Menü

150 éve született Léon Gimpel, akinek fényképei elsőként jelentek meg színes nyomtatásban

23 • 05 • 13Baki László

1873. május 13-án született Léon Gimpel, francia fotográfus, aki a fotótörténet nagykönyvébe azzal írta be magát, hogy ő volt a világon a legelső fotóriporter, akinek egy francia képesújság (L'Illustration) színes nyomtatásban jelentette meg fényképeit.

Gimpel első fényképezőgépét – egy Kodak kamerát – 1897-ben vásárolta meg, majd három évvel később a párizsi Világkiállítást is ezzel a géppel dokumentálta. 31 éves korától rendszeresen jelentek meg fotói a legnagyobb francia lapokban, mint például a La Vie au Grand Air, a La Vie Illustrée és a L'Illustration. Gimpel sokat kísérletezett a torzított önarcképek és az éjszakai fényképezés területén is, de talán a leghíresebb sorozata mégis az 1909 augusztusában megrendezett légibemutatóról készített képei lettek, melyeket egy hőlégballonról fotózott, ezzel egyike volt – Nadar után – az első légifotográfusoknak is. Úttörő munkássága viszont a színes fényképezés területén elért eredményeivel jutott a csúcspontjára.

0103

Fotó: Léon Gimpel: Le Dirigeable Ville de Bruxelles en cours de gonflement à Issy-les-Moulineaux, 22 mai 1910 Collection SFP © SFP / DR (From February 12th to April 27th, 2008 - Musée d'Orsay)

A Lumière fivérek a film mellett a fotográfia iránt is érdeklődtek és filmes sikereik után 1903-ban beszálltak a színes film megalkotásáért akkor már több éve folyó versenybe. A világ legelső színes fényképének bemutatása után negyvenhárom évvel, Gimpel 1904 májusában találkozott Auguste and Louis Lumière-rel, akik a Francia Tudományos Akadémián ekkor szabadalmaztatták a világ első, használható színes eljárását. Az autokróm vagy Autochrome Lumière egy, a fotográfiában használt direktpozitív és az első valódi, tömegesen is alkalmazható színes képrögzítési eljárás volt.

1907. június 10-én jelent meg a L'Illustration különszáma, mely az új technológiát volt hivatott bemutatni. A magazinban volt egy melléklet, mely négy darab autochrome eljárással készült fotót tartalmazott. A képeken egy csoport katonát, naplementét a Genfi-tónál, a Villefranche-sur-Merről készített tájképet és egy csendéletet láthatunk. Néhány héttel később, 1907. június 29-én megjelent a világ legelső színes riportfotója is, – melyet szintén Gimpel készített – ezen a Franciaországba látogató VIII. Frigyes dán királyt és feleségét, Lujzát láthatjuk. Ezt a képet, az első, színes nyomtatásban megjelent hírfotóként tartjuk számon.

0103

Fotó: Léon Gimpel: Supplement of the Illustration issue of June 15, 1907 © 2009 Luminous-Lint - www.Luminous-Lint.com

0103

Fotó: Léon Gimpel: Oranges and Wisteria (Oranges et Glycines) - Supplement of the Illustration issue of June 15, 1907 © 2009 Luminous-Lint - www.Luminous-Lint.com

0103

Fotó: Léon Gimpel: King Frederic VIII and Queen Louise of Denmark, Paris [the first news pictures in color] 1907. June © 2009 Luminous-Lint - www.Luminous-Lint.com

0103

Fotó: Léon Gimpel © Courtesy of Société française de photographie (SFP) Léon Gimpel, Pépette the Flying Ace Has Downeda ‘Taube’ With His Machine Gun. Paris, 19 septembre 1915. Autochrome.

0103

Fotó: Léon Gimpel © Courtesy of Société française de photographie (SFP) Léon Gimpel, Children and War: Defence of a House, Rue Dussoubs, Paris, 5 septembre 1915. Autochrome.

0103

Fotó: Léon Gimpel © Courtesy of Société française de photographie (SFP) Léon Gimpel, Kids at War: Kamerad! Kamerad!Not Kaput! Paris, 12 septembre 1915. Autochrome.

Frissítés:
Flesch Bálinttól érkezett információ alapján, a legelső színes, nyomtatásban megjelent fotó valószínűleg Adolf Miethe 1902-es trikrómiás színes fényképe volt, mely fotomechanikai eljárással reprodukálva a Photographische Rundschauban 1903-ban jelent meg, de az első színes, nyomtatásban megjelent hírfotót valóban Léon Gimpel nevéhez kötjük.

Jegyzetek

Az Albert Kahn Museum nemrég több tízezer olyan színes fényképet tett nyilvánosan elérhetővé, amelyek a századforduló környékén készültek. A Magyarországon készített korai színes felvételekből ezen a linken található egy válogatás.