Fontos társadalmi problémákat felvető sorozatok nyerték el az idei W. Eugene Smith ösztöndíjat

A W. Eugene Smith Memorial Fund idén negyvenkettedik alkalommal részesíti ösztöndíjban a világ humanista fotográfusait. Az alaphoz háromféle ösztöndíj tartozik, a W. Eugene Smith Grant in Humanistic Photography mellett negyedik alkalommal osztják ki a Smith Student hallgatói ösztöndíjat, valamint a Howard Chapnick díjat is, amellyel a fotózsurnalisztikához kapcsolódó holdudvar fejlődését ösztönzik, így a képszerkesztés, a kutatás, az oktatás, vagy akár a menedzsment területeit is.

Bár a Covid-járvány újjáéledése miatt nem személyes díjátadó ünnepségen, a Smith Grant az idei 5 támogatott alkotó között 50 ezer dollárt oszt szét egyenlő arányban. Nem volt ez mindig így, a szervezet testülete csak második éve tart fenn moratóriumot az egyösszegű támogatás hagyományát illetően. Mindeddig ugyanis az évi 50 ezer dollárt egyetlen fotográfus munkájáért ítélték oda, de tavaly, a világjárvány csúcspontján úgy döntöttek, hogy a kialakult, átfogóan rossz pénzügyi helyzetre tekintettel inkább több fotográfust támogatnak kevesebb pénzzel. Az alap 1979-es megalakulása óta egyébként összesen több mint 1 millió dollár támogatást adományozott azoknak a fotográfusoknak, akik munkájukban W. Eugene Smith 45 éves fotóriporteri, fotóesszéírói karrierjének hagyományaihoz méltók.

– mondta Phil Block, a W. Eugene Smith Memorial Fund elnöke.

A támogatás 42 éves történetében az idei Smith Grant pályázatra benyújtott pályaművek száma volt az egyik legmagasabb, a világjárvány körüli folyamatos problémák, köztük a gazdasági nehézségek és a korlátozott összejövetelek ellenére. A döntősöket idén 62 országból érkezett pályamű közül választották ki, melyről így nyilatkozott Aidan Sullivan, az idei ítélkezési folyamatot irányító igazgatósági tagja:

Lalo de Almeida: „Amazonian Dystopia” (Brazília)

"Az Amazonas esőerdői még soha nem voltak ekkora veszélyben, a támogatás segít, hogy jobban láthatóvá váljanak a régióban zajló események."

Az Amazonian Dystopia című képanyag az Amazonas megszállásáról és kizsákmányolásáról szól, valamint arról, hogy ez milyen hatást gyakorol az őslakosokra és az esőerdőre. Brazília az otthona az amazonasi esőerdők 60 százalékának, emellett kulcsfontosságú szabályozója bolygónk ökoszisztémájának, melyet a gyarmati idők óta változatlanul kihasználnak.

0103

Fotó: © Lalo de Almeida: Amazonian Dystopia
Egy ökröt ábrázoló szobor jelzi egy marhatelep bejáratát Peixoto de Azevedóban, Mato Grosso északi részén, a brazíliai BR-163 autópálya mentén, 2019. szeptember 13-án. A környéken kiirtották az erdőket az aranybányászat, a legelők és a szójaültetvények kedvéért. A BR-163 Cuiabá városát köti össze Santarémmel. Az elmúlt években ez lett a Mato Grossóban termelt szója elszállításának fő útvonala.

0103

Fotó: © Lalo de Almeida: Amazonian Dystopia
Az erdőirtástól érintett terület a transzamazóniai autópálya mentén található Apuí közelében, Amazonas állam déli részén, 2020. augusztus 24-én. Apuí a mezőgazdaság amazóniai terjeszkedésének frontvonalában fekszik, 2019-ben hat település közelében irtottak csak ki több erdőt. Az országban folyó földhasználatot figyelemmel követő civil kezdeményezés, a MapBiomas szerint 2020 januárja és augusztusa között 23 186 hektár erdő tűnt el, 5,1%-al több, mint az előző évben.

