Menü

„…szegd meg az összes szabályt!” – Waliczky Tamás is kiállít a Hogyan nyerj a fényképészetben? című tárlaton

21 • 07 • 01Baki László

A Fotomuseum Winterthurban 2021. október 10-ig látogathatóHogyan nyerj a fényképészetben? – A képalkotás mint játék című kiállítás a fotográfia és a játék közti viszonyt vizsgálja, és arra bátorítja a látogatót, hogy a vizuális kultúra játékos aspektusaira koncentráljon. A képi játék gondolatát vizsgálva váratlan kapcsolódásokat hoz létre a fotográfia története és a számítógépes játékokban megismert képalkotási gyakorlatok között.

A Hogyan nyerj a fényképészetben? című csoportos kiállítás több mint negyven álláspontot jelenít meg a kortárs és huszadik századi fotóművészetből. A multimédiás műalkotások és hétköznapi képek együttesén keresztül a kiállítás a mai fényképészet jelentését és funkcióját kérdőjelezi meg.

A fotográfia eredendően játékos, vannak ugyanakkor szabályai, amelyeket be kell tartani. Készségeket kell hozzá elsajátítani, elvárásokat kell teljesíteni. Mi játszunk a fényképezőgéppel, vagy végső soron az játszik velünk? Urai vagyunk a helyzetnek, vagy játékszerei a nagyobb technikai, társadalmi, kulturális és gazdasági hálózatoknak? Mit érhet el egy fotográfus politikai és szociokulturális szinten? Ki és mi végzi el a meglátás és megörökítés aktusát: emberek, gépek vagy együttesük? Végül pedig, lehet nyerni ebben a játékban? Ilyen és hasonló kérdéseket tesz fel a Hogyan nyerj a fényképészetben? című kiállítás, ahol 43 alkotó munkája látható.

0103

Fotó: Dorothée Elisa Baumann: Take a Better Picture, 2018 © Dorothée Elisa Baumann

0103

Fotó: Julius Brauckmann: Vibration Addition II, 2021 © Julius Brauckmann

0103

Fotó: Aneta Grzeszykowska: Selfie #10, 2014 © Aneta Grzeszykowska / Sammlung Fotomuseum Winterthur

0103

Fotó: Jon Haddock: Wang Weilin, from the series The Screenshots, 2000 © Jon Haddock

„Kövesd a harmadolás szabályát, kapd el a döntő pillanatot, tudj meg mindent a záridőről, játszd ki a kamerát, gyűjts lájkokat és követőket, szegd meg az összes szabályt és konvenciót, vond kétségbe az eszköztárat, nyerj a játékban – ez a kiállítás a játékot nyelvként vizsgálja, a fényképezést egyfajta látásként.”

– írta Marco De Mutiis, a Fotomuseum Winterthur digitális kurátora. A kiállítást öt fejezetre osztották: Játékos utazás – Játsszunk turistát!; Játékmenet – Hogyan nyerj a fényképészetben?; Újrajátszás – Rendezd meg, add elő, hozd létre ismét!; Szerepjáték – Játék az identitással.; és Kamerajáték – Játssz az eszközzel!

0103

Fotó: Yuyi John: Belly Button, 2018 © Yuyi John

0103

Fotó: Emma Agnes Sheffer: Straight Road from Above in the Snow with Trees, image collection from Instagram, 2021 © The authors and Insta Repeat

0103

Fotó: Roc Herms: still from Study of Perspective, 2015 © Roc Herms

0103

Fotó: Yuyi John: Julia's Twitter 2, 2016 © Yuyi John

0103

Fotó: Emma Agnes Sheffer: Canoe, image collection from Instagram, 2021 © The authors and Insta Repeat

0103

Fotó: Ai Weiwei: Study of Perspective - Reichstag, Berlin, Germany, 1999 © Ai Weiwei / Courtesy of neugerriemschneider

A kiállításnak két magyar résztvevője is van. Szemán Petra Monomyth: Gaiden (2018-2020) című 12:58 perces digitális videója a Szerepjáték (Role Play) szekcióban kapott helyet, míg Waliczky Tamás fotóalapú munkáit a Kamerajáték (Camera Play) szekcióban állították ki. 

Ebben a szekcióban olyan művészek munkáit mutatják be, akik újraértelmezik (“újra feltalálják”) a készülékeket és megkérdőjelezik a kamerákat, valamint eljátszanak a kamerák lehetőségeivel. A Camera Play (Kamerajáték) szekció a fényképezőgép természetét és funkcióját kezdi ki, megkérdőjelezi azt, ahogyan az egyszerre alakítja és létrehozza a valóságot. A fényképezőgépre általában a fotográfus eszközeként gondolunk. A művészek azonban a kezdetektől megkérdőjelezték a szabályokat, és azt, ahogyan az eszköz „látja” a világot. Amikor a fényképezőgéppel játszanak – időnként semmibe véve tervezett funkcióit –, a fotográfusok a képek előállítását, terjesztését és fogyasztását meghatározó ideológiákat hozzák a felszínre. A fényképezőgép szándékosan rendeltetésellenes használatával, módosításával, megkérdőjelezésével és újbóli feltalálásával a látás új módjai jöhetnek létre. Ezek a meghatározások pontosan illenek Waliczky “Képzelt Kamerák” sorozatára, aki – ahogy a Punktnak fogalmazott – nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a munkáit beválogatták erre a kiállításra. A kurátorok 2021 március közepén keresték meg a képzőművészt, és választották ki, hogy melyik három kép A0-s nagyítása szerepeljen a “Képzelt Kamerák” című sorozatból. Ez a sorozat 2019-ben a Velencei Biennálén, 2020-ban pedig a Ludwig Múzeumban is látható volt.

0103

Fotó: Waliczky Tamás munkái a How to Win at Photohgraphy című kiállításon, 2021 © Fotomuseum Winterthur

0103

Fotó: Waliczky Tamás munkái a How to Win at Photohgraphy című kiállításon, 2021 © Fotomuseum Winterthur

Jegyzetek

How to Win at Photography – Image-Making as Play

2021. 06. 05. – 10. 10.

Fotomuseum Winterthur

Cory Arcangel, Aram Bartholl, Dorothée Elisa Baumann, Justin Berry, Julius Brauckmann, Alan Butler, Claude Cahun, Cibelle Cavalli Bastos, Dries Depoorter & Max Pinckers, Philipp Dorl, Constant Dullaart, Harun Farocki, Christopher Graves, Aneta Grzeszykowska, Beate Gütschow, Jon Haddock, Emily Hadrich, Florence Henri, Roc Herms, John Hilliard, Yuyi John, Rindon Johnson, Andy Kassier, Sherrie Levine, Gloria López Cleries & Sive Hamilton Helle, René Mächler, Taiyo Onorato & Nico Krebs, Joan Pamboukes, Steven Pippin, Michael Reisch, Tabor Robak, Ria Patricia Röder, Lorna Ruth Galloway, Ed Ruscha, Emma Agnes Sheffer, Cindy Sherman, Guido Segni, Andrew Stine, Szemán Petra, Akihiko Taniguchi, Danielle Udogaranya, Coralie Vogelaar, Waliczky Tamás és Ai Weiwei.

A kiállításon szereplő alkotók munkái ezen a linken tekinthetők meg.