5kérdés – Várhelyi Klára

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Várhelyi Klára Balogh Rudolf-díjas fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Ami az inspirációt illeti, az az igazság, hogy Itáliában, pontosabban Rómában élő külföldiként az alap inspirációt nekem nem is a nagy mesterek adták, számomra az inspiráció gyökere az itt élőket körülvevő szabadtéri élő múzeum: maga Itália volt. Róma a nyüzsgésével, kaotikusságával, de akár a többi itáliai kisváros a maga különlegességével, ellentmondásosságával, gesztikuláló, jellegzetes lakóival. Olaszországban élve az ember a vizuális ingerek olyan tömegével találkozik, ami alól nem tudja kivonni magát. A fotózás nekem itt lett belső szükségszerűség: itt kezdtem fotózást tanulni, s a fotózást hobbi mellett munkaként is gyakorolni. 

A műemlékekkel való együttélés, az ókori, a barokk, reneszánsz építmények, a festmények, szobrok sokasága az inspiráció tárházát jelentik. Caravaggio, a fény nagy mesterének a festményeit akár naponta megnézhetem, a Colosseum előtt haladok el minden áldott nap, a római paloták díszmennyezetét, belső tereit láthatom az esti kivilágításban... Elég egy picit jobban figyelni és máris ott az inspiráció... Olaszország egyébként a szervezetlenségével, az egyre erősödő társadalmi ellentéteivel, a befejezetlen, elhagyott épületeivel, az elhanyagolt, piszkos külvárosaival is ontja magából a megörökítendő dokumentarista témákat...

Az egyik, hozzám legközelebb álló fotós műfaj a street photography, aminek gyakorlására a római kavalkádot, az erős színeket, fényeket, a különleges arcokat, ruhákat nézve a terep egyértelműen tökéletes.

Az alapkérdésre visszatérve, a mester fotográfusok kapcsán elmondhatom, hogy természetesen a nagyok hatása, inspirációja sem hiányzik, de nálam az elsődleges belső hajtóerő viszont maga a város, a környezet, s annak nagyon markáns művészeti dimenziója.

Egyébként nagy csodálója vagyok Alex Webbnek, akinek a művei számomra megunhatatlan vizuális költemények, de az olasz Franco Fontana minimalista, domináns színű geometrikus tájképei is nagy hatást gyakoroltak rám.

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Nehéz erre a kérdésre röviden válaszolnom, hiszen számos fotókiállítás hatással volt rám, módom volt a fotóművészet több nagyjának a műveit megtekinteni, hiszen szerencsére aktuális lakhelyem: Róma városa is bővelkedik a jó fotókiállításokban.

Maradandó nyomot hagytak bennem a velencei, „olasz Cartier-Bresson”-nak is nevezett: Gianni Berengo Gardin klasszikus, fekete-fehér felvételei, amelyek témájukban és műfajaiban igen változatosak: az olasz mindennapok dokumentarista ábrázolásán keresztül egészen az urbán, építészeti fotókig több kategóriát érintenek. Az egyik kedvencem a művész ikonikus, nagy hatású képe egy velencei szűk utca végén a gigantikusságával fenyegetően mindent elnyomó óriás luxus tengerjáró hajót ábrázol, evvel előrejelezvén korunk aránytévesztéseit. 

Az Ara Pacis (Béke Oltára) Múzeumban is rendszeresen rendeznek magas színvonalú fotókiállításokat, amelyek közül külön kiemelném a Magnum csoporthoz tartozó Josef Koudelka tavaly megtekintett Radici (Gyökerek) című kiállítását, amely nagyméretű fekete-fehér műveivel a történelem, a kultúra gyökereihez vezeti vissza a nézőt. Az alapvetően ókori romokat ábrázoló képeinek egészen különleges a hatàsa, a felvételek az eredetről beszélnek, letisztult kompozícióval olyan tökéletes vizuális nyelvezettel, amitől szinte a helyszínen érzi magát az azt megtekintő.    

