Menü

0103

Fotó: Hokkaido, 1978 © Daido Moriyama Foundation / Courtesy of Akio Nagasawa and Polka Gallery

„Nem bolyongok, hogy megkeressem a következő témámat; ők találnak meg engem.” – Daido Moriyama kiállítása a párizsi Polka Galériában

21 • 10 • 22Gyöngyösi Eszter

2021. október 30-ig látható a japán fotográfia egyik meghatározó alakjának, Daido Moriyamának Speakeasy című kiállítása a párizsi Polka Galériában.

Bár Moriyama eredetileg tervezőgrafikát tanult, Takeji Iwamiya fotográfussal való találkozása után ő maga is a fotográfia felé fordult. Miután elhagyta a designer pályát, 1961-ben Tokióba költözött, ahol a Vivo kollektíva munkatársa, majd Eikoh Hosoe fotográfus asszisztense lett. A Vivo rövid időn belül feloszlott, Moriyama pedig néhány évvel később, 1968-ban csatlakozott a Provoke mozgalomhoz. Azonos néven, negyedévente megjelenő magazint is kiadtak, melyet a provokatív gondolkodás anyagaként határoztak meg. Bár a Provoke-ból csak mindössze három, kis példányszámú kiadás jelent meg, mégis jelentős újító hatást gyakorolt a japán fotográfiára.
A realista elődökkel szemben Moriyama a dekontextualizált képet, és annak nézővel való viszonyát állította középpontba. Képei – melyek meglehetősen radikálisnak számítottak az 1960-as években – durvák, szemcsések, elmosódottak és zaklatottak voltak. Ezt a stílust japánul are bure boke esztétikának nevezik.

Moriyama munkáiban fontos motívum a város és a városi környezet, képei nyomán egy újfajta utcai fotográfiai gyakorlat született, melyben a művész folyamatos kölcsönhatásban van a nyilvános terekkel.

„Moriyama azt mondja, hogy csak nemrég jött rá, hogy egész életében városokat fényképezett, és ezzel egyidejűleg képzeletéből öntudatlanul egyetlen óriásvárost épített."

– mondta Simon Baker, a Maison Européenne de la Photographie igazgatója.

Ebbe a megalopoliszba enged betekintést a Speakeasy című tárlat, amelyen a Tokióban és más japán városokban készült képekből Moriyama saját, határok nélküli városa rajzolódik ki, melyet érdeklődésének és vágyainak megfelelően folyamatosan újrakomponál és kiegészít. Nem az számít, hogy pontosan hol és mikor készült a kép, vagy ki szerepel rajta, hanem a létrejövő, élő és folyamatosan mozgásban lévő város.
Ő maga így fogalmaz erről:

„Nem bolyongok, hogy megkeressem a következő témámat; ők találnak meg engem. Passzív tárgy vagyok egy aktív alany előtt. Még, ha mozdulatlan is vagyok, a város tovább halad előre, él és átalakul. Boldoggá tesz, hogy egyszerűen csak lefényképezem, ami elhalad előttem, anélkül, hogy bármikor is elérném a megelégedettség állapotát.”

(Felhasznált irodalom: Fritsch, L. Ravens & Red Lipstick: Japanese Photography Since 1945. London, Thames & Hudson Ltd, 2018. 75-76, 159. o.)

0103

Fotó: Pretty Woman 3., 2017 © Daido Moriyama Foundation / Courtesy of Akio Nagasawa and Polka Gallery

0103

Fotó: Pretty Woman 2., 2017 © Daido Moriyama Foundation / Courtesy of Akio Nagasawa and Polka Gallery

0103

Fotó: Pretty Woman © Daido Moriyama Foundation / Courtesy of Akio Nagasawa and Polka Gallery

0103

Fotó: Tights, 2011 © Daido Moriyama Foundation / Courtesy of Akio Nagasawa and Polka Gallery

Jegyzetek

Daido Moriyama: Speakeasy
Polka Galerie
2021. szeptember 21.  - október 30.

A kiállítás képei ezen a linken tekinthetők meg.