5kérdés – Gábor Enikő

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Gábor Enikő Balogh Rudolf-díjas fotóművészt, képzőművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

A képzőművészet irányából, eleinte minden előkép és külső hatás nélkül, egyfajta belső kíváncsiságból indultam el a fotográfia területe felé. Egyszerűen érdekelt maga a fény. A Kisképzőben festő szakra jártam, ahol rajztanárom, Baranyay András munkái nagy hatással voltak rám. Rejtőzködő önarckép című sorozatában a megmutatkozás vágya és a rejtőzködés ösztöne közti ambivalencia ilyen érzékeny ábrázolása lenyűgözött. A fény, mint grafikai elem, a fotó konceptuális használata ezekben a munkákban azt a határterületet képviselték, amely akkoriban engem különösen érdekelt. 

Ezen a vonalon elindulva, Moholy-Nagy László munkássága megkerülhetetlenül magával ragadott, de a korszak fotográfusai közül Berenice Abbott, alapvetően tudományos céllal született, a mágnesesség vagy az interferencia jelenségének bemutatására szolgáló különleges fotói voltak számomra a legizgalmasabbak.

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

A fotográfiával való ismerkedésem hajnalán, 1994 novemberében lehetőségem nyílt részt venni a Pozsonyi Fotóhónap rendezvényein. Esszenciális élmény volt az ott töltött néhány nap, számtalan újszerű és izgalmas kiállítással. Az egyik legmeghatározóbb Sally Mann Immediate Family című tárlata volt, amelyen az akkor még számomra ismeretlen fotográfusnő, éppen abban az évben befejezett, fekete-fehér, nagyméretű, nedves kollódiumos eljárással készült sorozatát mutatta be. Az a fajta lírai provokáció, ahogyan a gyermekeit fényképezte, óriási feszültséget keltett. Olyannyira, hogy a szervezőknek néhány képet el is kellett távolítaniuk a falakról a megnyitót követően.

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

A Képzőművészeti Egyetem első évében kaptam egy felkérést, hogy mutassam be munkáimat az Angelus Iván által vezetett Tam Tam Galériában. Igazi fordulópont volt számomra ez a kiállítás, hiszen innen indult el valódi kapcsolatom a fotográfiával. Itt látta a munkáimat Barta Zsolt Péter, akinek a meghívására alig egy hónappal később már közös kiállításunk nyílt Kerekes Gáborral és Minyó Szert Károllyal az előbb említett Pozsonyi Fotóhónapon.

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

A legtöbb esetben egyáltalán nem használok fényképezőgépet. Általában közvetlenül a fényérzékeny felületen dolgozom. Ugyanakkor az, hogy analóg vagy digitális technikával hozom létre a munkáimat, nagyon is meghatározó kérdés számomra. 

A Hiteles Másolat című sorozatom éppen ezt a témát dolgozza fel. Ez a sorozat olyan képpárokból áll, ahol a fotók tárgya azonos, azonban a technikai megvalósítás módja gyökeresen eltérő.  A digitális úton, szkennerrel létrehozott képek egészen rövid idő alatt készültek, míg a saját kezűleg fényérzékenyített papíron előhívott képekre sokszor napokat kellett várni.

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Egy ideje az Introverziók című sorozaton dolgozom. Ez egy olyan fotogramsorozat, ahol a képek elkészítése során nem használok tárgyakat, közvetlenül a megvágott, meghajlított papírokra exponálok, majd ezeket hagyományos módon, vegyszerekkel hívom elő. Ilyen módon ezek a fotópapírok csupán a saját árnyékukat rögzítik. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával lehetőségem nyílt a sorozat további darabjainak elkészítésére, amely képek hamarosan öt különböző egyedi fotó-könyv formájában kerülnek majd bemutatásra. Az itt látható fotogram a sorozat legutóbb készült darabja.