Menü

Történelmet írt az idei Hasselblad-díj nyertese

23 • 03 • 21Baki László

Carrie Mae Weems március 10-én nyerte el a 2023-as Hasselblad-díjat, és a vele járó 2 millió svéd koronát (több mint 70 millió forint), így ő lett az első fekete nő a díj történetében. Weems az 1990-es évek elején készült The Kitchen Table Series című fotóprojektjével vált ismertté.

A Hasselblad-díj egy évente kiosztásra kerülő nemzetközi fotóművészeti díj, amelyet a fotográfia Nobel-díjának tekintenek. Az Erna és Victor Hasselblad végakarata szerint 1979-ben létrehozott alapítvány 1980 óta díjazza a legkiválóbb fotográfusokat, és mindössze két alkalommal, 1983-ban és 2021-ben – a Covid-19 járvány folyományaként – nem osztották ki az életműdíjat. A korábbi nyertesek közé tartozik többek között Nan Goldin, Ansel Adams, Cindy Sherman és Wolfgang Tillmans is.

A bizottság indoklása alapján:

„a 2023-as Hasselblad-díjat Carrie Mae Weemsnek ítélte oda az afroamerikaiak egyenlőségért folytatott küzdelmét és fájdalmas történelmét megörökítő több évtizedes munkásságáért, amelyet művészetének tagadhatatlanul magával ragadó erejével örökített meg.”

Weems a díjat Göteborgban, az október 13-án megrendezésre kerülő ünnepségen veszi majd át; ugyanezen a napon a Hasselblad Központ kiállítást nyit munkáiból, amelyhez egy kiadvány is társul.

Az 1953. április 20-án Portlandben született Weems modern táncot tanult, mielőtt huszonévesen a fényképezés felé fordult. Erről így mesélt egy interjúban: „21 évesen kaptam az első fényképezőgépemet – a barátom ajándékozta a születésnapomra –, de akkoriban a politika volt az életem, és a fényképezőgépet inkább politikai meggyőződésem kifejezésének eszközének tekintettem, semmint művészeti médiumnak."
Az installációt, filmet, performanszot és fényképezést felölelő gyakorlatán keresztül a politikát, a feminizmust és az afroamerikai identitást övező kérdéseket vizsgálja. Weems közleményében megjegyezte:

„A kulturális intézményekben zajló radikális változások közepette, és mint az első afroamerikai nő, aki megkapta a Hasselblad-díjat, egyesek azt mondhatják, hogy »ennek már itt volt az ideje!«. Ennek ellenére, amikor megkaptam a Hasselblad-díjat nagyon meglepődtem. Hiszen ez az elismerés azzal a folyamatos felelősséggel jár, hogy teljesítsem a magamnak és a szakmának tett ígéretemet, amely szerint fényt kell vinnünk korunk sötétebb zugaiba, és ezáltal – jóindulattal és alázattal – megvilágítanunk az utat a jövőbe."

0103

Carrie Mae Weems
2023 Hasselblad Award Laureate Portrait
© Rolex:Audoin Desforges

Bár az ikonikus fényképezőgépgyártó Hasselblad és a Hasselblad Alapítvány osztozik alapítójuk névadóján, a két szervezet korábban nem kezdeményezett hivatalos együttműködést. Most azonban, hogy a 2022-es Hasselblad-díj nyertese, Dayanita Singh megkapta a Hasselblad X2D 100C és 907X 50C fényképezőgépet és objektívet, a Hasselblad fényképezőgépgyártó cég és a Hasselblad Alapítvány bejelentette, hogy ez a hagyomány folytatódik a jövőbeni Hasselblad-díjasok számára is.

Jegyzetek

Carrie Mae Weems képei ezen a linken tekinthetők meg.