Menü

25 szakasz az udvarlástól az esküvőig – Harper Sztereófénykép Gyűjtemény (1890-es évek vége)

21 • 09 • 12Baki László

A Massachusetts-i Bíróság 1848-ban alapította meg a Bostoni Közkönyvtárat (Boston Public Library), ami az első nagy, ingyenes önkormányzati könyvtár volt az Egyesült Államokban. A közkönyvtár első saját épülete a Mason Streeten található egykori iskolaépület volt, amely 1854. március 20-án nyílt meg a nagyközönség előtt. Később – a könyvgyűjtemény mellett – egy jelentős fotógyűjteményt is létrehoztak, mely képeinek nagy részét az elmúlt évek során közkinccsé tettek. A Bostoni Közkönyvtár Harper Stereograph Gyűjteményében egy 24 sztereoképből álló – ismeretlen szerző által készített – sorozatot is találunk, mely az udvarlástól az esküvőig vezető lépéseket ábrázolja.  

A sztereófénykép olyan kettős fénykép, amelynek két felét két szemmel egy időben szemlélve, térhatású képet látunk, de térélményt kizárólag sztereónézőn vagy sztereó vetítőn keresztül nyújtottak. A mai digitális technika már lehetővé teszi, hogy a sztereoképeket számítógépünk vagy okoseszközünk képernyőjén is 3D-ben lássuk.

A 9x18 cm-es képek főleg a harmadik randevú éjféli légyottjára és magára az esküvőre koncentrálnak, amely egy meglehetősen buja növényzetű trópusi díszletben zajlik. A képaláírással is ellátott, kézzel színezett sztereófényképeken nincs dátum, de valószínűleg a 19. század végén készülhettek. Sajnos a tizenegyedik kép hiányzik a sorozatból, így az udvarlástól az esküvőig vezető 25 szakaszból csak huszonnégy lépést láthatunk.

0124

1. A félénk udvarló első látogatása.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0224

2. A második látogatás gyors haladás az első látogatáshoz képest.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0324

3. Harmadik látogatás. Az édesanya tudni szeretné, hogy az udvarló megkéri-e a leánya kezét.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0424

4. Várakozás.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0524

5. Éjjel 1 óra.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0624

6. Éjjel 1 óra 30 perc.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0724

7. Éjjel 1 óra 45 perc.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0824

8. A lánykérés.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

0924

9. Az eljegyzési gyűrű.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1024

10. A jövendőbelim.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1124

A 11. kép elveszett. 12. Készülődés az esküvőre.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1224

13. A nyoszolyólányok elkészültek.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1324

14. A menyasszony is elkészült.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1424

15. A nászmenet elindult.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1524

16. A szertartás.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1624

17. A vőlegény felhúzza a jegygyűrűt a menyasszony ujjára.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1724

18. Az áldás pillanata.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1824

19. A hitvesi csók.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

1924

20. Az anya csókkal üdvözli a lányát.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

2024

21. Az apa is gratulál a vőlegénynek.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

2124

22. Az ünnepi ebéd.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

2224

23. Végre kettesben.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

2324

24. Házasélet.
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

2424

25. „Tudtam, hogy fiú lesz.”
Fotó: Ismeretlen: 1890-es évek vége, Bostoni Közkönyvtár Harper Sztereófénykép Gyűjtemény

Bár nevét hallva, nem egyértelmű az azonnali asszociáció, de Eötvös Loránd több szálon is kötődik a fényképezéshez, melyet anyai nagybátyjának; Rosti Pálnak köszönhetően ismerhetett meg. Eötvös első magyarként készített röntgenfotót kezéről, de a polihisztor látóköréből nem maradhatott ki szeretett városának, a dinamikusan fejlődő, sokarcú Budapestnek a megörökítése sem. Eötvös Loránd Budapestről készített sztereófelvételei ezen a linken tekinthetők meg.