Menü

„A reményt leginkább színekben lehet kifejezni” – Joel Meyerowitz gondolatai a színes fényképezés erejéről

24 • 01 • 21Baki László

Az 1938. március 6-án New Yorkban született Joel Meyerowitz 24 évesen került közelebbi kapcsolatba a fényképezéssel. Ekkor egy képügynökség alkalmazta, ahol épp Robert Frank híres, Az amerikaiak című albumán dolgozott, ami döntő hatással volt rá. A főnöke biztatására pályát váltott és több évtizedes munkásságának köszönhetően az utcai fényképezés egyik ikonikus alakja vált belőle. Az 1960-as évek végéig Meyerowitz két kamerát hordott magánál: az egyik fekete-fehér, míg a másik színes filmmel volt betöltve. Legújabb albumában, mely a Thames and Hudson gondozásában jelent meg A Question of Color címmel, Meyerowitz elmeséli azt a történetét is, amikor azt mondták neki, hogy a komoly fotográfusok fekete-fehér képeket készítenek. 'De miért?' kérdezte Meyerowitz: 'mikor a világ színes?' A cikkünkben olvasható interjú magyar nyelven kizárólag a Punkt oldalán érhető el.

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Disney World, Orlando, Florida, 1969

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Disney World, Orlando, Florida, 1969

T&H

A Joel Meyerowitz: A Question of Color című könyvében említi, hogy a Robert Frank fotográfussal való 1962-es találkozása alapvető hatással volt saját gyakorlatára. Mi volt inspiráló ebben a találkozásban?

J. M.

Először láttam, hogy a fotográfia képes megörökíteni a mozgó dolgokat, miközben az alkotó is mozog, és hogy maga az idő érzelmi és esztétikai tényező annak felismerésében, hogy mi az, ami fontos nekem.

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Lady Godiva, parade, Manhattan, 1968

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Lady Godiva, parade, Manhattan, 1968

T&H

1963-tól kezdett el „párokban” fényképezni egy-egy színes kép mellé fekete-fehéret is készíteni. Miért érezte ezt fontosnak?

J. M.

A 60-as évek elején a fotográfiát fekete-fehér médiumnak tekintették, ami mellett a színest mesterségesnek, kommersznek vagy amatőrnek tartották. De hát mit tudtam én erről? Úgyhogy alapvetően nem vettem tudomást az ellenérzésről. Miután egy évig színesben fotografáltam, megengedhettem magamnak egy második fényképezőgépet, és felmerült bennem ezeknek a pároknak az ötlete, amik segítségével megérhetem, hogyan látják az egyes médiumok a világot.

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Central Park, New York City, 1966

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Central Park, New York City, 1966

T&H

A könyv a „színkérdést” vizsgálja, valamint a színes és a fekete-fehér kép között létrejövő párbeszédet. Véget ér valamikor ez a dialógus? Állhat egyetlen kép mind felett?

J. M.

Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Tényleg egyéni ízlés dolga. Én úgy gondolkodom, hogy a világ színes, a fajunknak pedig megadatott, hogy lássa a spektrum csodálatos finomságait, ezért ezt veszem alapul.

Ugyanakkor a fekete-fehérnek erőteljes reduktív és grafikai jellege van, úgyhogy bizonyos témákat azzal a legjobb kifejezni. A választásnak azonban vannak feltételei; például sokan, akik látták a Ground Zeróról készült munkáimat, azt kérdezték tőlem, miért nem fekete-fehérben készültek? Azt feleltem, attól a munka „tragikus hangnemű” maradt volna, miközben én az egész erőfeszítés felemelő jellegét nagyszerű emberi gesztusnak láttam. Nem akartam, hogy komornak, szürkének, sötétnek, reménytelennek tűnjön. A reményt leginkább a színek, a napfény, a kék ég és a ragyogó napok fejezték ki.

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: London, England, 1966

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: London, England, 1966

T&H

Mielőtt fotózni kezdett volna, festett és egy reklámügynökségnél is dolgozott. Hatással voltak-e a vizuális kultúra más területei – például a festészet és a reklámok –fotográfiájára és a színekhez való viszonyára?

J. M.

Igen! Aki már mozgatott festéket a vásznon, ismeri azt az érzést, amit a szín kifejez, ahogy siklik és energiájával végigsöpör a felületen. Ezt már fiatalon megtanultam. A művészettörténeti tanulmányaim során azt is megértettem, hogy a művészek az évszázadok során hogyan közelítették meg a különféle emberi energiákat. Nem arról van szó, hogy valamilyen konkrét személy nagy hatással lett volna rám, hanem hogy a történelem összessége elég mélyen hatott ahhoz, hogy megalapozza a látásomat.

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Chicago, Illinois, 1964

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Chicago, Illinois, 1964

T&H

Abban a világban, ahol egy digitális kép egy gombnyomással változtatható színessé vagy fekete-fehérré, mi a szín szerepe a fotográfiában?

J. M.

Erre a kérdésre mindenkinek magának kell megtalálnia a választ. Miért legyen színes? Ami jó kérdés, mert ha felteszed, és aztán meg is válaszolod, akkor abban a pillanatban először tapasztalod meg a szándékot arra, hogy saját magad dönts, és ne azt fogadd el, amit a tömeg „normálisnak” állít be.

Legyünk őszinték, az érzés, hogy egyedülállóak vagyunk, és mindannyian valóban azok vagyunk, mindenki számára lehetővé teszi, hogy olyan módokon fejezze ki magát, amelyek szabadon eresztik azt a varázslatos tulajdonságot a palackból. Meríts ihletet a művekből, amelyek hatással vannak rád, de ne másold őket! Jelenítsd meg a gondolataidat!

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: New York City, West 46th Street, 1976

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Coney Island, 1965

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Crossing The Atlantic Ocean, 1967

0103

Fotó: © Joel Meyerowitz: Playland, Times Square, Manhattan, 1963

0103

Fotó: Joel Meyerowitz: A Question of Color by Joel Meyerowitz and Robert Shore.
Thames and Hudson, 2023
ISBN 9780500297896

0103

Fotó: Joel Meyerowitz: A Question of Color by Joel Meyerowitz and Robert Shore.
Thames and Hudson, 2023
ISBN 9780500297896

0103

Fotó: Joel Meyerowitz: A Question of Color by Joel Meyerowitz and Robert Shore.
Thames and Hudson, 2023
ISBN 9780500297896

0103

Fotó: Joel Meyerowitz: A Question of Color by Joel Meyerowitz and Robert Shore.
Thames and Hudson, 2023
ISBN 9780500297896

Jegyzetek

A Question of Color by Joel Meyerowitz and Robert Shore
Thames and Hudson, 2023
ISBN 9780500297896

Az album megrendelhető a Mai Manó Könyvesboltban.