Menü

0103

Fotó: © Petra Collins, a Fairy Tales sorozatból, 2021

Petra Collins képzelt képzelete

23 • 01 • 15Sárvári Zita

Számos magyar fotográfus gyakorolt jelentős hatást a modernkori fotográfiára, és e művészeti médium kiemelkedő úttörőjeként szerzett világszerte hírnevet magának. Brassaï, Capa, Kertész, Moholy-Nagy és Munkácsi neve egyedi látásmódjuk révén vonult be a fotográfia történetébe.
Újonnan induló interjú-sorozatunkban a 20. századi fotográfia magyar úttörőinek nyomdokaiban járó kortárs magyar vagy magyar származású sikeres fotóművészeket mutatunk be. Az elsősorban külföldön aktív, itthon kevésbé, vagy alig ismert alkotók megszólításával célunk a magyar fotográfia minőségének és értékeinek gazdagítása, és annak bebizonyítása, hogy a világhírű magyar fotográfia nem ért véget a klasszikusokkal, csak elkezdődött velük.

Az Instagramon több mint egymillió követőjével Petra F. Collins napjaink egyik legmeghatározóbb fiatal fotográfusa. Művész és modell egyszemélyben, amolyan Warhol-i karakter. Képeinek fő témája a tinédzserkor, a maga idealizált szépségével és naivitásával, a feminitás különböző valóságaival. Filmre fotózza érzelmes, álomszerű fotóit, amelyeket egyfajta sötét szomorúság leng be.

Collins Torontóban nőtt fel kanadai apa és magyar édesanya legidősebb gyermekeként. 2013-ban költözött New Yorkba, meghódítva a várost és újrafogalmazva a „fiatal művész” fogalmát, hogy aztán Los Angelesbe költözzön, és Sam Levinsonnal megalkossa az Eufória sorozat meghatározó esztétikai világát.

Művészetének hatása a kortárs vizuális kultúrára megkérdőjelezhetetlen. Képei a fiatal szubkultúrák által használt városi folklór lenyomatai, egy olyan generáció összetett vizsgálatai, amely a világot és az embereket szinte csak a képernyőn keresztül ismeri.
Petra Collinsszal, aki az utóbbi időben majdnem minden évben Magyarországra látogatott, sőt több nagyszabású fotósorozatát is itt készítette el, most először jelenik meg Magyarországon interjú.

0103

Fotó: © Petra Collins: Az OMG, I'm being killed sorozatból, 2019

S. Z.

A magyar nyelv több fotód címében is megjelenik. Mit jelentenek számodra magyar gyökereid?

P. C.

Az egész családom Magyarországon van. Ott él a nagybátyám és a nagyszüleim, akiket igazán a szüleimnek tartok. Az egyetlen hely, ahol tényleg otthon érzem magam, az Magyarország. A magyar volt az első nyelv, amit megtanultam, és szó szerint ott van az otthonom. Szeretnék bérelni egy lakást Magyarországon, annyira jól érzem ott magam, szeretem a várost és az embereket.

S. Z.

Mit csinálsz, amikor Magyarországon vagy? Mennyire integrálódsz a művészeti közegbe? Vagy inkább a családdal vagy?

P. C.

Nem vagyok az a fajta, aki kimozdul, általában a családdal vagyok, de ezúttal belekóstoltam a fiatalabb generáció mindennapjaiba. Eddig csak gyerekként ismertem Magyarországot, de két unokatestvérem is most töltötte be a 18-at, rajtuk keresztül beleláthattam, hogy milyen ma Magyarországon fiatalnak lenni. Jó volt látni, hogy a fiatalabb generáció politikailag is milyen elkötelezett. Kíváncsi voltam, hogy milyenek a magyar fiatalok, és klassz volt látni, hogy valóban törődnek a dolgokkal. Meglepő is volt ez picit számomra. A fiatalok nagyon megérintették a szívemet.

0103

Fotó: © Petra Collins: Az OMG, I'm being killed sorozatból, 2019

S. Z.

A kortárs kultúra és annak főszereplőihez, a saját generációdhoz, az ezredfordulóhoz kötődő jelenségek inspirálnak: a gazing, az érzelmek, a masking, a szelfik voltak a fő motívumok, amelyek megjelentek korai műveidben. Te magad is nagy hatással vagy a kortárs kultúrára. Ott van például az Eufória sorozat, amire erősen hatott az esztétikád. Látod ezeket a hasonlóságokat te is, vagy ez csupán korszellem?

