Menü

Az intellektuális erotika játéka – Megjelent Drozdik Orshi A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című könyve

22 • 10 • 04Rátkai Zsófia

Drozdik Orsolya sokrétű, többek között sokszorosító grafikai technikákat, rajzokat, installációkat és performanszokat is magába foglaló életművéből jelentetett meg egy főként fotómunkákra redukált válogatást a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház azonos című kiállításának[1] kísérő kiadványaként. 

0103

Fotó: Mai Manó Ház
Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest, 2022

A kötetben Drozdik AktModell (1975–1977) című appropriált fotói és performansza (illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentáció), az Individuális mitológia (1975–1977), a Szempillantás és sóhajtás (1977 [néhány képaláírás szerint 1976]–1978), a Pornográfia (1978-1979), az Időleges összetartás (1979-1980), az Átlóeltérítés (1979-1980), a Valakinek az árnyékában (1979-1980), a Kettős kép című videó állóképei (1979-1980), a Kaland a technos dystopiumban (1983-1995) és Az Én manufakturálása (1992-1995) sorozatai kaptak helyet kronológiai sorrendbe rendezve, helyenként korábbi kiállítási enteriőrökkel, valamint a művész szabadverseivel és szövegeivel kiegészítve.

Drozdik évtizedeken átívelő művészi tevékenységének műcsoportjait összekapcsolja önnön nőiségének kifejezésének vágya, a létező női szerepmodellek el nem fogadása és kritikája a patriarchális társadalom szemlélete által uralt és intézményesített képzőművészeti diskurzusban. A művész az 1970-es évek közepétől kezdte programjába beemelni többek között szegedi magyar szakos tanulmányai révén, valamint a rá jelentős hatást gyakorló Zsilka Jánostól és Dienes Valériától szerzett szemiotikai ismereteit. Ahogy Drozdik a kötetbe is belekerült Szerelmes levelek tizenkét ezüst tányérra című szövegében is fogalmazott: „A nyelveddel kellett leírnom, mit érzek.”

Ha már a fennálló rendszert teljességgel elvetni, és annak keretei közül kilépni nem lehetséges, Drozdik a létező reprezentációs módszerek és ábrázolások kritikájával, kisajátításával, illetve a szemiotika által alkalmazott jelentéseltolások módszerével, a jelölt és a jelölő megértésével és a jelzések újraolvasásával kívánta létrehozni nőként megélt saját valóságát és „individuális mitológiáját”.

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Individuális mitológia: Ketrec II., Kiszabadítom magam a ketrecből, 1976–77, Budapest
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 28. o.
copyright: Drozdik Orshi

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Közhelyszimbólumok: Ketrec I., Üres ketrec, 1977, Budapest
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 29. o.
copyright: Drozdik Orshi

„Az a dolgunk, hogy észrevegyük ezeket a kódokat, felhívjuk rá a figyelmet és meggátoljuk, hogy tovább öröklődjenek.” – nyilatkozta a művész abban a Kódolt rendszerben élünkBeszélgetés Drozdik Orsolya művészettörténésszel címmel megjelent interjúban, amit Czene Gábor készített vele, és amely facsimile formában a kötetbe is bekerült.[2] A magyar és angol nyelvű szövegeket tartalmazó könyv elejére a saját mitológiáját író, Czene által immár művészettörténésszé is avatott Drozdik egyoldalas Fényképek 1975-1995 című összegzése is bekerült. A kötetben helyet kapott Boros Lili – a művész által is használt strukturalizmus és szemiotika elméletei felől közelítő, de a 320 oldalas könyv „terjedelmi korlátai” miatt mindössze hatoldalas – „Én egy fénykép vagyok” – Drozdik Orshi művészetének fotografikus teste (1975-1995) című tanulmánya, valamint Patrick McGrath szintén egyoldalas, Megrendítő fényképek a művész intenzív érzelmi állapotáról című írása is, amely egy olyan munkát, a Megpróbálok átlátszó lenni (a művészettörténetre [/a művészettörténet számára?]) (1980) című performanszot helyez középpontba, ami a kötetbe bele sem került.

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Szempillantás és sóhajtás: Szempillantás, 1977, Budapest
copyright: Drozdik Orshi

Bár a textuális és vizuális reprezentáció korrelációja Drozdiknál és a korszak művészetében is fontos kérdés volt, a kötetbe nem került olyan elemzés, ami kifejezetten a művész szabadverseit és saját szövegeit értelmezné, pedig ezek már a kiadvány címe, A fénykép és a szerelmes vers miatt is kiemelt szerepet volnának hivatottak kapni. Bár Boros Lili tanulmányában Amanda Lear I Am a Photograph című dalából vett sorok idézésének ténye hangsúlyos, de Drozdiknak az eredeti dalszöveghez való viszonya, az ott megjelenő női szerepmodell megkérdőjelezésének mikéntje nem kerül felfejtésre, ugyanígy olyan férfi szerzőktől származó textuális appropriációk sem reflektáltak a kötetben, mint például Radnóti Miklós Hetedik eclogájának („nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”) kisajátítása A patologikus (női) test című írásban („én pedig nem tudok se élni, se meghalni nélküled”). A befogadónak olykor már az a benyomása is támadhat, hogy ezek az írások nem is szövegként, hanem inkább vizuális elemként kapnak helyet a kötetben. A szövegek már a Mai Manó ház kiállítóterében is kétféle módon jelennek meg, egyrészt kockás papírra gépelt és ceruzával javítgatott korabeli lapokként, másrészt a kiállítás grafikai arculatához igazított és újratervezett, mostanában „divatos” designt kapott változatban.

