0103
Nicholas Nixon: A Brown nővérek, Mai Manó Ház, 2022. Fotó: Biró Dávid
„Nixon fotográfiája arról is szól, amit nem lehet látni” – beszélgetés Carlos Gollonettel, a Brown nővérek kiállítás kurátorával
22 • 05 • 15Cserna Endre
2022. május 29-ig látható a Mai Manó Házban a Nicholas Nixon A Brown-nővérek című kiállítás. A tárlat spanyol kurátorával Carlos Gollonettel beszélgettünk a sorozatot Magyarországra elhozó MAPFRE ügynökségről, a kurátor pozíciójáról, illetve az alkotó jövőbeli megítéléséről.
0103
Fotó: Carlos Gollonet
Magyarországon kevésbé ismerik Önt. Bemutatkozna, az olvasóinknak és bemutatná, hogy mivel foglalkozik pontosan?
A madridi Fundacion MAPFRE fotográfiai főkurátora vagyok. 2007-ben kezdtem együttműködni az alapítvánnyal, hogy létrehozzak egy állandó fotókiállítási programot, amely az intézmény védjegyévé válik, és hogy felépítsek egy fotógyűjteményt, amely jelenleg az egyik legfontosabb Spanyolországban. Először 2009-ben nyitottunk kiállítóteret Madridban, néhány évvel ezelőtt pedig Barcelonában. A KBr Fundación MAPFRE nevű ambiciózus fotográfiai központot két kiállítóteremmel, előadóteremmel, fotográfiai könyvesbolttal, oktatási térrel, mely nagyon intenzív programsorozattal (előadások, workshopok, nemzetközi fotográfiai díj) működik. Évente tizenkét kiállítást rendezünk a két városban, olyan projekteket, amelyek később más országokba is eljuttatunk. Jelenleg Párizsban, Amszterdamban, Stuttgartban és most Budapesten mutatunk be kiállításokat.
Mikor kezdett el fotográfiával foglalkozni?
Művészettörténetet tanultam a Granadai Egyetemen, majd a granadai közigazgatásban közalkalmazott lettem, és bár ott a kiadványok szerkesztőjeként dolgoztam, a fotográfia iránti érdeklődésem miatt az 1990-es évek elején néhány kiállítást kurátorként szerveztem az intézmény számára. Később független kurátori és szerkesztői karrierbe kezdtem, amíg nem csatlakoztam az alapítványhoz. Több, mint húsz fotókiállítás és katalógus kurátora voltam, olyan alkotónak mint Helen Levitt, Richard Misrach, Hiroshi Sugimoto, Lee Friedlander, Garry Winogrand, Harry Callahan, Nicholas Nixon, Abelardo Morell, Martín Chambi, Fazal Sheikh, Dayanita Sing, Emmet Gowin vagy Bruce Davidson.
Miként kezdett el Nicholas Nixon életművével foglalkozni?
A kilencvenes években ismertem meg a munkásságát Jeffrey Fraenkel révén, aki nagyon jó barátom és a kezdetek óta Nixon galeristája. Ezért javasoltam, hogy kezdjük el publikálni a munkásságát egy fotográfiai könyvgyűjtemény első részeként (Masters of Photography), amelyet a kilencvenes évek végétől én kezdtem el szerkeszteni. Együtt dolgoztunk ennek a könyvnek a kiadásán, majd 2001-ben megszerveztem Nixon első kiállítását Spanyolországban. Amikor elkezdtem a MAPFRE fotográfiai gyűjteményét felépíteni, a dokumentarista fotográfiára összpontosítva, a Brown nővérek volt az első szerzeményünk, mivel tudtuk, hogy ez a sorozat mennyire fontos a kortárs művészetben.
0103
Nicholas Nixon: A Brown nővérek, Mai Manó Ház, 2022. Fotó: Boros Bence Bendegúz
A Nixon-művek mely tulajdonságai a legfontosabbak az Ön számára?
Edward Weston azt mondta, hogy a fényképezéshez idő és békés lélek kell, olyan feltételek, amelyeket ma már nem könnyű megtalálni, de Nixonban mégis megtestesülnek. A lassúság, a hosszú idő és a drámai hatások hiánya határozta meg munkásságát egész pályafutása során.
A portré műfajára összpontosítva és a fényképezőgép leíró lehetőségei iránti egyértelmű érdeklődéssel Nixon életműve feszültséget mutat a látható, rendkívüli tisztaságú és kompozíciós készségű tartalom és a csak kiolvasható, kirajzolódó gondolatok és aggodalmak között. Miről szólnak tehát a fotói? Tudjuk, hogy a fotográfia alapja a valóság reprodukálására, egy tény megállapítására való képesség; más szóval a láthatóra épül. Nixon fotográfiái azonban arról is szólnak, amit nem lehet látni: szerelemről, szenvedélyről, boldogságról, fájdalomról, intimitásról, az idő múlásáról, magányról; azokról az egyedi, múló pillanatokról, amelyeket ez a művészeti forma úgy tud megőrizni, mint semmi más.
Mit gondol a művész helyéről a fotográfia nemzetközi világában?
Nixon egyedülálló helyet foglal el az elmúlt évtizedek fotótörténetében. Bár pályája kezdetén a New Topographic kiállításon részt vevő ismert fotográfusok közé sorolták, nagyon hamar nagyon személyes munkásságot alakított ki, amely a valósággal való kapcsolatát tükrözi. Az érzelmek közvetítéséhez való tehetségének köszönhetően munkái egyetemes értékkel bírnak, mivel eltávolodnak a sztereotipizált diskurzusoktól, és az emberi lélek mélységeibe hatolnak. Diákként a Michigani Egyetemen Nixon korai érdeklődése az angol és az amerikai irodalom felé irányult. Az olyan írók munkái mint Faulkner, Proust, Hemingway vagy Yeats keveréke alkotja azt a magot, amely fokozatosan felszínre kerül az életművében éppúgy, mint az általa csodált fotográfusok; Atget, Weston, Friedlander vagy Arbus munkássága, akiknek a hatása nehezebben követhető, észrevehető.
0103
A Brown nővérek, 2005, zselatinos ezüst, Fundación MAPFRE Collection. © Nicholas Nixon
Milyen albumokat adott ki a MAPFRE Nixon munkásságáról?
Mint említettem, 2001-ben adtam ki az első könyvet a művész munkásságáról a TF Editores kiadónál. Aztán, amikor a MAPFRE megvásárolta a sorozatot, az első könyvet közösen adtuk ki a New York-i MoMA-val, amely akkor a sorozat jogait birtokolta. Később kiadtuk a saját katalógusainkat a Brown nővérekről, néhány évente frissítve azt. Összesen három könyvet adtunk ki különböző tanulmányokkal, szövegekkel és az életmű különböző megközelítéseivel, valamint a munkásságáról szóló többnyelvű monográfiát 2017-ben.
Hogyan látja Nixon sorozatainak és elismertségének jövőjét?
Nixon azt szokta mondani, hogy addig szeretné folytatni a sorozatot, amíg a fotók száma eléri az ötvenet vagy amíg ő, illetve a nővérek még élnek… A sorozat az egyik legmélyebb és leggyönyörűbb reflexió az idő múlásáról a kortárs portréművészetben, amely bár sosem változtat koncepcióján, mégis folyamatosan növekszik a fontossága és jelentősége.
