Az ellentétek vonzzák egymást – Paul Strand: The Balance of Forces kiállításajánló

A párizsi Fondation HCB kiállítása Paul Strand (1890–1976) amerikai fotográfus munkásságát a megszokott diskurzusoktól eltérően, új perspektívából kívánja bemutatni. A főként a madridi Fundación MAPFRE gyűjteményéből összeálló tárlaton közel 120 képen keresztül kaphatunk betekintést Strand két-pólusúként számontartott művészetébe. A kiállítás célja, hogy bemutassa, e két pólus – a formalizmus és a politika – Strand képein és látásmódján keresztül szintézisre jutottak, valamint egyáltalán nem állnak egymástól olyan távol, mint azt elsőre gondolnánk.

„Az ellentéteket az ellentétek gyógyítják” – tartja a mondás. Strand a fotó két nagy hagyományának örököse volt, amiket gyakran ellentétesnek mutatnak be. Megközelítése jellemzően formalista volt, ami a fotó művészeti kvalitásait igyekezett alátámasztani, a kompozíció, forma, arányok, fények mentén. Azonban emellett a társadalmi-politikai hozzáállása volt domináns, ami a fotót inkább a dokumentarizmus eszközének tekintette, amely politikai célokat szolgál. Ez a „kettősség” talán azzal is magyarázható, hogy Alfred Stieglitz és Lewis Hine – akik a két póluson helyezkedtek el művészetükkel mindketten – Strand mentorai voltak.

Paul Strand 1890-ben született New Yorkban, és 1907-ben kezdte meg tanulmányait a New York Ethical Culture School-ban, ahol Lewis Hine-nál tanult. Hine vezette be Strandot a Photo Secession galéria világába, amelyet Alfred Stieglitz alapított. Stieglitz nagy hatást gyakorolt Strandra már a kezdetektől fogva. Bár Strandot gyakran a straight fotográfia (straight photography) úttörőjeként ünneplik – amely irányzat hangsúlyt fektet a megfelelő kivágásra, a fény szerepére, a távolságra a fotográfus és a fotón szereplők között, amit Stieglitz és Charles Sheeler is képviselt – a mostani kiállítás túlmutat ezen: munkásságának mély politikai dimenzióját is fókuszba állítja.

Míg az 1910-es évek közepén Strand New York utcáinak embereit fotózta, – vegyes arcokat, ám inkább az alsóbb osztályba tartozókat, amivel az egyik képén megjelenő monstrum, a Wall Street tökéletesen egybeolvasható – munkásságának első időszakát mégis különösen a formalizmus jellemzi. Stieglitz híres magazinjának, a Camera Work 1917-es számát Strandnek és munkáinak dedikálta, amiken keresztül mindenekelőtt azt akarta megmutatni, hogy a fotónak megvan a maga saját művészi nyelve. Azonban Strand képes volt ötvözni formanyelvét az általa választott témákkal úgy, hogy nem csúszott át egy esztétizáló, az életet és valóságot a képekből kiölő látásmódba.

Egy mexikóvárosi utazással kezdődően (1932–1934), ahol kiállított és filmet is készített a mexikói kormány számára (The Revolts of Alvarado (Redes), majd Moszkvában folytatva (1935), megközelítése egyre inkább politikai jellegűvé vált. A Szovjetunióban töltött ideje alatt találkozott Szergej Eisensteinnel, ami szintén hatást gyakorolt rá. Ezután csatlakozott a Nykino csoporthoz, ahol olyan emberekkel volt körülvéve, mint Leo Hurwitz, Ralph Steiner és Lionel Berman. Két évvel később ő lett a Frontier Films, egy nonprofit oktatási filmszervezet elnöke, amely a Nykino egykori tagjaiból állt.

Strand politikai elkötelezettsége nemcsak a fotózáson keresztül jelent meg. Csatlakozott az amerikai Munkáspárthoz, és több mint húsz „Amerika-ellenesnek” minősített szervezettel dolgozott együtt a McCarthy-korszakban, ami végső soron ahhoz vezetett, hogy el kellett hagynia az Egyesült Államokat. Franciaországban, Orgevalban telepedett le, ahol 1976-ban bekövetkezett haláláig élt. Strand számos választását alkotói munkájában a politikai lelkiismeretén keresztül mérlegelte: a témaválasztást, az általa fényképezett helyeket, az írókat, akikkel együtt dolgozott, a könyveket, amiket munkásságának fő terjesztési eszközének tekintett.

Az elmúlt néhány évtizedben számos kiállításon Strand formalizmusára összpontosítottak. Semmiképpen sem kisebbítve ezt a perspektívát, a mostani projekt arra törekszik, hogy újra kontextualizálja Strandot, kiemelve politikai elkötelezettségének fontosságát. A formalista törekvések és a társadalmi hozzáállás, szolidaritás, a művészetében működő két erő itt egyensúlyba kerül a szervezők tervei szerint. Strand gyakran áll a 20. század legjelentősebb fotográfusai között, ami feltehetőleg azért van, mert tudta, hogyan teremtsen egyensúlyt a két pólus között.

Az ellentétek vonzzák egymást – Paul Strand: The Balance of Forces kiállításajánló

Következő

„A fotográfián keresztül vontam be magam az életbe” – Beszélgetés Nino Migliorival, az olasz fotográfia doyenjével

„Kitaláltam egy nyelvet az emberek számára, hogy lássák a mindennapi dolgokat” – Francesca Woodman képei New Yorkban láthatók

Vajon ki volt a 19. században a legtöbbször lefényképezett amerikai?

„Undorodom attól, ahogyan az emberek szépnek láttatják magukat” – Cindy Sherman legújabb munkái a Photo Elyséeben

Valóság és fikció között – Gregory Crewdson munkái nyáron az Albertinában láthatók