Szintén az Ara Pacis Múzeumban volt szerencsém látni és felfedezni Ken Domon, számomra addig ismeretlen japán fotóművész kiállítását, amely nagyon érzékletes, dokumentarista képeivel igen sokat mond és sejtet a sokunk által kevéssé ismert XX. századi Japánról. Külön kiemelném ebből a rám nagy hatást gyakorolt drámai Hiroshima sorozatát.

Legalább 10 évvel ezelőtt a római műcsarnokban, a Palazzo delle Esposizioniban volt módom megtekinteni David LaChapelle gigantikus méretű, művi aprólékossággal előre beállított, szinte az oltárképekhez hasonlítható műveit. A színkavalkád, a részletgazdagság, de főképpen az óriási méretek, az egyértelműen előzetesen statisztasereggel megtervezett kompozíciók előtt döbbenten álltam. Valószínűleg sohasem felejtem el.

Hogy a nagy magyar fotósainkról se feledkezzünk meg: remek, számomra igazán emlékezetes anyag volt 2019-ben Korniss Péter Transizione Transition, s azt megelőzően 2018-ban Sylvia Plachy When it will be tommorrow? című kiállítása az Örök Város fotómúzeumában, abban a Museo di Trasteverében, ahol pár évvel ezelőtt egy igazán maradandó emléket hagyó Vivian Maier kiállítást is láthattam.

Természetesen még további jó kiállítások is a fejemben vannak, de a meghatározókból egyelőre ennyi lenne dióhéjban...:-)

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Első egyéni kiállításom jelenlegi munkahelyemen, a Római Magyar Akadémián (aktuális nevén: Collegium Hungaricum Róma Intézetben) 2013 májusában került megrendezésre: Otthon, munka, város: pillanatok hétköznapjaimból címmel.

A kiállítás témája, célja: mindennapjaim számtalanszor látott helyszíneinek, tárgyainak érzékletes megjelenítése. Az általam sokszor taposott utcák, a munkahely; a Falconieri Palota, s majd végül, de nem utolsósorban, otthonom ismert sarkainak egy belsővé vált, személyes vetületét szerettem volna ezeken a fotókon megjeleníteni. Pontosabban fogalmazva érzékeltetni akartam, hogy a sokszor látott helyekhez a belülről megélt gondolatok, hangulatok kapcsolódnak, hozzánk kötődve a tárgy is szinte lelket kap, ami remélhetőleg kifejeződik a képekben.

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Kizárólagosan digitális géppel dolgozom, az analóg fotózás hiányzik a fotós munkásságomból, 2009-től már eleve digitális alapról indultam, digitális fotózást tanultam.

Aktuálisan egy Canon Eos 6D gép a társam, ami már kiszolgálta az idejét: immár nyugdíjba készül. Úgy tervezem, hogy egy jobb mirrorless gép lesz az utódja, nézegetem a lehetőségeket, a típusáról még nem döntöttem. 

Analóg gépet nagyon régen, a távoli ‘90-es években egyszerű turistaként mozogva és kizárólag hiperamatőr automata üzemmódban használtam. Mostanában egyre jobban érik bennem a gondolat: Soha nem késő.
Talán ideje lesz egyszer ezt is megtanulni…

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Legutoljára a munkahelyem közvetlen közelében található: Campo de’Fiori piactérről készítettem fotókat: valójában egy rövid sorozatot lőttem a város egyik legszínesebb, legmozgalmasabb teréről, aminek számomra külön érdekessége, hogy a helyet nap mint nap kicsit másképpen: más fényben, más dinamikákkal látom. A mellékelt fotón éppen a piac zárórájának az időszakát örökítettem meg, amikor az árusok elpakolnak, s a piacot takarítják.

Az ábrázolt tér szerintem a street fotó témának igen hatásos helyszíne, a küldött fotó a próbálkozások egyike, még folytatom a sort, várom a tökéletes fényt, a tökéletes pillanatot.