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Individuális mitológia: Szabadtánc, 1975–76, Budapest
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 46. o.
copyright: Drozdik Orshi

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Individuális mitológia: Szabadtánc, 1975–76, Budapest
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 47. o.
copyright: Drozdik Orshi

A kötetbe bár az előbbi lapokból is belekerült két facsimile, a szövegek túlnyomó része új tipográfiával jelenik meg. Bár az Én egy fénykép vagyok című szöveg egyik kiállított lapján megjegyzésként szerepel, hogy „pirossal és nem feketével” gépelendő (ez a lap az albumban nincs reprodukálva), a könyvbe mégis feketével újraírva került be a szöveg, így az összkép érdekében helyenként feláldozódik és kitörlődik egy olyan múltbéli réteg, amely egykor jelentéshordozó lehetett, és alárendelődik a fekete mellett a manapság igen népszerű piros-rózsaszín színkombinációval operáló grafikai tervezésnek. A különböző színek alkalmazása azonban nem mindig ennyire önkényes: a kezdetben rózsaszínnel kitöltött, műcsoportokat elválasztó lapokat a Valaki árnyékában sorozattól kezdve felváltják a fekete oldalak, jelezve azt az – Drozdik egyébként következetes és koherens művészi programjában történő – eltolódást is, ami a test vizsgálatától a patriarchális szempontok szerint intézményesült tudomány kritikája felé fordulásként írható le. A kötetben az utolsó színes kép kivételével minden fotó fekete-fehér, ami bár szintén hozzájárul az egységes arculat kialakításához, de vizuálisan néhol elmossa a határokat a korabeli munkák és a későbbi kiállítási enteriőrök, illetve a Capa Központban 2014-ben Individuális mitológia: Játsszad újra Drozdik címmel megtartott performansz között.

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Kettős kép, 1979–1980, Toronto
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 197. o.
copyright: Drozdik Orshi

Az ilyen gesztusok nem feltétlenül célravezetőek, ha egyszer az ember önnön művészetének művészettörténészeként is kíván fellépni. Az egyes elemek új köntösbe való öltöztetése, az egész kiadvány tetszeni akarása, affektált „szépsége” azonban lehet ugyanolyan fricska is, mint a férfi művészettörténész mondandójának félbeszakítása a könyvbemutatón egy felolvasásból és közben az asztal bottal veréséből álló performansszal. Ezeket az esetleges jelentéseket viszont már a befogadónak kell kihámoznia a kötetet körüllengő rózsaszín ködből, amelyben a redukált módon megjelenített értelmezési lehetőségek inkább a szerelmeslevél írójához és címzettjéhez hasonlatos én-te dichotómiát, kettősségeket mutatnak fel a munkáknak a korabeli fotóhasználat vagy a kultúra átfogó kontextusába való beágyazása helyett. A jelentésrétegek tehát nem adják egykönnyen magukat az – Drozdik mediálisan sokrétű életművéhez, valamint korábbi köteteihez, így például az Individuális mitológia – A konceptuálistól a posztmodernig[3] című könyvéhez képest – elsőre egyszerű fotóalbumnak tűnő kiadványban, ami bár összetett szemiotikai megközelítésekkel is kecsegtet, de ezekből végül csak felfejtendő nyomokat csepegtet. A két évtized munkáira való visszatekintéskor a befogadó így jócskán kap feladatot a „jelentés archeológiai kutatására”[4], és ehhez némi iránymutatást is a kötetbe került részletes életrajz és bibliográfia által. Drozdik világába belépve el kell fogadnia a művész saját játékszabályait, és átadnia magát annak, amit a művész a Kaland a technos dystopiumban: Szellemi Kaland című írásának ötödik pontjában így fogalmaz meg: „Kaland: a rétegek feltárása és az újjárendeződő vagy éppen kaotikussá váló jelentések öröme.”

0103

Fotó: Drozdik Orshi: Kaland a technos dystopiumban: Végtelen dystopium, 1986, New York
In: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995, 207. o.
copyright: Drozdik Orshi

Jegyzetek

[1] Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995. Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest, 2022. augusztus 31. – 2022. október 9. A kiállítás kurátora: Boros Lili. URL: https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-drozdik-orshi-a-fenykep-es-a-szerelmes-vers-1975-1995, utolsó letöltés: 2022. 09. 18.

[2] Czene Gábor: Kódolt rendszerben élünk – Beszélgetés Drozdik Orsolya művészettörténésszel. Népszabadság, 1997. május 3., 8.

[3] Drozdik Orsolya: Individuális mitológia – A konceptuálistól a posztmodernig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006.

[4] ld. https://secondaryarchive.org/artists/orsolya-drozdik/

A Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című album megvásárolható a Mai Manó Könyvesboltban.
Kiadó: Magyar Fotográfusok Háza, 2022
Kötés: keménytáblás
Oldalszám: 317 oldal
Nyelv: magyar, angol
ISBN: 9786158036016