5kérdés – Fátyol Viola

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Fátyol Viola fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Másfajta képalkotó módszerek felől érkeztem a fotográfia felé, a gyerekkori élményeim, a családból felszedett tudásaim és az iskoláim is sokáig a rajz, festészet, grafika, absztrakt képi kísérletek felé vittek. Aztán találkoztam a fotóval, amit nagyon megszerettem, de még nem tudtam művészeti eszközként adaptálni saját magam számára. Nagy áttörést jelentett, amikor megismertem Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Szabó Dezső munkáit a kétezres évek elején.
Bukta Imre, aki az egri Eszterházy Főiskolán tanított, nagyon komoly hatással volt rám. Az ő korai fotóalapú munkái indítottak többek közt arra, hogy a szakdolgozatomat a magyar konceptuális fotográfiáról írjam, így ismertem meg Vető János és Hajas Tibor munkásságát, így olvastam először Beke László szövegeit. Feltárult egy olyan fotográfiai világ, amit eddig nem ismertem, és végre nagyon közelinek éreztem magamhoz.

A MOME-n megtanultam szeretni a fotónak azokat az oldalait is, amikkel korábban nem tudtam azonosulni. Nagy élmény volt találkozni Jeff Wall vagy Garry Winogrand munkáival, de emlékszem, mekkora hatással volt rám fotótörténet órákon mondjuk Julia Margaret Cameron, Gertrude Käsebier, vagy Balogh Rudolf egy-egy képe. Emellett a hazai fiatal kortársak, az akkor éppen pályájuk elején lévő fotósok, mint Szász Lilla, Erdei Kriszta, Puklus Péter képeit néztük-szerettük, és persze egymásét az egyetemen: Bartha Máté, Ember Sári, Gáldi Andi, Kovács Alida, Molnár Ágnes Éva, Szombat Éva, Zagyvai Sári munkái ivódtak belém leginkább. 

A pálya elején kapott inspirációk talán a legfontosabbak az ember fotográfiai, művészi fejlődésében, de természetesen azóta is érnek revelatív élmények (bár talán kevesebb). Az utóbbi időben kiemelten fontos olvasmányom volt E. Csorba Csilla Magyar fotográfusnők 1900-1945 című könyve, ezen keresztül a magyar fotótörténet női vonatkozásait is alaposabban megismertem, megértettem. 

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Vető János kiállítását láttam 2003-ban a Mai Manó Házban, világosan emlékszem, hogy milyen rendkívül izgalmasnak találtam. 2004-ben a Ludwig Múzeumban volt egy nagy Salgado-kiállítás, elbűvölt a gyönyörű képi világ, és először gondolkodtam olyan kérdéseken, hogy lehet-e fotósnak így fotózni rettentő körülmények között élő-dolgozó embereket: ha igen, miért, ha nem, miért nem. Jóval később, már az egyetem után jutottam el a Paris Photóra és a Velencei Biennáléra, ezek óriási élményt jelentettek. De az is igaz, hogy ha a legmeghatározóbb múzeumélményemet keresem, akkor főleg az Uffizi Képtár jut eszembe, és Párizsban a Musée de Cluny. 

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Eddig főleg digitálisat, talán mert mindig elősorban a kép érdekelt, amihez minél gyorsabban és flexibilisebben hozzá akartam jutni. De nemrég vettem egy Mamiyát, mert mostanában egyrészt már nem sietek annyira, másrészt nagyon szép dolog a film, szeretnék hozzá visszatalálni. 

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Szabó Anna Viola muzeológus portréja volt az utolsó, ami közönség előtt is megjelent, a MODEM 2022 tavaszi Holnemváros című kiállítására készítettem. Anna a debreceni Déri Múzeum fotótárának vezetője, áldozatos munkája a város kollektív emlékezete szempontjából kiemelten fontos, mégis a leggyakrabban láthatatlan marad.