0103

Fotó: © Lalo de Almeida: Amazonian Dystopia
Férfiak dolgoznak egy aranybányában Peixoto de Azevedóban, Mato Grosso északi részén, amely Brazília egyik legnagyobb aranytermelő területe. A kitermelési tevékenység egy része illegális, és még a legalizáltak sem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, mivel a brazil hatóságok nem tartatják be őket. Emiatt a folyók szennyezettek, a vidék pedig inkább hasonlít valami holdbéli tájra, mint egy olyan területre, amelyet egykor az Amazonas esőerdei borítottak. Peixoto de Azevedo, Brazília, 2019. szeptember 12.

0103

Fotó: © Lalo de Almeida: Amazonian Dystopia
A Belo Monte-gát építésén dolgozók partija a brazíliai Altamirában, 2013. szeptember 1-én. A Belo Monte-gát építése az elmúlt évek egyik legnagyobb migrációs hullámát indította meg Brazíliában. Ezrek keltek útra Altamirába, Amazónia szívébe. Az erőmű építésének csúcsán, 2014 végén és 2015 elején több mint 25 000 ember dolgozott itt, akiknek 70%-a az ország más vidékéről érkezett, és akiknek 87%-a férfi volt.

0103

Fotó: © Lalo de Almeida: Amazonian Dystopia
Kóbor kutyák egy hentesboltot bámulnak a majdnem teljesen elhagyott Vila da Ressacában, egy olyan területen, ahol korábban aranybányászok dolgoztak, és amely hamarosan a kanadai Belo Sun bányavállalat kizárólagos kutatási területe lesz. A Belo Monte-gáttól alig pár kilométerre induló projekt a világ egyik legnagyobb külszíni aranybányája lesz. Ez további terhelést jelent a vízerőmű építése által már így is súlyosan érintett régió számára. Altamira, Brazília, 2013. szeptember 2.

Kimberly dela Cruz: „Death of a Nation” (Fülöp-szigetek)

„Az otthonhoz ilyen közel eső projekten dolgozni érzelmek hullámvasútját indította el bennem, de meggyőződésem, hogy van még mélyebb felfedeznivaló. A W. Eugene Smith Grant átvétele egyfajta visszaigazolás, hogy számít a perspektívám és a látásmódom, hogy a rám bízott történetek még akkor is visszhangzanak, ha a világ már továbbhaladt.”

A Death of a Nation című projekt témája a korábban is mindig törékeny Fülöp-szigeteki demokrácia széthullása. A sztori családtörténeteken keresztül jelenik meg, olyan főszereplőkkel, akik a kábítószer-ellenes háborúban vesztették el szeretteiket, de a sorozatban megjelennek a traumák, valamint az erőszakkal szembeni érzéketlenség a büntetlenség és a gyász tükrében. De van remény is. Az áldozatok családjai támogató, segítő hálózatok részévé váltak, sőt, saját közösséget építettek, így bátorítva és segítve egymás gyógyulását.

0103

Fotó: © Kimberly dela Cruz: Death of a Nation
Marilyn Malimban kiteregeti a törölközőjét egy sátras túra során a Quezon tartományban található Banahaw-hegyen, 2019. október 26-án. A kirándulás a Paghilom (Gyógyulás) program része, amely a drogháború áldozatainak családjai számára nyújt támogatást és tanácsadást. Marilyn egyike azoknak az özvegyeknek, akik gyilkosságért jelentették fel a rendőrséget, amely három másik emberrel együtt az ő férjét is megölte. Ügyében a bíróság még nem hozott döntést.

0103

Fotó: © Kimberly dela Cruz: Death of a Nation
Nanette Castillo Bulacanban alszik 2019. november 9-én, egy több napos gyásztanácsadás alatt. Fiát, Aldrint 2017-ben ölték meg azonosítatlan fegyveresek néhány méterre egy rendőrőrstől. A gyász és az igazság iránti vágya adta meg neki a bátorságot, hogy aktivista legyen. Tüntetésekre ment el, a fiáról és a meggyilkolásáról beszélt. A fia halála két év után is minden éjjel kísérti.

Melissa Lyttle: „Where They Stood” (USA)

„Számomra ez a munka a fehér felsőbbrendűség lassú lebontásáról szól, egy olyan ország változó tájképét dokumentálom, amely éppen leszámol a rasszizmussal. Mindennél jobban remélem, hogy a fényképek párbeszédet provokálnak majd arról, hogyan jutottunk el idáig, és arról, hogy nemzetként merre tartunk.”

