Menü

0103

Fotó: Annie Leibovitz: Sally Mann, Lexington, Virginia, 2015 © Annie Leibovitz

„Az apokalipszis a megoldás” – Sally Mann nyerte a kilencedik Prix Pictet-díjat

22 • 01 • 17A Fehér Vera

A Prix Pictet egy 2008-ban Genfben alapított, a globális fenntarthatóságra összpontosító nemzetközi fotóművészeti díj, melyet 2021 decemberében Sally Mann Blackwater (2008–2012) című sorozata nyert el 300 jelölt és a független zsűri 12 előválogatott művész munkái közül. A nyertes alkotásokat a londoni Victoria and Albert Múzeum (V&A) január 9-ig nyitva tartó Tűz című tárlatán mutatták be.
Sally Mann intim és ismerős témákról készített fényképeiről ismert, melyek egyszerre fenségesek és nyugtalanítóak. Munkái a családot, a társadalmi valóságot és az idő múlását kutatják, megragadva a természet, a történelem és az emlékezet közötti feszültségeket.

A virginiai Lexingtonban 1951-ben született Sally Mann az 1960-as évek végén kezdett fényképezni. Első önálló múzeumi kiállítása a Washington DC-beli Corcoran Gallery of Artban volt 1977-ben. Az 1990-es évek végétől a 2000-es évekig Mann az amerikai délre összpontosított, és Alabamában, Mississippiben és Louisianában készített fényképeket a Deep South című sorozatához. A Thousand Crossings, Mann közelmúltbeli kiállítása egyszerre tárja fel az amerikai dél és a szerző, Mann kapcsolatát is a származási helyével. A sorozat 2018-ban debütált a washingtoni National Gallery of Art-ban.

Sally Mann díjnyertes sorozata a Virginia délkeleti részén található Great Dismal Swamp mocsarát beborító erdőtüzek sokféle arcát mutatja be. A Blackwaterben Mann a tüzek okozta természeti katasztrófát egy másik amerikai tragédiával is összekapcsolja: ugyanezen a helyen a mocsárnál kötöttek ki az első rabszolgahajók 1619-ben. A mindent elsöprő erdőtüzek és a faji konfliktusok között Mann párhuzamot von: a két esemény metszéspontjába „a faji viszályok nagy amerikai tüzét” állítja.

Mann sorozata egy archaikus fényképezési folyamat zseniális újrahasznosítása, mellyel képes ezt a dermesztő kortárs történetet elmesélni. „A hosszúra nyúlt vita végén a zsűri egyöntetűen döntött úgy, hogy Mann méltó nyertese a 9. Prix Pictetnek.” – mondta, Sir David King a Prix Pictet zsűrielnöke és a Climate Crisis Advisory Group vezetője.

Mann technikai szempontból is megidézi az Egyesült Államok történelmét: nagy formátumú kamerája mellett a kollódiumos nedveslemezes eljárással pont olyan eszközöket használ, melyek az amerikai rabszolgaság idején megszokottak voltak.

„Ezek a képek a polgárháborúról, az emancipációról is szólnak, és arról a polgárjogi mozgalomról is, melyben a családom is részt vett az 1960-as évek végén. Úgy tűnik, hogy az amerikai lelkület velejárója az apokalipszis megoldásként való elfogadása.”

– mondta a Guggenheim-ösztöndíjas Sally Mann, aki háromszor részesült a National Endowment for the Arts ösztöndíjában, és 2001-ben a TIME magazin „Amerika legjobb fotográfusának” választotta.

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 1., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 20., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 3., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 7., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 9., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 13., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 15., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 18., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 30., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

0103

Fotó: Sally Mann: Blackwater 32., From the series Blackwater, 2008–12 Tintype © Sally Mann, Gagosian, Prix Pictet

Jegyzetek

A nyolc korábbi Prix Pictet témakör és nyerteseik: Benoit Aquin (Víz), Nadav Kander (Föld), Mitch Epstein (Növekedés), Luc Delahaye (Erő), Michael Schmidt (Fogyasztás), Valérie Belin (Zavar), Richard Mosse (Űr) és Joana Choumali (Remény).