5kérdés – Sivák Zsófia

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Sivák Zsófia fotóművészt kérdeztük.

1. Mely fotográfusok inspiráltak, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Amikor elkezdtem érdeklődni a fotózás iránt, a klasszikusokkal ismerkedtem meg először, például a Magnum fotósai nagy hatással voltak rám. Mostanában viszont sokat inspirálódok az Instagramról, mivel számos remek fotós posztolja a munkáit folyamatosan. Imádom pörgetni a profilokat és olyan arcokat felfedezni, akik még nem kifejezetten híresek. Így találtam meg nemrég Petra Valenti vagy Mihai Barabancea munkáit, de Karolina Wojtast is innen ismerem. Úgy látom, hogy a közösségi média lazasága miatt egy új fotográfiai nyelv van kialakulóban, amit fontosnak tartok figyelemmel kísérni. Az Instagram lehetőséget ad arra, hogy egy alkotó minden konvenció nélkül gyártson tartalmat, hiszen tökéletesen megfér egymás mellett egy telefonnal készült kép és egy középformátumú scan. Szeretem ezt a káoszt, bár helyén kell tudni kezelni: attól, hogy valami az online térben működik, galériás helyzetekben nem feltétlenül.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életedben?

A húszas éveim elején még lelkes és motivált voltam, igyekeztem mindent nyomon követni, ami a fotós életben történik, rengeteg kiállításra jártam, sok alkotó munkája tetszett. Az utóbbi időben viszont azt vettem észre, hogy lankad az érdeklődésem, kevesebb dolog fog meg igazán, és még kevesebb az olyan kép, ami maradandóvá válik számomra. Ebből a viszonylag régóta húzódó fásult állapotból Sohrab Hura kiállítása rántott ki, amit egy évvel ezelőtt Amszterdamban, a Huis Marseilleben láttam. Maga a tárlat nem volt őrülten különleges, mégis hosszú idő után először tudott valami újra igazán hatást gyakorolni rám. A The Coast című anyagát emelném ki, amely a vallási, szexuális és kasztokkal kapcsolatos erőszak hátterét tárja fel a mai Indiában. A téma is jó, de még izgalmasabb számomra, ahogy a fotós vizuálisan pengeélen táncol, elég nyers és harsány, mégis empatikus marad. Sok esetben a nézőre bízza a történet alakítását, nem akarja a szádba rágni a sztorit. Remek érzékkel mossa el a dokumentum és a fikció közötti határokat, ami véleményem szerint dokumentarista fotósként az egyik legnehezebb feladat.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállításod?

Kerecsenden, a családi házunk előszobájában, ahova anyám és a nevelőapám kirakták a rajzaimat és ünnepélyes megnyitó beszédet mondtak hozzá.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használsz?

Digitális fényképezőgépet használok, leginkább azért, mert ezt szoktam meg. Emellett szinte minden esetben vakuval dolgozom, egy rendszervakut és egy stúdióvakut váltogatok attól függően, hogy az adott szituáció mit enged meg. Csábítónak tűnik persze a film, de tudom, hogy a középformátumhoz szükséges precizitás és tervezés hiányzik belőlem, illetve a munkáimban is sok helyet hagyok a véletlennek. A kompakt, kisfilmes gépek szabadsága közelebb áll hozzám, egy Yashica T2-es géppel relatíve sokat fotózom koncepció nélkül, főleg amikor utazom.

5. Milyen fényképet készítettél legutóbb?

A legújabb autonóm projektem Falunap munkacímen fut és vidéki közösségi programokról szól. Ehhez az anyaghoz készítettem az utolsó képet egy Szabolcs megyei közösségi házban.