A fotótörténet leghíresebb képeinek miniatűr modelljei. Cortis és Sonderegger: Double Take

A Double Take című kötet a fotótörténet és a világtörténelem 39 ikonikus felvételének hátborzongatóan pontos rekonstrukcióját mutatja be. A válogatás, amelynek képeit Jojakim Cortis és Adrian Sonderegger hihetetlen műgonddal, miniatűrök formájában alkotta újra, az első ismert fényképtől a világ legdrágább fotójáig, a 20–21. század fontos eseményeitől a popkultúra és művészvilág nagyjaiig terjed. Amikor Andreas Gursky Rajna II. című fotója 4,3 millió dolláros rekordáron kelt el egy aukción, az alkotópáros azt a kihívást állította maga elé, hogy zürichi stúdiójukban megpróbálják pusztán makettek és világítás felhasználásával újraalkotni a képet. Miután a kihívást teljesítették, az egyszeri ötlet ezután egy nagyobb személyes projekt nyitódarabjává fejlődött, s azóta a földkerekség legkülönbözőbb helyszíneit – sőt, a Hold felszínét – is megidézték már műhelyükben.

A Double Take-ben megtalálható Henri Cartier-Bresson St. Lazare Pályaudvar mögött készült híres képe, Sam Shaw Marilyn Monroe-t ábrázoló Hétévi vágyakozása, Pennie Smith London Callingja és még sok ismert fénykép rekonstruált mása, amelyeket a folyamatot dokumentáló felvételek átfogó válogatása kísér. Jojakim Cortis és Adrian Sonderegger aprólékosan kivitelezett háromdimenziós makettekkel alkotott újra ikonikus fotókat és világhíres történelmi felvételeket stúdiójában. A Thames and Hudson oldalán található interjúban Bill Knight ezekről a folyamatokról és motivációiról kérdezte a két fotográfust.

B. K.

Nézzük a Henri Cartier-Bresson-képet, a St. Lazare pályaudvar mögött című fotót! Hogyan alakítottátok itt ki a környezetet? Gondolom, a tócsát átugró férfi előrébb lett hozva, hogy háromdimenziós legyen a tér. A kész képen az alak széleit Photoshoppal mostátok el? Hogyan készült a víztócsa?

J. C. és A. S.

Kontraszton, színbeállításon és hasonlókon kívül nem szoktunk Photoshopot használni. A férfi egy különálló figura volt, és azért olyan, mintha mozogna, mert egy rugó megrezgeti – ahogy azt a rekonstrukciós képeken látni is –, és mert hosszabb expozíciót állítottunk be. A sínek kézzel készültek. Ezek mind fizikai tárgyak, mint a talicska és a többi dolog is a földön. A hirdetőtáblát kézzel másoltuk le, a pocsolya pedig epoxy gyantából van, azért olyan fényes.
Nagy ritkán, amikor már a makettet befejeztük, előfordul, hogy alkalmazunk fotográfiai eljárásokat apró részletek kiigazítására.

B. K.

A rendezők ez idáig kerülték 2001. szeptember 11. direkt megjelenítését a filmvásznon, talán mert még mindig feldolgozatlan az élmény. Ti a viszonyotokat mennyiben látjátok különlegesnek 9/11-gyel?

J. C. és A. S.

2016-ban volt egy 9/11 kiállítás Arles-ban, amin részt vettünk. Elég különlegesnek gondolom a viszonyunkat a támadáshoz, hiszen a mi életünkben történt. 9/11-nek nincsen ikonikus ábrázolása, több ezer kép közül választottuk ki azt, amit rekonstruáltunk. Talán a történelem rostáján idővel fennakad majd az ikon. Meglátjuk.

B. K.

Mit tanultatok a projekt során a fényképezés természetéről? Megváltoztatta azt, ahogyan fényképeztek?

J. C. és A. S.

Nehéz megragadni, de igen. Talán abban érhető ez tetten, hogy még inkább hiszünk a fotográfia erejében, annak igazságában. Újraalkotás közben kívül-belül megismertük az ábrázolt dolgokat, például azt a házat, amin a müncheni olimpiai terrorista áll. Szintén sokat megtudtunk az egyes képek történetéről. Mi a rendes fotográfusi gyakorlatunkban is beállított képeket készítünk, így ez a része lényegében nem változott.

B. K.

Melyik kép volt a legkeményebb dió, és melyiket élveztétek a legjobban?

J. C. és A. S.

Azt mondanám, hogy az Exxon Valdez volt a legnehezebb, a hatalmas vízfelület miatt. A könyvben nem látszik a lépték, de ezt nagyon nagyban kellett megcsinálni, hogy visszaadjuk a méreteket és a tér mélységét. A legtöbb fotó jó buli az elején, amikor nekikezdünk. Például volt egy rekonstrukció, a Tienanmen teres, az albumba nem került bele. A tankmodellek készleteit a kínai eBay-ről rendeltük meg, és az első összeszerelését nagyon élveztük. De a második már csak favágás volt.

B. K.

Ezeket a képeket már-már jobban ismeritek, mint az eredeti alkotók. Ha egyet ki kellene emelnetek, melyik lenne az?

J. C. és A. S.

Azt nem mondanám, hogy jobban ismerjük őket. Biztos, hogy a készítők sok időt és figyelmet fordítottak a képekre, mielőtt megnyomták a kioldó gombot, és néha az után is. Nem ugyanaz a kedvencünk, és időben is változik, hogy melyik áll hozzánk a legközelebb. Adrian jelenleg azt a fotót szereti a legjobban, amit a 2004-es cunamiról egy ismeretlen turista készített. Egy földi paradicsomot látunk a képen csak egy szempillantással azelőtt, hogy a szökőár lecsapott az indonéz luxusüdülő medencéire. Menny és pokol egyetlen képben. Sok munka volt a helyszín rekonstrukciója. Jojakim a Holdon hagyott lábnyomot mondja. Bár elmondhatta volna magáról, hogy ott volt!

A fotótörténet leghíresebb képeinek miniatűr modelljei. Cortis és Sonderegger: Double Take – interjú az alkotókkal

Következő

Álomszerű képek odüsszeája – Megjelent Yorgos Lanthimos filmrendező fotóalbuma

A közvetlen megismerés formái – Fabricius Anna Home Is Where Work Is című fotókönyve

„Úgy tekintek a képeimre, mint a lelkem egy-egy darabjára” — Beszélgetés Mari Ornellával

A megállított idő fényképei – Graciela Iturbide: Frida fürdőszobája

Tom Kublin és a Balenciaga: Egy magyar fotográfus, aki alapjaiban határozta meg az haute couture divatház aranykorát