5kérdés – Hamarits Zsolt

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Hamarits Zsolt Balogh Rudolf-díjas fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Bár a kérdés fotográfusokra vonatkozik, a felsorolást mindenképpen a középiskolai magyartanárommal, Torma Andrással kell kezdenem, akinek szürreális költői képekkel telített Ady verselemzései nagyon komolyan meghatározták a művészethez való hozzáállásomat, ezután kezdett a fényképezés érdekelni. Aztán a kilencvenes évek elején megismerkedtem Balla Demeterrel, akinek a látásmódjában és képeiben a nemes egyszerűség volt számomra a legmegragadóbb, majd egy fotópályázat nyilvános zsűrizésén odajött hozzám Szerencsés János és felajánlotta, hogy legyek az asszisztense, amire természetesen igent mondtam. Évekig együtt dolgoztunk, Neki köszönhetem a professzionális nagyformátumú technikában való elmélyülést, ami a mai napig meghatározó elem a munkáimban.

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

A kiállításra egyértelműen az 1989-es Yousuf Karsh kiállítást mondanám a Nemzeti Galériában. Földbe gyökerezett lábbal órákig álltam az Albert Einsteinről 1948-ban készített portréja előtt, mivel már akkoriban is főként a tudomány és a művészet kapcsolata izgatott a legjobban, és ebben a számomra is tényleg ikonikus fotográfiában megéreztem ezeknek a valós esszenciáját. Viszont ezután az élmény után, még minimum tíz évig nem fotóztam embert…

A könyvespolcunkon otthon nagyon sok értékes fotóalbum van, utazásaink során (New York, Brüsszel, Párizs, Salzburg, Róma) szinte minden városból hoztunk akkor még nálunk elérhetetlen albumokat, és mivel rövid ideig beugróként fotótörténetet is oktattam Szarka Klára helyett a Práterben, ezekből mutogattam a képeket, de a legnagyobb becsben a teljes Robert Mapplethorpe sorozatot tartom.

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

1986-ban a Műszaki Egyetem R-Klubjában, Levelek címmel. Postaládákat fotóztam, a fekete-fehér nagyításokon körömlakkal kitakartam a különböző formájú ládákat, majd az egész képet szürke ruhafestékkel beszíneztem, ezután nagynyomású vízsugárral eltávolítottam a körömlakkot, ami alatt a postaláda eredeti fekete-fehér képe maradt meg. Nagy siker volt, az R-Klub után egyből átvitték az anyagot az E-Klubba, onnan meg a Lágymányosi Közösségi Ház Galériájába.

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Jelenleg az alkalmazott fotográfiai munkáimban természetesen digitális középformátumú Hasselbladot, de féltve őrzöm a régen használt különböző formátumú analóg gépeimet is, köztük a Rolleiflexet a 2,8-as Planar objektívvel, amivel művészi munkáim jelentős részét exponáltam és ma is kifogástalan állapotban van.

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

A válaszom kicsit visszautal a fenti kérdésre: egy olyan sorozaton dolgozom a stúdiómban, amit két fényképezőgéppel készítek egyszerre, pontosabban egy nagyformátumú analóg kardángép mattüvegén létrejövő képet reprózom egy középformátumú digitális kamerával. A sorozat címe is erre utal: Groundglass
A létrejövő kép egyrészt ötvözi a nagyformátumú gépben rejlő perspektívakorrekciós lehetőségeket a középformátumú digitális technika nagy felbontásával, másrészt a hibrid technikai megvalósítás által felvetett filozófiai kérdésekre is reflektálni próbál, végeredményében pedig kicsit a dagerrotípiák képvilágának archaikus érzését fogja kelteni.