Fotótörténet – Megrendezett véletlen a deauville-i mólón
26 • 11 • 06 Baki László Olvasási idő: 2 perc
Egy családi séta, néhány különös mintázatú felső és egy fotográfus, aki a hétköznapokban is képes volt felfedezni a váratlan összefüggéseket. René Maltête 1960-ban, a franciaországi Deauville mólóján készítette Csíkok című felvételét, amely első pillantásra könnyed életképnek tűnik, ám a kompozíció és a szereplők öltözéke mögött tudatos alkotói döntések húzódnak. A fotográfia A tetten ért véletlen – René Maltête (1930–2000) című kiállításon 2027. január 17-ig látható a Mai Manó Házban.
Maltête tizenhat évesen kezdett fényképezni, majd 1951-ben Párizsba költözött, ahol kezdetben rendezőasszisztensként dolgozott, többek között Jacques Tati mellett. Egy Semflex fényképezőgép megvásárlása után egyre inkább a fotográfia felé fordult, 1958-ban pedig csatlakozott a Rapho ügynökséghez. Maltête 1960-ban publikálta első könyvét, a Paris des rues et des chansons-t, amely három kiadást ért meg, és 35 ezer példányban kelt el. Munkáit később olyan nemzetközi lapok közölték, mint a Life, a Paris Match, a Stern vagy az Asahi Camera.
Képei a hétköznapi élet abszurd és humoros pillanatait ragadták meg, gyakran a véletlen és a tudatos kompozíció határán. Gyermekei, Robin és Florent, így vallottak apjukról, az erős jellemű, kompromisszumokat nem kötött férfiról:
„Munkamódszere tökéletesen megfelelt autonómia iránti igényének, határtalan energiájának és legendás makacsságának. [ ... ] Figyelemre méltó szeme, éles és fantáziadús elmével párosulva lehetővé tette számára, hogy olyan humanizmust érjen el, amely átlépi a határokat.”
A Deauville-ben készült felvétel azonban nem egy spontán pillanatot rögzít, ez esetben egy megrendezett fotóról van szó. A képen látható család tagjainak csíkos és kockás felsőit Maltête felesége készítette, a velük szemben álló nő hasonló mintázatú ruhája pedig ugyancsak a kompozíció részét képezi. A kép különös vizuális párhuzama később a tudományos ismeretterjesztésben is szerepet kapott: számos, a DNS-sel és az öröklődés tudományával foglalkozó könyv illusztrációjaként jelent meg.
A tetten ért véletlen – René Maltête (1930–2000)
Mai Manó Ház
2026. november 06. – 2027. január 17.
Kurátor: Baki Péter