P. C.

Elmondom az igazságot arról a sorozatról, amit soha nem mondtak el. Soha nem beszéltem erről nyilvánosan, mert ez egy olyan őrült dolog, de alapvetően azért költöztem Los Angelesbe, mert Sam Levinson, aki a sorozatot rendezte, megkereste az ügynökségemet, és azt mondta, hogy „írtam egy sorozatot a fotóid alapján. Megrendeznéd?”. Szóval elköltöztem Los Angelesbe, az HBO-nak dolgoztam 5 hónapig. Megalkottam egy egész világot, megcsináltam a castingot, mindent, és az utolsó pillanatban a HBO azt mondta, hogy „nem alkalmazunk, mert túl fiatal vagy”. Gondoltam, oké, nem fogadják el a sorozatom verzióját. Nyilván annyira naiv voltam, hogy azt gondoltam, majd csinálnak egy másikat. Szóval nem izgatott, úgy voltam vele, hogy sokat tanultam, érdekes volt... De egy évvel később, amikor kiléptem a lakásomból az utcára, megláttam a film óriásplakátját, ami pontosan olyan volt, mint a munkám másolata, konkrétan elsírtam magam. Ez sokszor megtörtént velem a karrierem során, de nem ilyen mértékben. Megdöbbentett, mert ez az az esztétika, amit egész életemben építettem, és most meg kell változtatnom, mert bekerült a mainstreambe, és elvették tőlem. A legrosszabb az volt, amikor az emberek – a fenti információ hiányában – azt mondták, hogy ez a műsor tetszeni fog, mert úgy néz ki, mint a fotóim.

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

S. Z.

Aki ismeri és követi a kortárs fotográfiát az tudja, hogy Petra Collins képi világa előbb született meg, mint a sorozat. Meghatározó vizuális esztétikád már egészen korán kialakult. 15 éves korodtól kezdve fényképezel. Első komolyabb megjelenésed a 2011-ben alapított tinédzsereknek szóló Rookie online magazinban volt. Hogyan kezdtél fotózni?

P. C.

A művészet számomra a kommunikáció és a túlélés egy módja volt. Nagyon nehéz gyerekkorom volt, ez volt az én biztonságos helyem. Ez volt az a mód, amivel tudtam kommunikálni és játszani. A játék volt a legfontosabb dolog, amit megtanultam az alkotási folyamat során. Amikor gyerekként játszottam, mindig készítettem egy darabot, egy kis filmet. Balettozni szerettem volna, de 14 évesen abba kellett hagynom, mert térdműtéten estem át. Azt hittem ez az én médiumom, végül 15 évesen a fotográfia megjelent az életemben. Szerintem fontos, hogy ne egy médiumért járj iskolába, mert minden mást meg kell erősítened. Tudtam, hogy nem kell feltétlenül fejlődnöm technikailag, de fontos, hogy bővítsem a tudásom. És fontos, hogy visszatekintsek az életemre, és felismerjem a tényleges kontextust és a mozdulatokat az összes fotóm mögött. Az egyik legnagyobb megvilágosodásom az volt, hogy annak ellenére, hogy a munkáim jelentős része a tinédzserkoromban született és arról szól, valójában soha nem volt lehetőségem megélni igazán a tinédzserkoromat.

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

S. Z.

Képeid képesek kiemelni azokat az érzelmeket, amelyek megkülönböztetik a tinédzserkor különleges életszakaszát és a felnőttkorba való elkerülhetetlen átmenetet. Úgy képzeljük el a te gyerekkorodat is, mint ahogy az a képeiden látható?

P. C.

Nagyon is ilyen volt, mégis, amikor azokra a képeimre nézek, olyan, mintha sötétség lengené be őket, mintha azt a súlyosságot látnám bennük, ami a mi tényleges életünk volt. Amit szeretek azokon a képeken, az az idealizált tinédzserkor témája, de van bennük egy sötét hangulat, amit nem biztos, hogy észrevettem akkoriban. Vizuálisan is elég sötétek. Ezzel egyidejűleg én is ezt a fajta tinédzseréletet éltem, de nagyon sok, nagyon nehéz dolgot cipeltem közben. Mindig érdekes számomra, ha megnézem azokat a képeket, hogy mi az, amit kivetítettem, és mi van valójában azokon a képeken. Soha nem lehet objektív dolgokat létrehozni, mert minden szubjektív. Még ha dokumentarista céllal készül is egy kép, a művész mindig nagy szerepet játszik a fotókban.

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

0103

Fotó: © Petra Collins: A The Teenage Gaze sorozatból, 2010–2015

S. Z.

Az autonóm fotóid a nőiességet, a női testek képeit és a lányok személyes terükben, szobáikban elrejtett érzékiségének kifejezéseit fedik fel. A képeken a szexualitás keveredik a korai lánykorhoz kapcsolódó ártatlansággal, mely kimeríthetetlen témának tűnik számodra. És igazán őszinte is, hiszen a kezdetektől fogva ez a témád. Mit mondanál, hogyan fejlődtek ezek a témák ennyi évnyi gyakorlat alatt? Hogyan változott a stílusod és a látásmódod az évek során?

