Menü

Fotográfiai felfedezések a sürgető változások idején – Biennale für aktuelle Fotografie 2022

22 • 05 • 09Cserna Endre

A Biennale für aktuelle Fotografie 2005 óta kétévente kerül megrendezésre Mannheimben, Ludwigshafenben és Heidelbergben. Minden egyes alkalomra egy nemzetközileg elismert vendégkurátor kerül felkérésre, hogy hat tematikus kiállítást dolgozzon ki összesen mintegy 4500 négyzetméteren a három város legfontosabb kiállítótereiben. A kiállításokat sokrétű oktatási program és szakmai események sorozata kíséri, amelyek egyszerre szólnak a regionális és nemzetközi közönségnek is. A biennálé emellett a fotószakértők nemzetközi találkozójaként is működik, így kiemelten fontos, hogy ennek megvalósításának érdekében a Rhine-Neckar régió kulturális szervezetei és azok támogatói szoros együttműködésben dolgozzanak a világ minden tájáról érkező művészekkel és partnerekkel. A biennálé igyekszik párbeszédet kezdeményezni a három város, valamint kulturális intézményeik között, melynek köszönhetően ez a tevékenység az elmúlt több mint tizenöt évben modellértékűvé vált Németországban és azon túl is, mint a művészeti események jól működő mintája.

Az idén felkért kurátor Iris Sikking volt. A holland szakember 1968-ban született Amszterdamban, ahol jelenleg független kurátorként dolgozik. Sikking fotótörténészként és vágóként végezte tanulmányait, és a fotográfia, a videó és a digitális művészet területét vizsgálja. Több mint 15 éve valósít meg nemzetközi projekteket művészekkel szoros együttműködésben, tematikus kiállításokat tervez, emellett fotókönyveket és online projekteket jelentet meg. Sikking 2018-ban a krakkói Photomonth Fesztivál főkurátora volt. Ugyanebben az évben adta ki a Why Exhibit?Pozíciók a fotográfiák kiállításáról című kötetet az Fw:books kiadónál. Sikking vendégszerkesztője volt a Trigger#3 magazinnak a „Care" témában, amely együttműködésben az antwerpeni Fotomuseummal, a Biennale für aktuelle Fotografie-val és a Fw:books-szal készült el.

A 2022-es tematika, a From Where I Stand azt vizsgálja, hogyan lehetne fenntarthatóbb, inkluzívabb és erőteljesebb jövőt elérni különböző művészeti és emberi perspektívákból rátekintve ezen lehetőségekre és víziókra. Korunk meghatározó életmódjait jelentősen befolyásolja az emberek, a környezet és a technológiai folyamatok összetett kölcsönhatása: míg a technológia lehetővé teszi számunkra, hogy fejlesszük a testünket, hogy azonnal hozzáférjünk az információkhoz, és csak a hasonlóan gondolkodó emberekkel kommunikáljunk, valamint az, hogy a Föld erőforrásait saját szükségleteinkre használjuk, addig ezen előnyök ellenére ezek a fejlesztések számos hátrányt is eredményeznek. Az algoritmusok és a véleménybuborékok befolyásolják a meggyőződésünket és a cselekedeteinket. Nem minden embernek van egyenlő hozzáférése az erőforrásokhoz, és leginkább a minket körülvevő természet szenved a túlzott kizsákmányolástól. A From Where I Stand a kortárs művészet, az újságírás és az aktivizmus közös metszetébe pozícionálható fotográfiai gyakorlatokra összpontosít. A kiállító művészek számára a fénykép a vizuális kutatás eszköze, amelyet arra használnak, hogy sokrétegű, komplex narratívákat hozzanak létre, amelyek a művek készítése során végzett alapos kutatásra és személyes, megélt tapasztalatokra épülnek. Ennek révén teljes mértékben tudatában vannak saját nézőpontjuknak, önreflektívek és a szóban forgó téma szakértőiként hozzák létre alkotásaikat.

A From Where I Stand platformot igyekszik kínálni a globális és regionális történetek és tendenciák ösztönző és változatos skálájának, amelyekkel mindennapi életünk és döntéseink szorosan összefonódnak. A bemutatott művek potenciálisan felgyorsíthatják azt a folyamatot, melyben az emberek, a természet és a technológia közötti egyensúly felé tudnak haladni társadalmaink – legalábbis a bienállé ambíciózus felvetése szerint.

0103

Fotó: Felipe Romero Beltrán: from the series Dialect, 2020–ongoing

0103

Fotó: Felipe Romero Beltrán: from the series Dialect, 2020–ongoing

0103

Fotó: Alexandra Baumgartner: Yellow Tomato and Quince, from the series How like a leaf I am, 2018–ongoing

0103

Fotó: Aàdesokan: from the series Waste Identity: Bola Bola Living, 2020

0103

Fotó: Alexandra Baumgartner: Muhab‘s Hand, Om Sleiman Farm, Bil‘in, Palestine, from the series How like a leaf I am, 2018–ongoing

0103

Fotó: Misha Vallejo Prut: Uchuputu, from the series Secret Sarayaku, 2019

0103

Fotó: Michał Iwanowski: from the series Go Home Polish, 2018

0103

Fotó: Michał Iwanowski: from the series Go Home Polish, 2018

0103

Fotó: Yufan Lu: Obsession, 2019, from the series Make Me Beautiful, China, 2018–ongoing

0103

Fotó: Sara, Peter & Tobias: Seen by Machine, from the series The Merge, Danish Museum of Science and Technology, Denmark, 2020

0103

Fotó: Anna Ehrenstein: Tools V, from the series Tools for Conviviality, 2018 | Courtesy KOW Berlin & Office Impart

0103

Fotó: Yufan Lu: Diagnosis from Cosmetic Surgery Clinic 4, 2018, from the series Make Me Beautiful, China, 2018–ongoing

0103

Fotó: Sara, Peter & Tobias: Improving Life, from the series The Merge, University of Texas, Austin, USA, 2017

0103

Fotó: Anna Ehrenstein: Franceline II, TFC, from the series Tools for Conviviality, 2018 | Courtesy KOW Berlin & Office Impart

Jegyzetek

Biennale für aktuelle Fotografie
2022. március 19. – május 22.
Kiállító művészek:
Aàdesokan, Mónica Alcázar-Duarte, Heba Y. Amin, Archive of Public Protests, Lisa Barnard, Poulomi Basu, Alexandra Baumgartner, Eline Benjaminsen, Silvy Crespo, Alexandra Davenport, Anna Ehrenstein, Matthieu Gafsou, Michał Iwanowski, Antoinette de Jong & Robert Knoth, Anouk Kruithof, Thomas Kuijpers, Yufan Lu, Giya Makondo-Wills, Douglas Mandry, Mashid Mohadjerin, Awoiska van der Molen, Nepal Picture Library, Kelebogile Ntladi, Paulien Oltheten, Gloria Oyarzabal, Rune Peitersen, Yan Wang Preston, Felipe Romero Beltrán, Rohit Saha, Sara, Peter & Tobias, Małgorzata Stankiewicz, Katja Stuke & Oliver Sieber, Maria Sturm, Misha Vallejo Prut, Salvatore Vitale