Menü

Balogh Zoltán nyerte a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját, Kovács Bea André Kertész-nagydíjat kapott

21 • 07 • 15Baki László

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a MÚOSZ Nagydíját és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott André Kertész-nagydíj nyerteseit csak a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hozzák nyilvánosságra. A pályázat anyagából nyíló kiállítást idén a Városligetben, szabadtéren rendezik meg, hogy minden érdeklődő biztonságosan, az előírásoknak megfelelő körülmények közt tekinthesse meg a tárlatot. 

Idén a MÚOSZ Nagydíját Balogh Zoltán (MTI/MTVA) nyerte el A COVID-19 éve Magyarországon című sorozatával, melyről így írt a fotográfus:

„A koronavírus-járvány 2019. március elején jelent meg Magyarországon. A megbetegedések miatt kétszer is kijárási korlátozást vezettek be: először március 28. és május 29. között, majd novemberben újra. Magyarországon 2020-ban mintegy tízezren haltak meg koronavírustól.”

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Idős vásárló a járvány idején Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban. 2020. 03. 28.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: A Magyar Honvédség 93., Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának biológiai fertőtlenítést végző katonái ózongenerátorokkal, a kőbányai Aprók Háza Óvodában. 2020. 12. 01.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Önkéntes karanténban lévő táncos gyakorol budapesti otthonában. 2020. 03. 27.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be húsvét vasárnapján az üres budapesti Szent István Bazilika Mária kápolnájában. 2020. 04. 12.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Védőmaszkot viselő diákok a történelem írásbeli érettségi vizsga előtt, a fővárosi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban. 2020. 06. 06.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Védőmaszkot viselő modellek Tomcsányi Dóra kollekciójának bemutatóján, az V. Budapest Central European Fashion Week harmadik napján, a Deák Palotában. Budapest, 2020. 09. 12.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Védőruhát viselő mentők egy koronavírussal fertőzött beteget látnak el otthonában. 2020. 11. 25.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Hozzátartozók meglátogatják koronavírussal fertőzött családtagjukat karácsonyeste. Baja, 2020. 12. 24.

0103

Fotó: Balogh Zoltán: Védőfelszerelést viselő orvos lát el egy lélegeztetőgépen lévő beteget a Szent László Kórházban. Budapest, 2020. 12. 08.

Az André Kertész-díjat a legjobb emberközpontú, dokumentarista fotográfiáért Kovács Beának ítélte a zsűri. A Pillangólány című sorozatról így írt a díjazott:

“Az Epidermolysis Bullosa (EB) egy folyamatos sebképződéssel járó, ritka génbetegség. Az EB-vel született gyerekeket bőrük törékenysége miatt pillangógyerekeknek is nevezik. Miranda az EB súlyos fajtájában szenvedett. Nagymamájával, Lídiával élt Tiszakécskén, magántanulóként gyerekközösségbe nem járt, ápolásában részt vett édesanyja, Karol is. A jelentős fizikai, lelki terhek mellett a betegség anyagilag is nehézséget okozott a családnak, nem tudtak minden szükséges gyógyszert és eszközt megvenni Mirandának. A lány szervezete 12 évnyi küzdelem után, 2020. november 4-én feladta az EB elleni harcot. Hazánkban hivatalosan kétszáz EB beteget tartanak nyilván. Gyógymód nincs.”

0103

Fotó: Kovács Bea: Lídia és Karol átkötözik Miranda sebeit. Az akár 2-3 órán át tartó kötszercserék a lány napjainak legfontosabb és egyben legfájdalmasabb eseményei voltak.

0103

Fotó: Kovács Bea: Miranda nem tudott sokat sétálni, hamar elfáradt, de ha táncról volt szó, akkor nem létezett akadály. Születésnapján is sokszor táncra perdült.

0103

Fotó: Kovács Bea: Az utóbbi években Miranda már csak minden másnap engedte, hogy átkötözzék a sebeit.

0103

Fotó: Kovács Bea: A Fővárosi Állatkertben, ahová születésnapi ajándékként jutott el, gyerekek kedveskedtek neki. Társaságuk nagy örömmel töltötte őt el Mirandát.

0103

Fotó: Kovács Bea: Lídia időnként kerekesszékben áttolta Mirandát a rokonokhoz, hogy kimozdítsa kicsit a házból és gyerektársaságban legyen.

0103

Fotó: Kovács Bea: A fertőzésveszély miatt Mirandának nem volt szabad hosszú időt vízben töltenie, de a kötszerek csak áztatás útján voltak lefejthetők.

0103

Fotó: Kovács Bea: A sebekbe ragadt kötszerek levétele erős fájdalommal járt.

0103

Fotó: Kovács Bea: Bár Miranda a nagymamájával élt, a hosszú, súlyos betegségben eltöltött évek alatt anya és lánya egyre közelebb került egymáshoz.

0103

Fotó: Kovács Bea: Miranda 2020. november 4-én meghalt. Utolsó útjára legkedvesebb játékai is elkísérték.

0103

Fotó: Kovács Bea: Nagymamája és édesanyja tizenkét fehér galambbal búcsúzott Mirandától.

Jegyzetek

A 2021. augusztus 15-ig látható kiállítás a Műcsarnok mellett, az Olof Palme sétány elején található.