Melissa Lyttle tavaly ősszel kezdte dokumentálni a nemzetközi felháborodást kiváltó incidens, George Floyd halála óta ledöntött konföderációs emlékműveket a Where They Stood című sorozatában. Floyd halála olyan, fordulópontnak tekinthető pillanat, amikor Lyttle szerint az Amerikai Egyesült Államok elkezdi kitalálni, milyen nemzetté alakul. A konföderációs emlékműveket rekord számban döntik le, így 2021 áprilisában egy 5 hetes, 7300 mérföldes országúti utazásba kezdett a délen keresztül, hogy rögzítse a változást – azt a pillanatot, amikor a déli büszkeségről és a polgárháborús vezetők emlékének állításáról szóló, régóta fennálló narratívák talapzatait szó szerint ledöntik.

Cristopher Rogel Blanquet: "Beautiful Poison" (Mexikó)

„Lehetőségem nyílt olyan történeteket elmesélni, amelyeknek nem is kellene létezniük, mégis többségük az emberek számára ismeretlen. Köteles vagyok felelősen felfedni ezeket, és garantálni minden olyan személy méltóságát, aki megbízott, hogy elmeséljem történetét a fényképezőgépemmel.”

A Beautiful Poison egy hosszú távú fotográfiai projekt, amely a mexikói Villa Guerrero régióban működő virágipar által okozott közegészségügyi problémákat dokumentálja. Az iparágban felhasznált mezőgazdasági vegyszerek használatához ugyanis nem kötődik korlátozás. A projekt négy olyan család életét dokumentálja a Villa Guerreróban, akik genetikai fogyatékosságot, agrokémiai anyagokhoz köthető krónikus betegségeket szenvedtek el, vagy gyermekük elvesztésével kellett megbirkózniuk.

Nicolo Filippo Rosso: „Exodus” (Olaszország, Kolumbia)

„Remélem, hogy ez az elismerés több figyelmet fordít az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek küzdelmére szerte a világon, és ösztönzi a szegénység, az erőszak és a migráció fő okainak csökkentését Latin-Amerikában.”

Latin-Amerikában a munkalehetőségek és az oktatáshoz való hozzáférés hiánya, a politikai korrupció és ennek büntetlensége nemzedékek óta fennálló problémák, melyek erőszakot táplálnak, és a helyiek elhagyni kényszerülnek lakóhelyüket. Ez egyszerre tünete és oka is a szétesett társadalomnak. Nicolo Filippo Rosso négy éven keresztül járt azokon a migrációs útvonalakon, ahol a Venezuelából Kolumbiába, valamint Közép-Amerikából Mexikóba és az Egyesült Államokba tartó menekültek útját dokumentálta. Különböző országokból emigráló gyermekeket, kamaszokat, terhes és szoptató nőket követve számtalan történetet látott egyetlen narratívába olvadni: azokét, akik e vándorlás közben születnek, nőnek és halnak meg. A több évtizedes polgárháború, szegénység vagy erőszak megnehezíti, hogy a migránsok jobb körülményeket találjanak annál, amelyek elől menekülnek.

0103

Fotó: © Nicolo Filippo Rosso: Exodus
Emberek egy Kolumbiába vezető ösvényen, a kolumbiai Észak-Santander egyik legforgalmasabb határátkelőhelyének, Villa del Rosariónak a közelében. Annak ellenére, hogy Venezuela 2020 februárjában hivatalosan lezárta szárazföldi határát Kolumbiával, mintegy 300 titkos határátkelőhelyet máig használnak. A mindkét irányba folyó illegális határátlépés lehetetlenné tette a járványügyi ellenőrzést, növelve a lakosság fertőzésének kockázatát. A Kolumbiából távozó, ill. oda belépő emberektől és a Covid-19-fertőzöttekről szóló adatok hiányában a nemzetközi ügynökségek és civilszervezetek nehezen tudnak reagálni az egészségügyi válságra. 2018. október 9. Villa Del Rosario, Norte de Santander, Kolumbia.

