5kérdés – Fábián Évi

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Fábián Évi fotográfust kérdeztük.

1. Mely fotográfusok inspiráltak, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Nagyon nehéz pár névre leszűkíteni, hogy kik voltak hatással rám. Elsősorban a tematikus albumokat szerettem, amelyek több fényképész munkáját mutatták be egy adott témához kapcsolódóan, legyen az természetfotó, portré, sajtófotó vagy éppen akt. Sok éven át megszállottja voltam a Magyar Sajtófotó és a World Press Photo kiállításoknak, de egyszer csak telítődtem a világ borzalmaiva l, így csak bizonyos kategóriák képeit nézem meg online.

Ha mégis egy valakit kellene kiemelni, akkor Annie Leibovitz lenne az. Nem csak a fotói miatt, hanem az életútja miatt. Izgalmasnak tartottam, hogy a hivatásos katona apja miatt sokat költözött a családja és ez rímelt az én korai életemre. Az érettségiig három országban hat iskolába jártam. Leibovitzon keresztül értettem meg, hogy amíg nem beszélem az új nyelvet, addig is látok és rögzítek. Lehet, hogy azok a képek csak az én fejemben vannak meg, de mégis alakítják a gondolkodásomat és előbb vagy utóbb beépülhetnek a látásmódomba, majd képeimbe.

Összességében mindig az emberábrázolás érdekelt. Egy várost leíró képen is az ember foglalkoztat vagy pont a hiánya teszi izgalmassá számomra azt.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életedben?

Bőven tinédzser voltam, amikor Beatles-rajongóként kaptam egy John Lennonról szóló fotóalbumot. Dezo Hoffmann képei szerepeltek benne. Az érdekelt, hogy Hoffmann miként tudott folyamatosan jelen lenni úgy, hogy mégis láthatatlan volt. John Lennon sok arcát mutatta be, ami azért izgalmas, mert egy időben talán ő volt legközelebb a Beatles-hez, bizalmukba zárták Hoffmannt. Ma már luxusnak számítana, ha egy fotográfus ennyi időt és energiát töltene-költene egy együttesre, mint ahogy az is, ha egy világsztár magánéletének majdnem minden részét megismerhetnénk. Szívesen vállalkoznék ilyesmire.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállításod?

Az első kiállításom 2000-ben a Trafóban - kortárs művészetek házában – volt a Meleg Fesztivál keretein belül. A „részlet” című kiállításon 11 portré szerepelt LMBTQ emberekről. Akkoriban ez a kérdés nem volt annyira felkapott és megosztó mint most.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használsz?

1993-ban vettem az első tükörreflexes gépemet. Egy Nikon 601-re vágytam. Részben ablakmosással kerestem pénzt tinédzserként, de még nem jött össze elég, amikor már nagyon meg akartam venni a fényképezőgépet. Ekkor egy szakeladó rábeszélt egy Canon kamerára, amely 50 márkával olcsóbb volt. Azóta vagyok canonista. Természetesen analóggal kezdtem, volt saját pincelaborom, ahol előhívtam a képeimet. 2003 és 2006 között az origonál voltam fotóriporter, egyértelműen nem volt más opció, mint digitálisan dolgozni; ez volt az átállás ideje. 2005-ben volt az utolsó hosszabb külföldi túrám, amelyre digitális és analóg gépet is vittem. Mára az idő, ár és kényelem miatt csak digitális fényképezőgépet használok.

5. Milyen fényképet készítettél legutóbb?

2014 és 2020 között egyáltalán nem fényképeztem. A hosszú szünet után 2020 őszén álltam neki a harmadik portrékötetemnek „Nők Magyarországon III.” címmel. Mivel ezt tekintem fő fotográfiai tevékenységemnek az egyik kedvenc képemet szeretném megmutatni ebből a sorozatból, Horváth M. Judit portréját.

Már azt hittem, hogy végeztünk és megvan a kép, amikor visszaültünk Juditéknál a konyhaasztalhoz kávézni. Ahogy ott ült velem szemben Judit, rájöttem, hogy még csak most lesz meg A kép. Újra elővettem a kamerát és szerencsémre Lackó - a kutya - is pont jókor jött szólni, hogy most már indulhatnék.