Harsha Pandav negyedik generációs emigránsként született és nőtt fel Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben, és 2020 decemberében költözött Indiába. Harsha az összetartozás politikájára, az otthon, az identitás, a gyermekkor, a faj és a család körüli narratívákra kíváncsi. Reklám-, esküvő- és rendezvényfényképezés után a dokumentumfilm, a vegyes technikával készült vizuális művészetek és – szenvedélyes búvárként – a víz alatti fényképezés témájába is belemerült. Harsha sorozataiban – az allegória és a kortárs szürrealizmus eszközeivel – a szexualitás, a pszichológia és az állatjogok területét vizsgálja, de emellett a környezet- és az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos növekvő globális aggodalmakkal is foglalkozik.
A fotográfus így írt Of Sandcastles Between Sea and Sky című sorozatáról:
„A nosztalgia ereje eredendően a veszteségben rejlik. Abban, hogy nem csak egy lokációhoz, de egy időpillanathoz sem lehet visszatérni a korábbi változatában. De mi van akkor, ha ez a hely más módon veszett el: katasztrofálisan megváltozott azok számára, akik továbbra is lakják? Mi van, ha mindig is csak délibáb volt, amely olyan könnyen elszállt, mint ahogy létrejött?
Hányféleképpen lehet elveszíteni az otthont? Hányféleképpen lehet otthont találni?
Nem tartozom Szindh tartományhoz, ahol a nagyszüleim még gyerekrajzokat készítettek, majd az erőszakos politikai felosztás miatt elveszítették otthonukat. Sem Bombay-hez, ahol az akkoriban kitelepített elődeim egy része megpihent, szétszóródva, mint leejtett golyók. Eltávozott rokonaim már nem keresnek Jaisalmerben menedéket, ahol az otthon ígéretének illatára már a holtak sem emlékeznek. Generációkon keresztül vándoroltunk.
A nyugati szelek először több mint egy évszázaddal ezelőtt hozták el gyöngykereskedő őseimet Dubai Trucial államába. Évekkel később véglegesen elhagyták Sindh-et, hogy egyesítsék erőiket a hamarosan létrejövő Egyesült Arab Emirátusokkal a dolgok újjáépítésében. Évtizedekkel később, mint ezer másik született „kivándorló”, állok a kérdés felett: hova tartozom?
Ebben a munkában az énemből kiindulva négy generációnyi „érzelmi földrajzot” jártam be a körülöttem lévő emberek, helyek és tárgyak tanulmányozása során azt kutatva, hogyan jutottunk el a kozmopolita, mégis elszigetelt Dubai különös játszóterére. A gondolattal, hogy már ez a munka is kézzelfogható teret foglal el, egész népek történelemből történő folyamatos kitörlése ellen tiltakozom.”
