Menü

Szerelem a palesztin-izraeli konfliktus árnyékában – Válogatás Antonio Faccilongo Habibi című sorozatából

21 • 04 • 04Antonio Faccilongo

Április 15-én hirdetik ki a világ legrangosabb sajtófotó-versenyének számító World Press Photo Contest győzteseit. Az idei versenyre 130 ország 4315 fotóriportere nevezett 74 470 képpel, melyek közül a zsűri tagjai hathetes munkával választották ki a legjobb műveket. Az elkövetkezendő napokban bemutatjuk az „Év képriportja” kategóriában közzétett mindhárom sorozatot, melyek közül április közepén jelentik be a végső nyertest. 

FRISSÍTÉS (2021. április 15.):
2021-ben a World Press Photo Story of the Year díjat Antonio Faccilongo kapta Habibi című képriportjáért. 

A B’Tselem emberi jogi szervezet 2021 februárjában közzétett jelentése szerint közel 4200 palesztint tartanak fogva izraeli börtönökben állambiztonsági okokból. Vannak köztük, akikre húsz év, vagy annál is hosszabb fogság vár. Ahhoz, hogy valaki meglátogasson egy izraeli börtönben fogva tartott palesztin foglyot, számos akadályt kell leküzdenie, a határátkelés szabályaitól a börtön szabályzatán át, az Izraeli Biztonsági Ügynökség (ISA) által meghatározott korlátozásokig. A látogatók és foglyok rendszerint az átlátszó válaszfalak két oldalán ülnek, és telefonon keresztül beszélgethetnek. A házastársi látogatásokra nincs lehetőség, és a fizikai érintkezés is tilos, kivéve a tíz év alatti gyermekeket, akiknek tíz percre engedik meg a látogatás végén, hogy megöleljék apjukat.
A 2000-es évek eleje óta azok a hosszú büntetésüket töltő palesztin fogvatartottak, akik családot szerettek volna alapítani, spermát csempésztek ki a börtönből, a gyermekeiknek szánt ajándékba rejtve. Sokfeléképpen rejtik el az örökítőanyagot, például tollba, cukorka csomagolópapírjába vagy csokoládéba. 2021 februárjában a Middle East Monitor adta hírül, hogy megszületett a 96., izraeli börtönből kicsempészett spermából fogant palesztin csecsemő.

A Habibi, ami arabul azt jelenti, „szerelmem,” olyan szerelmek történetét meséli el, amelyek a modern történelem egyik legrégebb óta tartó és legbonyolultabb ellentétének háttere előtt bomlanak ki. Az olasz fotográfus, Antonio Faccilongo sorozatában azt igyekszik megmutatni, milyen hatással van a konfliktus a palesztin családokra, és hogy milyen nehézségekkel néznek szembe, amikor igyekeznek érvényt szerezni reproduktív jogaiknak, és megőrizni emberi méltóságukat. A háború, a hadi cselekmények és a fegyverek helyett a fotográfus arra a bátorságra és állhatatosságra koncentrál, ahogyan az emberek nem hajlandóak kapitulálni a bebörtönzés előtt, és amivel életben akarnak maradni egy konfliktus sújtotta területen.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Nael al-Barghouthi öltönye továbbra is ott lóg a szobájában Kobarban, a palesztinai Ramallah közelében, 2015. augusztus 17-én. Al-Barghouthi felesége, Iman Nafi a helyükön tartja férje ruháit és személyes tárgyait. Al-Barghouthit 1978-ban tartóztatták le egy Izraelt ért rajtaütés után. 2011-ben szabadon engedték, összeházasodott Iman Nafival, de 2014-ben ismét letartóztatták, és életfogytiglani börtönre ítélték. Több mint 40 évet töltött eddig börtönben, amivel ő a leghosszabb ideje izraeli börtönben ülő palesztin rab.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Lydia Rimawi a kanapén fekszik, a palesztinai Ramallah közelében található Beit Rimában, 2018. december 20-án. Férjét, Abdul Karim Rimawit 2001-ben tartóztatták le, és ítélték 25 év börtönre a Rehavam Ze’evi izraeli turisztikai miniszter elleni merényletben való részvételért. A házaspár fia, Majd, 2013-ban született, mesterséges megtermékenyítés eredményeként. Abdul Karimnak 2014-ben kb. 1500 dollárnak megfelelő büntetést kellett fizetnie az ondó börtönből való kicsempészéséért, családja pedig két hónapig nem látogathatta meg.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Palesztin foglyok feleségei, anyjai és gyerekei a palesztinai Beit Seiránál álló ellenőrzési ponthoz érnek 2017. november 26-án. Sokuknak hosszú utat kell megtenniük, hogy átléphessenek Izraelbe, és láthassák a börtönben ülő rokonukat. Van, aki több órát utazik, hogy eljusson a börtönbe, ahol 45 perc a látogatási idő.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Egy pár órával korábban született csecsemő fekszik az inkubátorban a gázai Al-Shifa Kórházban, 2015. január 18-án.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Amma Elian, akinek a férje életfogytiglani büntetését tölti 2003 óta, a mesterséges megtermékenyítéssel született ikreivel a palesztinai Tulkarmban, 2015. január 25-én.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Mazen Rimawi, egykori palesztin politikai fogoly portréja 2019. december 22-én. Ő Majd Rimawi nagybátyja, akinek az apja 25 éves börtönbüntetését tölti. Majd 2013-ban született, mesterséges megtermékenyítés során.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Lydia Rimawi fiával, Majddal, úton, hogy meglátogassa férjét a börtönben, 2015. július 27-én. Reggel ötkor indul el, három buszra kell felszállnia, és át kell kelnie egy ellenőrzési ponton, hogy eljusson a börtönbe.

0103

Habibi
© Antonio Faccilongo, Olaszország, Getty Reportage

Majd Rimawi egy, a hetedik születésnapján készült fényképen, 2020. augusztus 4-én. Apját, Abdul Karimot 2001-ben tartóztatták le, és jelenleg 25 éves börtönbüntetését tölti.

Jegyzetek

A teljes sorozat ezen a linken tekinthető meg.