0103

Fotó: © Nicolo Filippo Rosso: Exodus
Egy fiatal lány nézi az üres műanyag poharat, amelyben az adományt gyűjti a főváros, Bogota egyik utcájában. 2019 júniusáig a Kolumbiai Családjóléti Intézet (ICBF) országszerte közel 80 000 venezuelai gyermeknek, serdülőnek és családnak nyújtott segítséget. 2020 elején a kolumbiai kormány két új különleges tartózkodási engedélyt jelentett be, amelyek lehetővé tették több mint 100 000 venezuelai számára, hogy az országban tartózkodjanak és dolgozzanak, és úgy rendelkezett, hogy a venezuelai szülőktől az országban született gyermekek kolumbiai állampolgárságot szerezhetnek. Rengeteg ember azonban továbbra is kirekesztett marad. A gyermekek számára nem biztosított az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és az étkezéshez való jog. 2018. október 31. Bogotá, Kolumbia.

0103

Fotó: © Nicolo Filippo Rosso: Exodus
Venezuelai gyermekek vízzel töltött műanyag palackokat tartanak, miközben az egy jótékonysági szervezet által kínált ingyenes ételért állnak sorban a kolumbiai Paraguachónban. Az UNICEF adatai szerint a Kolumbiában letelepedett 1,8 millió venezuelai közül 430 ezer gyermek vagy serdülő. Veszélyes a környezet, amelyben a migráns gyermekek megrekednek, és mivel nem jutnak oktatáshoz, úgy születnek meg és nőnek fel, hogy nem tudják mihez viszonyítani állapotukat. Mivel az instabil környezet nem változik, úgy tűnik, hogy a gyerekek és serdülők, akikkel találkoztam, megtanultak együtt élni az állandó veszélyérzettel és a fokozott éberség állapotával. 2019. augusztus 10. Paraguachón, La Guajira, Kolumbia.

0103

Fotó: © Nicolo Filippo Rosso: Exodus
A közösség tagjai a Tuilelen temető felé sétálnak Rivaldo Jimenez Ramirez, Santa Cristina Garcia és Ivan Gudiel Pablo temetésére 2021. március 14-én a guatemalai Comitancillóban. 2021. január 22-én tizenkilenc elszenesedett holttestet találtak egy tamaulipasi országúton, Mexikó északkeleti, az Egyesült Államokkal határos államában. Az áldozatok közül tizenhatan guatemalaiak voltak, a többiek mexikóiak. A holttesteket egy kisteherautóban találták, amelyet 113 golyó ért, és amely aztán kigyulladt. A nyomozók szerint a mészárlás a bűnözői csoportok között a migrációs útvonalak feletti ellenőrzésről folyó vitához köthető.

Jegyzetek

A következő fotográfusok voltak a W. Eugene Smith Grant 2021 döntősei:

Dario De Dominicis: “To the Left of Christ” (Olaszország / A projekt Brazíliában készült)
Fabiola Ferrero: “I Can’t Hear the Birds” (Venezuelai Bolivári Köztársaság)
Zed Nelson: “The Anthropocene Illusion” (UK)
Danielle Villasana: “Abre Camino” (USA)

Az egyes támogatásban részesülők pályaműveiről készült fényképek és projektleírások megtekinthetők a SmithFund.org oldalon.

Fontos társadalmi problémákat felvető sorozatok nyerték el az idei W. Eugene Smith ösztöndíjat

Lalo de Almeida: „Amazonian Dystopia” (Brazília)

Kimberly dela Cruz: „Death of a Nation” (Fülöp-szigetek)

Melissa Lyttle: „Where They Stood” (USA)

Cristopher Rogel Blanquet: "Beautiful Poison" (Mexikó)

Nicolo Filippo Rosso: „Exodus” (Olaszország, Kolumbia)

Következő

Válogatás a Black & White Awards 2024 legjobb fekete-fehér alkotásaiból

„A tudomány fikció, sci-fit készíteni teljesen haszontalan” – válogatás a párizsi MEP kiállításának képeiből

Albert Watson: No Idle View – Egy ikonikus karrier retrospektív tárlata

Richard Misrach tájfotói – „Bármiről is szóljon egy fénykép, mindig az időről szól”

Taranto történelmi múltját vizsgálja az Urban Book Award által díjazott fotóalbum