A 34 alkotást felvonultató virtuális tárlaton Féner Tamás munkái mellett történetekkel, anekdotákkal érzékelteti, mi köti össze képei szereplőivel.
Nem véletlen, hogy az online platformon bemutatott tárlat Weöres Sándor Rongyszőnyeg című versfüzérének 116. darabjával kezdődik:
Csak játék, mondja dalomra a kortárs, / s a jövő mit se szól rá, elfeled. Verseimet ajánlom a falaknak, / úgy írtam ahogy nekem jólesett.
Ugyanis Féner Tamás napi munkaköri elfoglaltságaitól függetlenül kereste feladatait. Ha fényképezett, nem a látvány volt az első, hanem az, amit gondolt a látnivalóról. Ha pedig a fotográfia valamely területén úgy gondolta, az már nem képes számára újat, mást megmutatni, tovább lépett. Így lett színházi fotográfusból szociofotográfus, így mutatta be emlékezetes alkotásain a bányászok, a budapesti zsidóság életét, vagy később a városkép sorozatait. Ezt követően kezdett el a formák felé fordulni.
Jelen projektjében elsősorban azt szerette volna megmutatni – korábban is használt tárgyak csoportosításával – az érdeklődőknek, hogy mit gondol azokról az emberekről, akiket egykor fényképezett, illetve azt, hogyan változott idővel a róluk alkotott véleménye. Talán szokatlan egy fotográfustól, aki előszeretettel beszél a fotográfiáin keresztül, hogy a műalkotások mellé történetekkel is szolgál. Azonban Féner Tamás ezt teszi, a portrék melletti szövegekből többek között bepillantást nyerhetünk az alkotó pályafutásába, a Kézdy Györggyel és Róna Viktorral kötött barátságába, de megtudhatjuk azt is, miért kellett leengedni a függönyt 1965-ben annak Koldusopera-előadásnak az esetében, amelyben Psota Irén játszotta Polly Peachum-t, Gábor Miklós pedig Bicska Maxit. Féner Tamás sok szerkesztőségben dolgozott, újságíró kollégái, szerkesztői inkább nem vették jó néven, mint igen, ha írt, talán most vett elégtételt.
