Kollódium által homályosan – Isten földje
23 • 01 • 13Cserna Endre
A 19. század végén egy fiatal dán lelkész (Elliott Crosset Hove) Izland távoli vidékeire utazik, hogy templomot építsen és fotográfiákat készítsen az ott élő közösségről. Ám minél mélyebbre merült az egyre kegyetlenebb tájban és minél hosszabb időt töltött el helyi emberek között, annál inkább eltávolodott céljától, missziójától és a keresztény erkölcsösségtől. Hlynur Pálmason Isten földje című filmje ezt az alászállást követi nyomon.
Ahogy a film elején lévő kiírásból megtudjuk, az alkotást olyan fényképek ihlették, amelyek nemrégiben kerültek csak elő egy, a századfordulón Izlandon élt dán pap hagyatékából. Ennek ellenére a rendező erről az alapanyagról interjúiban csak úgy nyilatkozik: „Csak akkor valóságosak, ha hiszünk bennük.” – azaz csak egy sosemvolt, fikciós keretet kap a néző a történet hihetőségéhez kiindulópontként, ami utólag mindenképpen csalódás. (Nem beszélve arról, hogy más filmek milyen izgalmasan tudnak fotográfiák alapján létrejönni – Erről hamarosan egy külön cikkben számolunk be.)
Nem csak ezen nem létező felvételek nem kerülnek bemutatásra a filmben, de a mozi cselekményén belül a lutheránus által készülő felvételeket sem mutatja meg a rendező, a képek beállításaiból csak pár, az egész alkotás képi világával megegyező (nem a cselekményben bemutatott nedves kollódiumos eljárás képiségére hajazó) mozgóképes montázst kapunk. Az északi síkságon kamerát vonszoló férfi képe nem csak a modernitás egyetlen megjelenését sugallja a havas sziklák és izlandi parasztok között, de magának a film a gyártásának is érdekes analógiáját adja: az Isten földjét harmincöt milliméteres filmre vették fel – csak részben esztétikai okokból, hiszen így könnyebb volt a szükséges elektromos felszerelést felhozni az Austur-Skaftafellssýsla megközelíthetetlen helyeire, ahol a stáb sok forgatási helyszínre a szereplőkhöz hasonlóan lóháton utazott.
A film főszereplőjének már Izlandra érkezése pillanatától kezdve világos, hogy alkalmatlan a hosszú utazással, egy új nyelv megtanulásával és egy idegen faluba való beilleszkedéssel járó megbízatásra. Tájékozatlan, tapasztalatlan, túl fiatal és nevetségesen büszke lévén, a lelkész paranoiás és mindenkitől fenyegetve érzi magát – többek között meg van győződve arról, hogy aki izlandiul beszél, az őt becsmérli. Ennek ellenére saját, világi elhatározása mellett, miszerint fényképeket készít a helyiekről, hosszan kitart – igyekvő, érzékeny fotográfusi figyelme némi esélyt ad számára a beilleszkedésre, de az emberek megértését így is elszalasztja. Rendre kisebb-nagyobb konfliktusokba keveredik az őt körülvevő, idősebb, erősebb és karizmatikusabb férfiakkal, pusztán két fiatal nőben talál magának társakat a szigeten. A haszontalan, de értelmes pap (illetve értelmiségi) a skandináv irodalom és filmek egyik alaptípusa, viszont ritkán kap ennyire dehonesztáló sorsot, mint az Isten földjében. A lelkész végül se egyházi feladatait, se világi terveit sem képes elvégezni, de még erkölcsi normáit is több különböző módon fel kell adnia a teljes megsemmisülés előtt.
Hylnur Pálmason több jelenetben egy más típusú filmnyelvi elemet is alkalmaz a végig már-már fojtogatóan hiper-esztétikusra vett felvételei mellett, jelesül amikor állatok vagy emberek testének idővel történő bomlását mutatja, illetve ezzel együtt a tájak és az évszakok változását. Ezek a jelenetek nem kifejezetten eredeti módon a veszteséget és a mulandóságot hangsúlyozzák, kiemelik a természeti környezet éteri, de könyörtelen mivoltát, viszont éppen a fotográfia kifagyasztott képeinek ellentéteként mutatják be tárgyaikat.
Első játékfilmje, a 2017-es Téli fivérek óta (amelynek szintén a Elliott Crosset Hove az egyik főszereplője) Hylnur Pálmason egyedülálló érzékenységről és a médiumhoz való maximalista hozzáállásról tett tanúbizonyságot. Bár dán-izlandi koprodukcióban készült, a film mégis kifejezetten izlandi történet, és Pálmason eddigi legambiciózusabb filmje, amelyben összetéveszthetetlenül megvan Ingmar Bergman sajátosan skandináv vallási és pszichologizáló hatása (az 1963-as Úrvacsora például), de a fotográfia sajnálatos módon nem kap igazi főszerepet.
Hlynur Pálmason Isten földje című filmjének világpremierje a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol az alkotás az Un Certain Regard versenyszekcióban szerepelt.
ISTEN FÖLDJE (VANSKABTE LAND)
Színes, feliratos dán-izlandi-svéd történelmi film
Rendezte: Hlynur Pálmason
Írta: Hlynur Pálmason
Szereplők: Ingvar Sigurdsson, Isar Svan Gautason, Fridrik Fridriksson, Ingimundur Grétarsson, Hilmar Gudjónsson
Fényképezte: Maria von Hausswolff
Bemutató dátuma: 2022. december 1.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.