P. C.

Szerintem ez azért érdekes, mivel ilyen fiatalon kezdtem fotózni, így láthatjuk a fejlődést. A szexualitással való megküzdést és a nővé válást. A szexualitás, mint téma, mindig is érdekelt, és együtt alakul a látásmódommal ahogy változom, öregszem. Kezdetben naturalistább volt a stílusom, valóságos és őszinte. És ahogy változtam, módosult a valóságról alkotott szemléletem, így aztán erős vaku és sötét színek használatával egy szürreálisabb irányba mozdultam el. Ez a szürrealitás számomra sokkal valóságosabb, mintha megpróbálnék „dokumentálni" bármit is, mert az internet miatt már teljesen másképp érzékeljük magunkat. 2014 óta életünk fele online zajlik. A nap nagy részében avatár vagy. Ha megpróbálod megörökíteni, milyen embernek lenni, akkor hiba lenne nem belevinni a szürreálist, mert egy részünket online éljük meg, teljesen máshogy mutatjuk meg magunkat, teljesen más karaktert alkotunk magunkról. Az emberek szerkesztik a fotóikat, szűrőket használnak, hamis valóságot mutatnak be. Tehát a munkám visszalép a szürreálisba, de számomra ez a legvalóságosabb.

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

S. Z.

A Miért vagy te, ha lehetsz én is? sorozatod már önmagában olyan, mint egy experimentális film, és a 70-es évek magazinjainak esztétikáját idézi. A kamerát harmadik személyként használod, és talán ebben a sorozatban szakadsz el teljesen korábbi munkáid esztétikájától, és lépsz be egy szürreális világba.

P. C.

Az a sorozat számomra ördögűzés volt. Az egy nagy fordulópont volt az életemben. Meg kellett változtatnom a stílusomat az Eufória miatt. Sokan kezdtek el a korábbi stílusomban fotózni, és én már nem éreztem, hogy ez az enyém, úgy éreztem, elszakadtam ettől. Újra meg kellett találnom önmagam, mert már nem rezonáltam a korábbi önmagamra. Úgy éreztem, hogy elszakadtam a testemtől, a munkámtól. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám visszavezetni magam a testemhez. Nem igazán készítek önarcképeket, tényleg szükségem van arra, hogy fizikailag a kezemben tartsam a kamerát, mert a munka nagy része kamera előtt zajlik. Erőszakosnak éreztem magam önmagammal és a testemmel szemben is, és tényleg szükségem volt önmagam egy másik verziójának a megteremtésére. Egyrészről terápiás és izgalmas volt, hogy bárhová elhelyezzem magam, és bármilyen szögből lefényképezzem magam. Ez a sorozat volt a kiindulópontja annak, hogy egy újabb stílusú fotográfiát hozzak létre.

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

0103

Fotó: © Petra Collins: A Miért Vagy Te, Ha Lehetsz Én Is? sorozatból, 2022

S. Z.

Legutóbbi fotókönyved a Fairy Tales erotikus folklór, rövid történetekből álló képanyag, amelyet Alexa Demie főszereplésével készítettél. Közösen alkottátok meg a koncepciót és a szöveget, amelyben Alexa kilenc karaktert alakít. Gyerekként mindketten rajongtatok a tündérmesékért, amelyek menekülést nyújtottak a saját fájdalmas valóságotok elől. Mik azok a témák, amiknek végkifejlete fotókönyv lehet?

P. C.

Az összes nagy munkám így végződik. Szükségem van az olyan különleges dolgokra, mint amilyenek a könyvek. Természetes számomra, hogy így mutassam be a munkáimat.
Alexa Demie-vel csak egy kép elkészítését terveztünk. Posztoltam egy képet Liv Tylerről a Lord of the Ringsből, és Alexa válaszolt rá, hogy egyszer ő is szeretne ilyen lenni, én pedig megkérdeztem, hogy kipróbáljuk-e. A fotózás annyira jól sikerült, olyan természetesen működött, és mindketten szerettük a végeredményt, így megállapodtunk abban, hogy további karaktereket bontunk ki. Amikor már egy sorozattá állt össze az anyag, már kívánta a könyvformátumot. A sorozat azokon a népmeséken és rajzfilmeken alapult, amiket gyerekkoromban néztem, de szerettem volna megteremteni a magam karakterét is, és belépni egy másik világba azon keresztül.

S. Z.

Mik azok a kifejezések, szimbólumok, metaforák, személyiségek, amelyekre legutóbbi munkáiddal utalsz?

