Menü

Közel 50 év után új képekkel jelent meg a fotótörténet egyik legfontosabb könyve

22 • 03 • 22Baki László

Anders Petersen nevét kevésbé, de az 1985-ben megjelent Tom Waits Rain Dogs című album borítóján szereplő fotóját biztosan sokan ismerik. Közel fél évszázad telt el azóta, hogy a svéd fotográfus, Anders Petersen elkészítette a Café Lehmitz albumot, amelyet mára a fotókönyvek egyik legnagyobb remekeként ismernek el. A Café Lehmitz című album először 1978-ban jelent meg Németországban a Schirmel/Mosel gondozásában, majd ezt követően Franciaországban (1979) és Svédországban (1982) is kiadták.

0103

Fotó: Anders Petersen: Cafe Lehmitz (Schirmer Mosel, 2009)

Hamburg piros lámpás negyedének szívében, a hírhedt reeperbahni házak környékén állt valaha egy ócska lebuj – a Café Lehmitz –, melynek szomszédságában több mint 25 bordély kínálta szolgáltatásait éjjel és nappal. Az éjszakai bár bejáratott búfelejtője és otthona volt a környék munkásainak és munkakerülőinek egyaránt, így készségesen befogadta Anderst is, engedve, hogy a 23 éves siheder megörökítse a törzsvendégeit.

„Jó volt a zene. Az emberek nagyon barátságosak voltak… Igazán különleges hely volt.”

– mondta Petersen, akinek képeit nézve szinte érezzük a levegőben kavargó cigarettafüstöt, és halljuk a wurlitzerből bömbölő zenét is.

Tinédzserként már töltött hat hónapot ebben a kikötőben, majd évekkel később – akkor még Christer Strömholm fotográfiai iskolájának diákjaként – visszatért, hogy régi barátait lefényképezze. A hamburgbi Scandi bárban, ahol régebben találkoztak, kiderült, hogy a baráti társaság már eltűnt: meghaltak vagy elmentek más városokba. De Gertrud, azon kevesek egyike volt, aki még ottmaradt, és úgy döntött, hogy elviszi Anders Petersent egy távolabbi helyre, a Reeperbahn negyedbe.

Ez a hely a Lehmitz kávézó volt, ahol 1967 és 1970 között élénk élet zajlott. Ezt örökítette meg végül Petersen, és az itt készült képekből rendezték meg első kiállítását 1970-ben, mely négy napon keresztül tartott. Miután a Lehmitz tulajdonosa, Kurt jóváhagyta, 350 képet rögzítettek fel rajzszögekkel a falakra, és bárki, aki felismerte magát egy képen, hazavihette a fotót. Petersen a második nagyítást egy könyvnek tette félre, ami végül Cafe Lehmitz címen világhírű fotókönyvvé vált.

A fotókat új megvilágításba helyezte a New York-i Fotografiskában 2022. március 6-ig nyitva tartó kiállítás, a Color Lehmitz. Angie Åström kurátor munkája, amelynek magját a hatvanas évekbeli Hamburg árnyait finomítatlan nyerseséggel bemutató híres Café Lehmitz-sorozat adja, korábban sehol nem látható fényképeket, kontaktnagyításokat és a művész által írt feljegyzéseket is felvonultat. A kiállítás exkluzív betekintést ad Petersen immár 50 éves alkotói gyakorlatába, a felvételek kiválogatásába, a szerkesztésbe és a végső kiválasztásba is.

A sorozat zsigeri közelségből mutatja meg a kocsma törzsközönségét matrózoktól örömlányokig, csavargóktól dokkmunkásokig, kendőzetlenül feltárva a hatvanas évek Hamburgjának egy kevésbé dokumentált életét.

0103

Fotó: Anders Petersen: Részlet a Cafe Lehmitz sorozatból © Courtesy of Fotografiska NY

Jegyzetek

A Cafe Lehmitz album legújabb kiadása beszerezhető a Mai Manó Könyvesboltban.