Menü

A fotográfia európai ünnepe – megnyílt a 10. EMOP Berlin, Németország legnagyobb nemzetközi fotográfiai fesztiválja

23 • 03 • 02Kéri Gáspár

Tizedik alkalommal, március 2 és 31. között rendezik meg Németország legnagyobb nemzetközi fotográfiai fesztiválja, a 10. EMOP Berlin – European Month of Photography rendezvénysorozatát. A Berlinben és Potsdamban látható mintegy száz kiállítást különböző rendezvények, díjátadók, pódiumbeszélgetések, szakmai találkozók és filmvetítések kísérik.

Az EMOP Európa öt nagyvárosának, Berlin (EMOP Berlin), Bécs (Foto Wien), Brüsszel (Photo Brussels Festival Hangar), Párizs (Circulations Festival) és Lisszabon (Imago Lisboa) kezdeményezésére 2003-ban létrejött szakmai hálózata, célja a kortárs fotográfiai szcéna európai szintű együttműködésének elősegítése, az információ- és tapasztalatcsere intenzívebbé tétele, valamint a feltörekvő fiatal fotográfusok támogatása. Az idei EMOP Berlin kétszeresen is ünnepel, hiszen amíg húsz éve alapították a fesztiválhálózatot, addig Berlin tizedik alkalommal rendezi meg az Európai Fotográfia Hónapját. A jubileumi rendezvénysorozat két vezérmotívuma a Touch: Politics of Touch, valamint az Urgent Present: The View of the Younger Generation, s mindkét témának önálló kiállítást szentel a fesztivál. Előbbi az érintés aktusát nem csak fizikai és szellemi értelemben a kapcsolódások, a kapcsolatteremtés fontosságának szándékaként értelmezi, hanem a fotográfia, mint vizuális médium lehetőségeinek és legújabb kihívásainak – többek közt a fotografikus kép közösségi médiában tapasztalható negatív és elidegenítő hatásainak – reflexióit is vizsgálja negyven berlini alkotó munkáján keresztül; miközben Berlinnek a fotográfiában mindenkor betöltött meghatározó szerepére is fókuszálja a figyelmet. A charlottenburgi Amtsalonban nyíló kiállítás egyben a fesztivál nyitóeseménye is.

0103

LOOCK Galerie
Fotó: Ulrich Wüst: Wohlenberger Wiek, 1983, aus der Serie Zwischenräume, 1979–1989, Archival pigment print, 18 x 24 cm © Ulrich Wüst

0103

Anahita Contemporary
Fotó: Hashem Shakeri: Porträt von Dorna und Sevda, beide 12 Jahre alt, die am Wochenende durch die neugebaute Stadt Parand spazieren, 2016, aus der Serie Cast Out Of Heaven, 2016 – Ongoing © Hashem Shakeri

0103

Johanna Breede, PHOTOKUNST
Fotó: Gundula Schulze Eldowy: Berlin, 1987, aus der Serie Berlin in einer Hundenacht, Silbergelatineabzug auf Barytpapier © Gundula Schulze Eldowy

0103

Studio Hanniball
Fotó: Anastasia Samoylova: Pink Sidewalk, aus der Serie FloodZone © Anastasia Samoylova

0103

C/O Berlin
Fotó: Karolina Wojtas: o.T., 2019, aus der Serie Abzgram, C-Print © Karolina Wojtas

0103

Meinblau Projektraum
Fotó: Wenke Seemann: ArchivPanorama Lichtenhagen 1979, 2021, aus der Serie Becoming, 2020-2022, Fotomontage © Wenke Seemann

0103

Haus am Kleistpark
Fotó: Manfred Paul: Das Paar (Volksfest), Rumänien, 1978 © Manfred Paul

0103

Fotó: Christa Mayer: from the series Sonja und Hase, 1994, C-Print, 19,5 × 19,5 cm © Christa Mayer / VG Bild-Kunst

Az Urgent Present a Berlinben és Potsdamban működő fotográfiai képzések hallgatói munkáira fókuszál, mivel ez az a generáció, amely talán a leginkább érintett korunk kihívásaival szemben. A Leipziger Straße egy üresen álló irodaházában megrendezett kiállítás a fiatal alkotók szemszögéből reflektál korunk társadalmi és közösségi megrázkódtatásaira a klímaválságtól a pandémián át az éppen közelünkben zajló, mindennapjainkat és jövőnket egyaránt befolyásoló orosz-ukrán háborúig. A mintegy száz partner, köztük külföldi intézmények bevonásával létrejött fesztivál a kiállítások mellett szakmai találkozók és pódiumbeszélgetések során vizsgálja a fotográfia jelenlegi helyzetét és lehetőségeit a folyamatos technológiai fejlődés tükrében. A kortárs fotográfia mellett hangsúlyt kapnak az új intézményi kihívások, valamint a fotóarchívumok szerepének fontossága is.

0103

Fotó: Ulrike Ottinger: Zirkus in Gropiusstadt, context Bildnis einer Trinkerin, Berlin, 1979, colorprint (slide), 70 × 100 cm © Ulrike Ottinger

0103

Fotó: Yalda Afsah: Hug, 2022, Fine Art Print, 54,56 x 80 cm © Yalda Afsah

0103

Fotó: Paul Hutchinson: glare, 2020, Inkjet print, 70 x 50 cm © Paul Hutchinson, VG Bild-Kunst, Bonn, 2022

0103

Fotó: Klara Stangl: Bleeding Love, Bachelorarbeit im Kommunikationsdesign 2023 © Klara Stangl (FH Potsdam)

0103

Fotó: Nan Goldin: Käthe in the tube, West Berlin, 1984, Inkjet print, 35 x 50 cm © Nan Goldin

0103

f3 – freiraum für fotografie
Fotó: Thomas Höpker: Uniformiertes Paar flirtet während einer Militärflugschau, Magdeburg 1974, C-Print © Thomas Höpker / Magnum Photos Courtesy Ernst Leitz Museum, Wetzlar

Ez utóbbi tematika kapcsán a Collegium Hungaricum Berlin is bekapcsolódott a fesztivál programjai közé. A Magyar utazók Berlinben című tárlat a Fortepan közösségi fotóarchívumából, valamint az 1973-ban megnyílt berlini Magyar Kultúra Háza korabeli fotóiból válogat. Ugyanebben az évben zajlott Kelet-Berlinben a némileg eufemisztikusan keleti Woodstockként illetett Világifjúsági Találkozó is, amin számos magyar nem egyszerűen részt vett, de egyaránt fényképezte a kettészakított város nyugati és keleti megszállási zónáját. A kiállítás anyaga e két, egymástól évtizedeken át hermetikusan elzárt világ abszurditásának keresetlen ábrázolásán keresztül ugyancsak a kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, szervesen illeszkedve a 10. EMOP Berlin – European Month of Photography rendezvénysorozatába.

0103

Fotó: Fortepan / Barna Imre, 1976

Jegyzetek