P. C.

A legnagyobb érdeklődési köröm a valóság és az online élet érzékelése, és az, hogy egy ilyen őrületben élve, hogyan irányítják az emberek a vizuális narratívájukat. Őrület, hogy az emberek hogyan kezelik ezt, és hogyan dolgoznak ezzel. A modern folklór is lenyűgöz.

S. Z.

Milyen hosszú távú tervei és céljaid vannak a fotózással vagy filmezéssel kapcsolatban?

P. C.

Egy olyan ponton vagyok, ahol filmben kell kifejeznem magam. Nem mintha szüneteltetni akarnám a fotózást, de egy olyan ponton vagyok, ahol mozgóképet kell készítenem. Most egyszerre három filmen dolgozom, és a filmkészítéssel szeretnék foglalkozni egész hátralévő életemben. Az egyik dolog, amit megtanulok a filmmel kapcsolatban, hogy nagyon lassú folyamat. A fotózás, a divat és a művészet nagyon gyors tud lenni. Most azt tanulom, hogyan legyek türelmes.

0103

Fotó: © Petra Collins: A Fairy Tales sorozatból, 2021

Jegyzetek

S. Z.: Mi a 10 kedvenc dolgod Magyarországról?

P. C.:

1. A régi lakások illata, ahol a nagymamám lakik.
Van egy sajátos illata ezeknek a lakásoknak, amit egész életemben szerettem. Számomra az egyik leghangulatosabb dolog.

2. A Marcipán Múzeum.
Szeretem a megőrzött személyes történelmet. Szeretek minden olyan típusú múzeumot, ami személyes, egy-egy konkrét emberre szól (ez nincs magyarul), ami a történelem egy szeletét mutatja be. Ez olyan, mint a Roadside America, ami arról szól, hogy az út szélén kis kincseket találunk, nagyon helyi dolgokat.

3. Imádom az éjszakai villamosokat.
Szeretek Budapesten a villamoson ülni és zenét hallgatni, és bármelyik állomásra eljutni vele. Még akkor is, ha ez ennyire egyszerű dolog. Ezeknek a villamosoknak is megvan a maga sajátos illata. Ha a városban vagyok, csak tömegközlekedéssel járok. Úgy érzem, hogy ez az egyik legjobb tömegközlekedés a világon. A New York-i tömegközlekedés borzalmas.

4. A Balaton ősszel.
Tavaly októberben voltam a Balatonnál, és még sosem láttam ilyen üresnek.  Számomra nincs még egy olyan tó a világon, mint a Balaton. Olyan kék a vize, és olyan sekély. Számomra tökéletes díszlet a víz és az ég. Ha kiúszol egészen a közepéig naplementekor, ahol a víz mélyül, az az egyik kedvencem. Van egy gyönyörű emlékem, nagyon gyengéd pillanat, mert nehéz volt felnőnünk a húgommal, hogy úszunk a Balatonban. Emlékszem, hogy a nap lement, és én néztem őt, és annyi szeretetet éreztem. A vízben naplementekor őt nézni – ezt az emléket kedvesnek nevezem. Az a víz számomra nagyon különleges és varázslatos, olyan, mint egy csomó gyerek energiája.

5. Mindig szerettem nagymamám kicsi konyhájában ülni és nézni, ahogy tölti a palacsintát, vagy ahogy főz, tulajdonképpen bármit. Egy társasház jellegű házban lakik. Ott ülök, nézem a többi épületet és eszem az ételét.

6. A meggy.
Nagyon korán kelek reggel, és ezt eszem nagyapámmal az erkélyen. Rossz alvó vagyok, nagyon sokáig ébren vagyok, így van nyugodt időszakom, de amikor Magyarországon vagyok, akkor nagyon korán kelek reggel, mindenki előtt.

7. Mindig imádtam a Pacsirta festményt a Nemzeti Galériában.
Annyit néztem már az a képet, hogy beépült a tudatalattimba.

8. Esti Mese.
Az intró és a Maci, olyan aranyos. Még a bevezető dal is az egyik kedvencem.

9. Nagyon szeretem a Magyar népmeséket, a rajzfilmeket, az animációs filmeket, mint Foky Ottó Babfilmje és a Mézga családot.
Ezek nagyon formáltak engem és a kreativitásomat. Azok a rajzfilmek olyan szépek és pszichedelikusak és mélyrehatóak voltak. Érdekes az ebben az időben Magyarországon készült dolgokra visszanézni.

10. A békasegge kifejezés.
Mert angolul lehetetlen lefordítani. Magyarul gyönyörű, sötét és drámai, és ezt soha nem lehet valakinek elmagyarázni.