Idén hetedik alkalommal nyílt meg az Indiai Fotófesztivál (IPF) november 8-án, mely személyesen Hyderabadban, vagy virtuálisan az interneten várja az érdeklődőket december 19-ig. Dél-Ázsia vezető fotófesztiváljaként az esemény nemzetközi hírű fotográfusokat is felvonultat, és a résztvevő országok között találjuk az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Norvégiát, Oroszországot, Argentínát, Bangladest, Irakot, Olaszországot, Spanyolországot, Németországot, Franciaországot, Indonéziát, Belgiumot, Mianmart és Ecuadort is.
A még fiatal, de már világszerte népszerű fesztivál idén először jelentkezik hibrid kiadásban. Ez azt jelenti, hogy a művek egy részét fizikai installációként, klasszikus formában Telangana városában mutatják be, másik részüket pedig virtuális módon lehet megtekinteni. A személyes távolság betartása érdekében az indiaiak is berendezkedtek az előadások, online beszélgetések, vetítések, workshopok és portfólió review-k és minden interaktív esemény éteri megszervezésére is.
Az IPF-et a LensCulture és a National Geographic is támogatja 2019 óta, és a látogatásra javasolt, legtehetségesebb fotográfusokat felvonultató fesztiválok közé sorolja. Az évente több mint félmillió nézőt számláló fesztivál küldetése, hogy a fényképezést mindenki számára elérhetővé tegye és platformot teremtsen olyan beszélgetéshez, melyek által a műfaj és kultúrája mélyülni tud. Olyan közönséghez is szeretne eljutni, akik általában nem vesznek részt művészeti kiállításokon és rendezvényeken, ugyanakkor szeretné fokozott tudatosságra ébreszteni a profi és amatőr fotográfusokat azzal, hogy aktuális társadalmi kérdések felvetését ösztönzi. Az IPF a fiatal és feltörekvő tehetségek támogatása mellett elkötelezett az indiai kultúra örökségének ápolása iránt is.
A fesztivál fő eseményeként Prashant Panjiar „That Which Is Unseen” című könyvének bemutatója és kiállítása szerepel a programok között. A könyvet a fotóriporter Panjiar életművét alkotó, szavakkal is alátámasztott képriportjai töltik be. Panjiar könyve tükröt tart India közelmúltbeli történelmének, miközben olyan témákkal foglalkozik, mint a Chambal régió dacoitjai (banditái), a terrorizmus Pandzsábban, az 1984-es szikh-ellenes zavargás és következményei, a menekülthelyzet Pakisztán és Afganisztán területén, konfliktusok Indiában, liberalizáció vagy általánosságban az elszegényedett és marginalizált rétegek élete.
A mindössze hét éve indult IPF a portréfotográfiát a Portrait Prize díjjal ismeri el. Ebben 2021-ben is csak a „hazaiak”, azaz az indiai szubkontinens fotográfusai vehetnek részt. A díj célja, hogy megtalálja azokat a rendkívüli tehetségű fotográfusokat, akik portréikon keresztül képesek megragadni egy személy, egy időszak vagy egy kultúra lényegét. Több hasonló, nagyobb múltú és költségvetésű fesztiválhoz hasonlóan idén az IPF is létrehozott egy segélyalapot az indiai fotográfusok számára, – hiszen a Covid-19 járvány sokuk testi-lelki egészségét súlyosan érintette – mely a fotográfus közösség, különösen a szabadúszók és függetlenek gazdasági helyzetét egyszeri támogatással segíti.
Ezek mellett számos mentorprogram-típust is futtat az IPF. Minden kiválasztott, karrierje korai szakaszában lévő mentoráltat hat hónapig ingyenesen segít egy elismert fotográfus, iránymutatást adva művészeti projektje kiteljesítéséhez. Emellett portfólió-kiértékelést is rendez az IPF a National Geographic-kal együttműködve, melyben a bírálók a National Geographic Magazine fotószerkesztői: Julie Hau, Dominique Hildebrand, Alexa Keefe, Shweta Gulati és David Y. Lee. A fesztiválon előadásokat tartott többek között a brit Martin Parr, a személyes és szubjektív narratívákkal foglalkozó Linda Bournane Engelberth, az indiai természetfotográfus és író Arati Kumar Rao, a dokumentumfilmes Divya Cowasji, a fotóriporter Harsha Vadlamani, a városi jelenségekkel foglalkozó német Rut Blees Luxemburg és az interdiszciplináris művész Karen Dias is.
Érdekes látni, hogy világunk másik oldalán egy fiatalnak mondható fotófesztiválon mit tartanak kortárs fotográfiának. A művészek közül feltűnően sokan foglalkoznak személyes, családi archívumok feldolgozásával, a kollázs vagy a digitális kompozit eszközeivel élve, de képpárokba ültetett narratívával is szép számban találkozunk. Az irodalom és a fotográfia kapcsolata az indiai térben is szorosnak mutatkozik, hasonlóan például a japánokéhoz. A gyakorlatban a sajtó- és természetfotótól történő elrugaszkodás szemtanúi lehetünk, miközben a dokumentarista hangsúlyról az alkotói fotográfia felé tolódik a mérleg nyelve.
Galériánkba az Indiai Fotófesztivál sokszínű anyagából válogattunk.
