Menü

„Egy fotós élete abból áll, hogy folyton lemarad a fontos pillanatokról.” – Válogatás Kálló Péter budapesti képeiből

21 • 09 • 28Kálló Péter

Kálló Péter Budapesten született 1978-ban. Budán a Vizivárosban nőtt fel, ami meghatározta egész életét. Fényképezéssel az ezredfordulón kezdett foglalkozni, majd 2001-ben beiratkozott a Népszabadság fotóriporteri képzésére, 2003-tól a Metropol napilap fotóriportereként dolgozott. Alkotói munkásságát Féner Tamás és Sebestyén László inspirálta. 2009-ben megalapította a Rockstar Photographers csapatot. Első fontosabb kiállítása Hangulatesszenciák címmel 2010-ben nyílt meg a Mai Manó Házban, ezt számtalan díj és megjelenés követte.

A Városháza Kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Csak képek albumsorozat Kálló Péter munkáit bemutató kiadásában így írt Buza Zsófi a könyv előszavában:

„Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor ki kell tárni az ajtókat, ablakokat és engedni kell a fénynek, hogy a gondolatainkon megtörve láthatóvá tegyék mindazt, amit az én valósnak és igaznak hisz. És vannak olyan pillanatok, amelyeket meg kell örökíteni! Még akkor is, ha azok végül mindent elárulnak az énünkről: az érzéseinkről, a gyermekkorunkról, a beszélgetéseinkről, a barátainkról, a szerelemről, a városról, ahol élünk, az utcákról, ahol felnőttünk, a terekről, ahol közösséget alkottunk, az utakról, amelyeket bejártunk – azaz Pestről és Budáról, na meg persze a Dunáról – és mindenről ami valójában nem is velünk, hanem bennünk történik.”

0103

Fotó: © Kálló Péter

Az albumban a Balance sorozat képei is helyet kaptak, melyről így ír Kálló Péter weboldalán:

"A Balance egy vizuális művészeti projekt. A titokzatos Esernyős Ember egyensúlyoz saját testi korlátain. Olyan magaslatokba jut el, amire csak az az ember képes, aki tökéletes egyensúlyban van önmagával és környezetével. Mintha a világ felett állna, a világ tetején egyensúlyozna, közben eggyé válik azzal, mint egy apró részlete az egésznek. Nem csak belső egyensúly létezik. A harmóniára való törekvés a minket körbevevő természeti törvények alapja. Ezek a szabályszerűségek érvényesülnek a vizuális látásban is."

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

„Egy fotós élete abból áll, hogy folyton lemarad a fontos pillanatokról, a legtöbbet csak a fejében őrzi, és a megfelelő pillanatban ezeknek az emlékeknek az esszenciájából áll össze a valódi fénykép. Sosem értettem azokat a fotósokat, akik meg akarják csinálni ugyanazt a fényképet, amit más a Parlamentről, a Lánchídról, vagy felülről a városról, ugyanarról a pontról már megcsinált. Vagy egy viszonylag rossz képen kicserélni az ég színét, ráküldeni a drámaszűrőt, és ezzel instant hírnevet és lájkokat szerezni a közösségi oldalakon. Ők nem akarnak semmit mondani, nincsenek gondolataik, csak állnak a sorban egymás után és csinálják ugyanazt. Sokat elmond a társadalom vizuális érzékenységéről, hogy ezek a képek milyen népszerűségnek örvendenek.”

– nyilatkozta 2020-ban Kálló Péter a kultura.hu oldalnak adott interjújában.

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

0103

Fotó: © Kálló Péter

Jegyzetek

A Városháza Kiadó gondozásában útjára indult Csak képek albumsorozat kötetei Budapest rejtett értékeit tárják fel. A Kálló Péter képeit bemutató album beszerezhető a Mai Manó Könyvesboltban.