Menü

A fotográfia inkább a felfedezés, mint a kigondolás folyamata – Elhunyt Fred Lyon (1924–2022)

22 • 09 • 19Punkt

Az 1924. szeptember 27-én San Franciscóban született Fred Lyon 14 évesen állt be ipari tanulónak Gabriel Moulin fotóműtermébe, majd a Los Angeles-i Képzőművészeti Központ Iskolájába iratkozott be, ahol Ansel Adams volt az egyik oktatója. Lyon több interjúban is elmondta, hogy Adamstől átvett bizonyos művészi alapelveket, például híres intelmét is: „Nincs rosszabb, mint egy nagyon éles kép egy nagyon homályos koncepcióról.”

„Az volt az érzésem, hogy soha nem tanulhatom meg mindazt, amit Ansel tudott. Soha nem lehetnék több egy miniatűr Ansel Adamsnél, ha megpróbálnék olyan lenni, mint ő. Soha nem akartam tájfotográfus lenni. Ansel nagyszerű és inspiráló volt, de nem akartam utánozni azt, amit csinál.”

A második világháború alatt Washingtonban a haditengerészetnél fotográfusként szolgált. Hírfotóit és színes riportjait hírügynökségek forgalmazták és országos terjesztésű magazinok publikálták. Lyon a Fehér Ház sajtóeseményeiről is tudósított és pályafutása során öt amerikai elnököt is megörökített. A háború után New Yorkba költözött. A Park Avenue-n működő Philip Wilcox Studios-ban hamarosan a legrangosabb neves divatházak számára dolgozott, ahol könnyed és természetes stílusáról vált ismertté. Lyon 1946-ban visszatért Kaliforniába és szabadúszóként olyan magazinoktól kapott megbízást, mint a House & Garden, a Vogue, a Glamour, a Mademoiselle, a Seventeen és a Life and Look. Első egyéni kiállítását 1949-ben a San Francisco Museum of Artban rendezték. „Nem volt annyira izgalmas, mint amilyenre számítottam. Már az összes képet ismertem” – jegyezte meg.

Az 1950-es évek végén a reklámfotó is bekerült a portfóliójába. Lyon a nemzetközi életben sokszínűségéről vált ismertté és több mint ötven könyv számára készített felvételeket.

„Fényképezőgépemet a szelektív látás eszközéül használom. Munkám talán legegyénibb oldala, hogy a természet impresszionizmusa és a természetes fény különböző aspektusai érdekelnek. Számomra a fotográfia inkább a felfedezés, mint a kigondolás folyamata”

– mondta Lyon Peter Pollacknak, aki akkoriban a Photography for the Art Institute of Chicago kurátora volt.

0103

Fotó: © Fred Lyon: Foggy night, Land's End, San Francisco, 1953

Peter Fetterman, a Santa Monica-i galériatulajdonos – akinek a The Power of Photography című könyvéről itt a Punkton korábban mi is beszámoltunk – évtizedek óta képviselte a fotográfust. Fetterman úgy jellemezte Lyon munkáit, mint egy szerelmes verset a városhoz. „Ő volt az egyik legnagyobb humanista fotográfus." – mondta Fetterman a Lyon halála után adott interjúban, ahol azt is elmondta, hogy az első találkozása Lyon munkásságával, a Ködös éjszaka című kép volt.

„Azt hittem, sokat tudok a fotográfusokról és a fotográfia történetéről. Amikor rábukkantam a Ködös éjszaka című képre, teljesen le voltam nyűgözve tőle. Azt gondoltam: miért nem hallottam még erről az emberről? Ki ez az ember? Ez az ember egy zseni – bárki, aki ilyen kompozíciót tudott készíteni, felkelti a figyelmemet és többet kell tudnom róla."

 

Lyont a San Franciscó-i öbölben a fotográfiai szcéna idős államférfijának is nevezték, lelkesedése mesterségének művelése iránt a fényképezőgép mögött eltöltött hét évtized alatt sem lankadt. Erről pár évvel ezelőtt így nyilatkozott:

"Látom azokat a képeket, amelyeket még szeretnék elkészíteni. Még egy életre lenne szükségem, hogy lefényképezzem San Franciscót. De ez az életem annyira szórakoztató volt, hogy el sem hiszem."

Fred Lyon 2022. augusztus 22-én hunyt el.

Jegyzetek