A sorozat a jelenkor egyik legfontosabb kérdésére, a klímaváltozásra keresi a válaszokat, és egyben rámutat arra, hogy a környezetünk átalakulása mindannyiunk közös felelőssége. A dokumentarista alapokon nyugvó fotográfiák, túl a tényszerű ábrázoláson, szimbolikus módon is megjelenítik a talajvesztett, kiutat kereső társadalmunkat, melynek a tudományos megközelítés maradhat az egyik fogódzója a változások korában.
A Foton Galériában nyílt kiállításon szereplő három mű egy-egy fotóprojekt, amely az elmúlt években megfogalmazódó gondolataim összegzése és egyben egy életszakasz lezárása. A három mű a rész és az egész kapcsolatának összefüggéseit feltárva rámutat a részletekben rejlő, az egész jelentését átíró mondanivaló végzetszerű elkerülhetetlenségére. A kiállításon látható három projekt között vannak lezárt, új és újranyitott sorozatok.
A Foton Galériában bemutatkozó Bóka Krisztina képzőművész első önálló kiállításán az eddigi kísérleti fotómunkáiból mutat be egy válogatást, amelyben a hangsúly a fotogram és a lyukkamera használatára helyeződik.
Az egymást követő politikai berendezkedések hatékonyan dolgozzák ki az elnyomás új és még újabb, gyakran rejtve maradó mechanizmusait. Ezeket szeretné felszínre hozni első önálló kiállításán Legát Franciska, a MOME fotográfia alap- és mesterszakon végzett fiatal művész. Saját családjától, ismerősöktől és idegenektől hallott történetek inspirálta képei hol szorongást, hol kellemes nosztalgiát váltanak ki a Foton Galéria látogatójából.
Júniusban sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. Fiatal magyar fotográfusok, mindennapi kudarcok, összegzések, boszorkányok és egy magyar szemorvos élete Kongóban. Ezekre a kiállításokra mindenképp érdemes ellátogatni.
Az installációban megjelenő diverz képalkotási technikák a nézőt egyszerre helyezik bele a túrázót megfigyelő és a turistát megelevenítő szerepbe, melyben a fénykép, mint a minket körülvevő környezetünk megismerésének eszköze késztet a természettel való kapcsolatunk mélyebb átértékelésére.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2017 óta igyekszik ösztöndíjprogrammal támogatni évente három egyetemi hallgató alkotómunkáját. Tavaly Bohus Rékát, Nagy Izát és Szabó Emmát választotta ki a zsűri.
Szabó Liza kiállítása egy tizenhét évvel ezelőtti párkapcsolati erőszak feldolgozási, megértési és elbeszélési kísérlete, a képek nyelvén. Kísérlet a saját test és lélek fölött elvesztett uralomnak, a tehetetlenségnek, a szabadság még ha rövid idejű, de totális elveszítése sokszor észrevehetetlen, rejtett hatásainak, nyomainak a rekonstrukciójára, felszínre hozására.
Balázs Zsolt 2018 óta dolgozik ezen a hosszú távú projektjén. Dokumentarista fotókon és archív anyagokon keresztül tárja fel a ciprióták közötti konfliktusokat és a múlt ok-okozati összefüggéseit, a nemzetek közötti megbékélésnek és a múlt lezárásának eszközét keresve.
Mint a lerombolt város, amelynek nincsen fala, olyan a férfi önuralom nélkül – indítja első önálló kiállításának bemutató szövegét a Példabeszédek könyvéből vett idézettel Varga Domonkos. Az 1998-ban született képző- és fotóművész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Aalto University fotográfiai képzésén tanult, választott témái és a kapcsolódó irodalomban való olvasottsága ugyanakkor mélyen gyökerező és erős szociológiai érdeklődésről tanúskodnak.
A tárlaton cianotípiák, absztrakt kompozíciók, a Csizik által befejezett bútorok és totemoszlopok, valamint nagyapja befalazott famegmunkáló eszközei mutatják be az önismereti utazást és az elengedés folyamatát.
Az alkotó a lőszereket egy mátrai lőtéren találta még a rendszerváltás körül. Ezekkel állítja párhuzamba a Roncsolt lapok 22 képét, amelyeken a Széll Kálmán téren található Postapalota könyvtárának lövedékektől sérült könyveit mutatja be, mint a kultúra és a tudás testén ejtett sebeket. A két elem küzdelmében pedig a művész szerint a könyvek győzedelmeskednek.
Gyöngyösi Eszter kutatóként és szakíróként lett a Stúdió tagja, és ezzel a kiállítással debütált kurátori szerepben. Munkáját dicséri, hogy nem erőltetett rá semmit a tárlatra, hanem nagyon jó arányérzékkel megadta és beosztotta a teret a művészek számára, hogy bemutatkozhassanak.
A kiállítás Krász és alkotótársa, George Roast egymásra épülő munkáit mutatja be. Ezek eredete a 2020-as lezárások élménye. A pandémia okozta bezártság, a hazaköltözéssel és kettős állampolgársággal járó kihívások egyszerre formálták az alkotókat, és gyakoroltak hatást művészetükre.
Markó élete elmúlt három évét dolgozza fel a kiállítás keretein belül, és saját tapasztalatain keresztül keresi a választ ezekre az egyetemes kérdésekre, miközben egy új perspektívából kezdi szemlélni az őt körülvevő környezetet, saját testét, gyermeke fejlődését, kiutat találva ezzel egy fizikai és lelki (kettős) karanténból.