajta menedék volt a fotográfus számára. Itt átadta magát az utcák forgatagának, megörökítve sokrétű arcukat. Ugyanakkor naplóbejegyzésekben tükrözte személyes képkeresési módszerét és magát a fényképezést. A fényképeket és írásokat személyesen magának, a megbízások között hozta létre. Sok közülük még soha nem jelent meg, és ebben az kiadványban mutatják be először.

Horvat ritkán fényképezett színesben, New York hektikus világa mégis arra sarkallta, hogy a végsőkig felderítse a színes fényképben rejlő lehetőségeket. A Side Walk című sorozat személyes tisztelgés a pezsgő metropolis minden alakja előtt, a Central Parkban őgyelgő vagy a kávézók ablakában feketéző nagyvilági figuráktól, a leharcolt, összegraffitizett metrókocsikon át az éjszakai menedéket kereső hajléktalanokig.

„Évi kétszer szoktam arra járni, nyáron és télen, amikor a város a legborzalmasabb. Mindig is az volt a fontos, ami a képen kívül van, mert ez nyit teret a képzeletnek, hogy megalkossa azt, ami nem látható. A fantáziát csupán az tudja felkelteni, ami nincs megmutatva, ami a képhatáron kívül reked.”

Akkortájt New Yorkban a bűnözési statisztika az egekben járt, és számos városrész vált az alacsony közbiztonság miatt gyakorlatilag tiltott zónává. Horvat tudatosan igyekezett azonos hangsúlyt fektetni az elegánsabb környékekre és a gettókra, s ezzel sikerült megragadnia a város sajátos hangulatát és nyers valóságát. A nagyítások szemcséssége és a Kodachrome ikonikus színei tovább fokozzák azt a nosztalgiát, amit a mára megváltozott városba tett képi utazás jelent.

0103

Fotó: 1983, NY, USA, 55th str East, sealed up building © Frank Horvat

0103

Fotó: 1984, NY, USA, father and child, in the subway © Frank Horvat

„New Yorkban a szelídség a katasztrófa tőszomszédságában él, a rejtély és a korlátlan kitárulkozás pedig ugyanannak a színe és fonákja. Mindezt magamról is elmondhatom, ezért vonzódom annyira ehhez a városhoz és a mostani megközelítésemhez. A költészet olyan eszmény, amelyet nem merek dologra fogni, a rejtély – amely mindazonáltal kéz a kézben jár a költészettel, akár bizonyos istenek és istennőik – viszont olyan tárgy, amelyre szíves örömest törekszem, jóllehet elérésének eszközeiben semmi rejtélyes nincsen.”

0103

Fotó: 1982, NY, USA, subway at rush-hour © Frank Horvat

0103

Fotó: 1984, NY, USA, drugs shop entrance © Frank Horvat

0103

Fotó: 1984, NY, USA, Tribeca, homeless person in yellow sleeping bag © Frank Horvat

0103

Fotó: 1985, NY, USA, little girl in the back of a car © Frank Horvat

Ernst Haas 1952 és 1962 között készült színes képeiből a fotográfus születésének 100. évfordulójára szintén megjelent egy fotóalbum, mely az első átfogó válogatás a művész New Yorkban készült alkotásaiból, emellett Haasról – az Atlas Gallery oldalán – egy 83 képből álló virtuális kiállítással is megemlékeztek. Az online kiállítás képei ezen a linken tekintők meg.

Jegyzetek

Frank Horvat: Side Walk
Szerkesztő: Jordan Alves
Szöveg(ek): Amos Gitai, Frank Horvat
Hatje Cantz, 2020
ISBN 978-3-7757-4849-0

A fotóalbum beszerezhető a Mai Manó Könyvesboltban.