Egy letűnt kor emlékei – Christopher Herwig képei régi szovjet buszmegállókról

Első könyvének (Soviet Bus Stops I.) kritikai sikere után, amelyben szovjet buszmegállókat mutatott be, a kanadai fotográfus, Christopher Herwig visszatért a volt Szovjetunió államaiba, hogy újra felfedezésre váró, különleges épületeket fényképezzen. A 2017-ben megjelent második kötetben (Soviet Bus Stops II.) Grúzia és Ukrajna távolabbi területeiről mutatott új buszmegállókat, majd Herwig ismét Oroszország felé fordult. A projekt alatt több mint 14500 kilométert utazott, melyben a világ egyik legnagyobb, ma már nem létező országát – tengerparttól tengerpartig – járta végig azzal a céllal, hogy ennek az egyedülálló építészeti formának új darabjait keresse és mutassa meg. Az utazása során – Oroszország mellett – az alábbi országokban fényképezett: Kazahsztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Ukrajna, Moldova, Örményország, Abházia, Grúzia, Litvánia, Lettország, Észtország és Fehéroroszország.

„A sorozat képei akkor kezdtek el igazán gyarapodni, amikor 2003-ban a feleségemmel Kazahsztánban éltünk. Közép-Ázsia felfedezésével három évet töltöttem, és ez idő alatt a sorozat online népszerűsége is egyre csak nőtt, és már néhány folyóiratban is bemutatták a képeket. Innentől kezdve nagyon beindultam. Különböző kirándulásokat terveztem kizárólag azzal a céllal, hogy még több buszmegállót fényképezzek le, mielőtt azok végleg eltűnnének. A buszközlekedés a Szovjetunió idején nagyon fontos volt, azonban a vidéki buszmegállók közül sok már nincs használatban, mivel a mai buszrendszer nem olyan domináns, mint egykor volt. Az emberek a távoli területekről a városokba költöztek, így sok, a könyvemben lefényképezett buszmegálló valójában már nem létezik, használaton kívül van. Számos szovjet építészeti egyetemen a buszmegálló volt a hallgatók egyik első projektje és lehetőség arra, hogy még soha nem látott dolgokat alkossanak. Mivel a buszmegállókat „kisebb építészeti formának” tartották, nem tekintettek fenyegetőnek semmilyen jelentős ideológiai értéket, inkább arra ösztönözték a diákokat, hogy szórakozzanak és örömet szerezzenek az embereknek. Hallottam, hogy a hallgatók még mindig őrült buszmegállókat terveznek az egyetemeken, de azt nem láttam, hogy ezek az épületek valóban megvalósulnának. A városi területeken a buszmegállók többsége már régen eltűntek, és napjainkban helyüket „funkcionális, sorozatgyártású tervek” váltották fel, amit inkább a Szovjetuniótól vártunk volna.”

A Soviet Bus Stops II. című albumban a neves építész és kultúrkritikus, Owen Hatherley előszava új információkat ad e fontos és egyedi konstrukciókról, a szovjet buszmegállók eredetéről. Hatherley megvizsgálja azt a kormányzati politikát, amely lehetővé tette ezeknek az építészeti formáknak a virágzását, elmagyarázza, hogy ezek miként tükrözik a szovjet értékeket, és végül hogyan maradtak hihetetlen egyediségük ellenére a szovjet ideológia előőrsei. Az építészeti megközelítések sokfélesége megdöbbentő, rengeteg merész, modern és brutalista terv mentén láthatjuk a buszmegállókat, amelyek néha vonatok, madarak, izzók, rakéták, kastélyok alakjából állnak össze, sőt az egyik képen a sárkányt megölő Szent György-szobrot is felfedezhetjük.

Egy letűnt kor emlékei – Christopher Herwig képei régi szovjet buszmegállókról

Soviet Bus Stops Volume 2

Következő

„Csak azért végzem a munkám, hogy hírt adjak az emberi bátorságról” – Anja Niedringhaus képei a Bronx Documentary Centerben

„Amikor van időnk, akkor a fotográfiák elkezdenek beszélni” – interjú Isabel Muñozzal a Mai Manó Házban látható OMEGA című kiállítása kapcsán

„Egyáltalán művészet ez?” – Gyurmából készíti el a világhírű fotók 3D verzióit Eleanor Macnair

Mit nézzünk áprilisban? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

A véletlenek szépsége – Megjelent Perlaki Márton The Third Hand című albuma