Közel másfél millió forintba kerül Annie Leibovitz legújabb fotóalbuma

Annie Leibovitz – aki elsősorban zenészekről és más hírességekről készült portréfotóiról híres – volt a második fotográfus, akinek még életében önálló kiállítást szentelt a washingtoni National Portrait Gallery. Leibovitzot 13 éven át (1970–1983) a Rolling Stone zenei magazin alkalmazta, ez idő alatt vált világszerte ismertté. Az 1980-as években kilépett a rockfotográfus skatulyából, elhagyta a Rolling Stone-t és – immár exkluzív szerződés nélkül – a Vanity Fair magazinnak kezdett el dolgozni, majd az évtized végétől rendszeresen együttműködött a Vogue-gal. Szerkesztői munkája mellett reklámokat is készített, köztük az American Express és a Gap díjnyertes kampányait.

Leibovitz munkáiból több válogatás könyv formájában is megjelent. Köztük az egyik legutóbbi – a Taschen gondozásában publikált Annie Leibovitz című 476 oldalas albuma – limitált példányszámban, számozott és dedikált formában kapható – a 3000 eurós bevezető ár után – december elsejétől 4000 euróért . Az 50 x 69 cm-es, négy különböző címlappal kapható albumot Helmut Newton Sumo verziója ihlette, melyről így mesélt Leibovitz a Taschen kiadó oldalán található interjúban:

„Ahhoz szoktam, hogy intim méretekben lássam a képeket – 8 x 10 vagy 11 x 14 inch méretben –, de azért korábban is készítettem nagyobb nyomatokat. Először a washingtoni Corcoran Galleryben 1999-ben rendezett „Nők” című kiállításomra készíttettem igazán nagy nyomatokat, ami csak azért volt lehetséges, mert digitális képekkel dolgoztunk. Egy évvel korábban láttam Chuck Close nagyon nagy nyomatait – ezek önarcképek voltak – a Museum of Modern Artban, ahol négy-négy Iris-nyomatot illesztett össze. Close nyomatait David Adamson készítette Washingtonban, én pedig elmentem hozzá, és megkértem, hogy nekem is készítsen nagyításokat. A Corcoran kiállítására egy, az anyámról és Patti Smithről készült képet nagyítottunk fel. Ezek az egyszerű portrék irányjelzőkké váltak a kiállításon. Amikor Benedikt Taschen megkeresett levélben a SUMO-könyvvel kapcsolatban, természetesnek tűnt, hogy ez a következő lépés.”

Amikor Leibovitz látta, hogy az első határidőre nem jelenik meg a könyv, hagyta egy kicsit pihenni, és amikor újra elővette, rájött, hogy még rengeteg munka van vele. Először azt hitte, azt kell elképzelnie, mely fotók néznének ki jól nagyban. De ez ennél sokkal bonyolultabb volt.

„A könyveim szerkesztése általában kronologikus. Ennek a könyvnek az elején több a korai munka, mint a későbbi, de igyekeztem levetkőzni az időrendiség gondolatát. Nem akartam, hogy bárki retrospektívnek gondolja a könyvet. Ez fontos volt számomra. Ha ennyi képemet gyűjtik egybe, az ember nem tud nem arra gondolni, hogy „Ja, ez a legnagyobb műve?” Pedig ez nem egy retrospektív munka, hanem egyfajta potpourri. Hullámvasút. Ahogy végigmegy rajta az ember, elfelejti, mit látott az elején. A végére máshol jár az ember.
Először azt gondoltam, egy sereg olyan fotó kerül majd ebbe a könyvbe, amelyet másként lehet, hogy nem publikálnék. Aztán ahogy fejlődött, azon kaptam magam, hogy visszatérek olyan népszerűbb képekhez, mint amik mondanak valami fontosat.” – mondta Leibovitz, aki úgy véli, hogy ez az album „nem is könyv igazán. Egy állványon pihen. Ha talál az ember egy képet, ami érdekli, nyitva hagyja a könyvet, és elidőzik rajta.”

A 10.000 példányban megjelent album első ezer számozott példányát már most 4.950 euróért árulják az interneten, és ez az összeg a következő hónapokban nagy eséllyel még biztosan nőni fog.