5kérdés – Horváth Péter

1. Mely fotográfusok inspiráltak, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Ansel Adams, Diane Arbus, Richard Avedon, Bill Brandt, Brassaï, Henri Cartier-Bresson és még csak a névsor elején vagyok. Képtelenség mindenkit felsorolni és ők csak azok, akiknek a neve ismertté vált. Rengetegen eltűntek, elfelejtődtek, vagy csak egyszerűen éhenhaltak, mielőtt megismerhettük volna őket. Gjon Mili – aki Picassóról azt a híres képet csinálta, amint fénnyel rajzol a levegőbe – száz évvel ezelőtt olyan stroboszkópos képeket csinált a Life magazinnak, amit a mai fényvarázslók is megbámulnak. Megismétlem, száz éve. Nem kell persze messzire menni, tőlünk pár száz kilométerre élt Miroslav Tichý, aki ragasztószalaggal papundekliből barkácsolt kameráival olyan képeket csinált, hogy beleborzongunk. Sokan, sokféleképpen voltak befolyással a munkáimra és sehol nincs megírva, hogy egy fotográfus csak a más fotósok munkáiból meríthet inspirációt. A saját életem, a környezetem, a zenei- és olvasmányélményeim, amik inspirálják a munkáimat. A régi nagy mesterek ismerete persze fontos, de mindenkinek meg kell találnia a saját hangját. A legtöbb inspirációt mostanság talán a tanítványaimtól kapom, mert kíváncsiak, kísérletező kedvűek és szabad szemmel néznek szét a világban.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életedben?

A kiállítást, ami meghatározó lehetett volna, sajnos nem láthattam, mert még csak gyerek voltam egy közép-európai szocialista országban, amikor megnyitották. Az Edward Steichen rendezte Family of man kiállításról beszélek. Sajnos soha nem mutatták be idehaza, csak Lengyelországig jutott.
Két album viszont ténylegesen eljutott hozzám, mindkettő fontos, más más okból. Amikor épp csak ismerkedtem a fotóval, ajándékba kaptam egy könyvet, Művészfotók 1957 volt a címe. Volt abban minden, bizakodóan a jövőbe tekintő munkás, hős bányász, gyönyörű népviseletek, napsütötte szocialista városkép. Nem is hasonlított arra, amilyennek a körülöttem lévő világot láttam. Akkor kissé meginogtam, ha ez a művészet, én tán mégse szeretnék művész lenni.
A másik album, ami jóval később került a kezembe, Lőrinczy György New York című könyve volt. Silány papíron, gyenge nyomással, de olyan képek voltak benne, hogy csak ámultam, ilyen is van. Szabad volt, bátor, teli vad megoldásokkal, áradt belőle a friss levegő. Kár, hogy Budapestről ilyen album máig nem készült, vagy ha mégis, én sajnos nem találkoztam vele.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállításod?

Az első önálló kiállításom 1964-ben volt Baján. Magam nagyítottam, 50x60-as nagyítások voltak, persze se keret, se üveg, csak felaggattuk a művház falára. A szót, hogy kurátor, alig ismertük, max. azt hittük, az valami disznó vicc eleje. Tizenkilenc éves voltam akkor, borzasztó büszke voltam rá, hogy még a megyei újságban is megjelent róla valami. Az eredeti fotók már rég elkallódtak, de néhánynak a negatívját máig őrzöm.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használsz?

Ezüstalapú filmes fotográfián nőttem fel, kipróbáltam és kitanultam szinte mindent, amit akkor lehetett. Kísérleteztem mindenféle nyersanyaggal, saját készítésű hívókkal, nyomdatechnikai filmekkel, dokupapírra nagyítottam. Amikor ez is kevés lett, jött a többszörös expozíció, a szendvicsnegatív és a montázsok. Amikor megjelent a digitális technika és sok tanult kollégám siratni kezdte a fotográfiát, szinte felszabadultam. Amit addig a laborban csináltam, azt megtehettem a számítógépen. A Photoshop minden trükkje az analóg fotográfiából lett ellesve, még a szimbólumok is onnan vannak átemelve. Elsők közt voltam, aki kiállítást csinált digitális montázsokból, meg is kaptam érte a magamét művész és riporter kollégáimtól. A riporterek szemében hiteltelen voltam, mert átrendeztem a látványt, a művészeknek meg nem voltam elég lila. A két front közt aztán nem maradt más választásom, mint a magam útját járni. Nem sétagalopp. Digitális gépekkel dolgozom és ehhez felhasználom a filmes időkből hozott minden tapasztalatomat. Ezek csak eszközök. Jó azért észben tartani, hogy digitális világ (is) tele van csapdákkal, a programok adta új lehetőségek erdejében sokan eltévedtek, köztük bizony néha én is. Mára visszatértem, előbb a monokróm, majd a fekete-fehér világba, bár filmet már nem használok, jobban érzem ott magam. Amúgy meg azt gondolom, a valóság sokkal színesebb, sokrétűbb, mint amit bármely profi monitor tud mutatni. Nincs analóg/digitális ellentét, jó és rossz kép van. Megfelelő eszköz a megfelelő helyen.

5. Milyen fényképet készítettél legutóbb?

Három képsoron dolgozom párhuzamosan, mikor melyikhez van inkább kedvem. Ez a kép az Otthon című sorozatból van, 2022-ben készült.