Menü

„Én vagyok a képen” – Soma volt a modell egy 1993-ban készült világhírű Witkin fotón

22 • 03 • 07Baki László

A Műgyűjtés szenvedélye – Válogatás a Millot-Durrenberger gyűjteményből című kiállításon Joel-Peter Witkin munkái közül is látható öt alkotás a Mai Manó Házban. Witkin képeinek témái – a test, az akt és a csendélet – ellentmondásosak, mert Witkin mindig talál szépséget a groteszkben. A fotográfus a menny és a pokol, a szexualitás és a halál, valamint a szépség sokféle fogalma közötti feszültségekkel foglalkozik. Véletlen találkozások és apróhirdetések révén talált modelljei gyakran deformáltak, amputáltak, kisnövésű emberek, szadomazochisták, transzszexuálisok vagy halottak. Rajtuk keresztül rámutat a kortárs kultúra társadalmi, vallási és politikai ellentmondásaira, képeibe beépítve a „lelkiismeret történetét”.

Witkin 1993 nyarán hazánkban, Magyarországon járt, ahol egyik legismertebb munkáját; a The Fool, Budapest című képet készítette, mely nem része a Mai Manó Házban most kiállított Millot-Durrenberger gyűjteménynek.

Mielőtt Witkin elkezd fényképezni, papírra veti ötleteit, melyekhez gyakran előzetes vázlatokat is készít. A The Fool, Budapest című képének vázlatát az Etherton Gallery gyűjteményében őrzik, és az engedélyükkel mutathatjuk be.

0103

Fotó: Joel-Peter Witkin: The Fool, Budapest, 1993 ink on paper 11" x 9" unique signed, titled, dated recto in pencil © Etherton Gallery

Hetekbe, sőt hónapokba telhet, mire Witkin megtalálja a modelljeit és megépíti az elképzelt díszleteket. Kevésbé ismert tény, hogy a The Fool, Budapest című fotón Spitzer Gyöngyi, művésznevén Soma Mamagésa is szerepel, akit 1993-ban hívtak fel, hogy a világ egyik leghíresebb fotóművésze modellt keres, és rá gondoltak. Az egyeztetések után Witkin budakalászi otthonában látogatta meg Somát, aki így emlékezett vissza az első találkozásra:

„Kijött egy nagyon kedves, karizmatikus idős úr, akivel leültünk a kertben a teraszra és előkapta az albumát és konkrétan, a gyomrom összeugrott, a szívem dobogott rendesen. Kiszáradt a szám, adrenalin föl: „Ez mi???”. Szóval nagyon erős hatással volt rám. Semmi ehhez foghatót nem láttam, és amikor megláttam a képeket, akkor azt mondtam, hogy kérek tőle legalább két-három nap gondolkodási időt. Nem tudok egyből igent mondani.”

0103

Fotó: Spitzer Gyöngyi a Mai Manó Házban, 2022. február © Beliner Studio

Miután Soma alaposan átgondolta, majd elfogadta a felkérést, megegyeztek a részletekben is, erről így írt nekünk:

„Pedig anno nem nagyon volt jövedelmem, '93 nyarán, amikor a felvétel volt, még szoptattam a kislányomat. Megkérdezte, hogy mit kérek, 100 dollárt vagy a fotót. Én ez utóbbit választottam, és azóta sem kaptam meg. Sem a fotót, sem a pénzt, viszont egy fantasztikus dedikált albumot kaptam tőle, amit nagyon sok embernek kölcsönadtam de az utolsót leszámítva mindig visszakaptam. Az a baj, hogy nem tudom, ki volt az utolsó.”

A fotó egy hatórás, fárasztó beállításokat igénylő előkészületek után a Vajdahunyad várában található Mezőgazdasági Múzeumban készült. Somát megérkezésekor teljesen letaglózta a látvány: egy döglött bika és halak tetemeit látta és orrfacsaró bűz áradt mindenhonnan.

0103

Fotó: Joel-Peter Witkin: The Fool, Budapest, 1993 toned gelatin silver print 16" x 20", AP1 16" x 20", AP2 signed © Etherton Gallery

„Erős volt a vele való találkozás, főleg a közös munka.”

A Punkt megkereste Somát, hogy mesélje el nekünk emlékeit a fényképezésről.

Jegyzetek

A beszélgetés teljes hanganyaga ezen a linken hallgatható meg.