Menü

Markó Luca Hosszú napok, rövid hetek kiállítása a Foton Galériában

22 • 08 • 18Nagy Izabella

„a testet a legszebb eszközként használom, mint egy
hangszert, úgy vigyáztam rá neked, hogy belőle-benne nőhess
és játssz rajta,
hány van belőlünk, mi vagyunk? negatívak.
álmomban a tej, amit szívsz belőlem, tintakék
megtalálod a szavaid, alvás közben ismétled.”

Kállay Eszter: fényévek (részlet)

 

Markó Luca 1992-ben született, jelenleg Budapesten élő és alkotó fotográfus. 2013-ban végzett az ELTE BTK esztétika szakán majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult tovább média design szakon, BA és MA képzésen, amit 2018-ban fejezett be. Luca 2021-től a Fiatalok Fotóművészeti Studiójának tagja. Első egyéni kiállítása 2016-ban volt a Labor Galériában, Álmodj velem, rólad álmodom címmel, majd Örökölt érzékenység című munkáját is itt mutatták be 2017-ben. Nemrég az Eye mama projekt kapcsán a Photo Vogue anyák napi számában publikáltak most készült sorozatából.

Jelenleg a Hosszú napok, rövid hetek című kiállítása látogatható meg a Foton Galériában. Markó Lucának az alkotói munkásságát az otthon, a család, az anyává válás, és az ezzel járó belső lelki folyamatok; érzelmi válságok és az új kapcsolati dinamikák vizuális megfogalmazása jellemzi.

A Hosszú napok, rövid hetek sorozatcím egy olyan időszak jelzői, ami az anyaság, várandósság nehézségeit rejtik magukban a pandémia időszakába helyezve.

Ki vagyok én? És hogyan definiálhatom magam újra egy olyan élethelyzetben, amiben elvesztettük a hatalmat az idő, a környezetünk és a saját testünk felett?

– teszi fel a kérdést az alkotó.

Markó élete elmúlt három évét dolgozza fel a kiállítás keretein belül, és saját tapasztalatain keresztül keresi a választ ezekre az egyetemes kérdésekre, miközben egy új perspektívából kezdi szemlélni az őt körülvevő környezetet, saját testét, gyermeke fejlődését, kiutat találva ezzel egy fizikai és lelki (kettős) karanténból.

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

0103

Fotó: © Markó Luca

Jegyzetek

Markó Luca kiállítása 2022. augusztus 20-ig tekinthető meg a Foton Galériában, szerdától szombatig, 14 és 18 óra között.