Piktorializmus, a fotóművészet 1900 körül – Közel 100 fotóból álló fotótörténeti kiállítás nyílt Bécsben

A kiállítás a néző elé tár a fényképezés kezdeti korszakának alkotói közül néhányat azok közül, akik munkái a (későbbi) piktorialistákéval rokonságot mutatnak. Julia Margaret Cameron (1815–1879) tágra meredt szemű női portéjának láttán a tájékozott magyar nézőnek eszébe juthat a nemzetközi fotótörténet egyik legjelentősebb alakjának, a száztíz éve született Helmut Gernsheimnek (1913–1995) kifakadása. Gernsheim elmondta: hiába állt módjában 1945–46-ban Julia Margaret Cameron képeiből sok példányt vásárolni, kifejezetten olcsón; nem tudott annyi pénzt keresni, mint amennyit a témára költeni szeretett volna…

Azért hivatkoztam erre a Gernsheimmel történt 1993-as frankfurti, személyes találkozásomra, hogy illusztráljam: kétféle hozzáállással lehet körbejárni az Albertina Modern termeit. Előzetes ismeretek nélkül, minden képre külön-külön rácsodálkozva; vagy „magyar bennfentes”-ként tekintve a XIX. századi osztrák alkotók munkáira.

Utóbbira kitűnő példa az általunk tüzértisztként és szakíróként ismert Ludwig David (1856–1930) szerepeltetésének megítélése. A kurátor Ludwig David több – nyugodt szívvel közepesnek mondható – képét is elhelyezte az anyagban, amivel egyértelműen (fel)minősítette az alkotót. Nem kell szégyenkeznie a hazai érdeklődőnek, ha kevéssé ismeri Ludwig David fotóit, hiszen akár fél tucat fotográfiai szakkönyvét is birtokolhatja, mivel némelyik többször is napvilágot látott magyar fordításban. A szorgalmas osztrák két hasonló című könyve közül az egyik 1908 és 1917 között németül 32 kiadásban látott napvilágot, míg a másik változat 1910 és 1931 között 41 utánnyomást ért meg. Az Osztrák Nemzeti Könyvtár adata szerint a két mű együtt 810 ezer példányban került az olvasók kezébe. Ezeknek a számoknak a fényében nem érzem túlzásnak szakíróként tekinteni az alkotóra.

A magyar kapcsolattal is rendelkező Heinrich Kühn (1866–1944) jócskán feladta a leckét a kurátornak. Az 1972-es születésű hölgy a nála „húszassal” idősebb Monika Faberrel 2010. júniusa és 2011. márciusa között három helyen (Bécs, Párizs, Houston) rendezett monstre kiállítást Kühn munkásságáról. Az akkor 157 képet felvonultató tárlatokban és az Albertina Modernben ezúttal látható bemutatóban egyaránt szerepel néhány fontos kép Kühntől. A katalógusok egybevetése nélkül is feltűnik az 1929-es virágváza-csendélet, az 1896-os kétszín-nyomású alkonyati tájkép, Walther 1912-es szemüveges portréja, a fényképezőgéptől félrefordulva ülő Frau Richter és a dombra felsétáló négy alak. Utóbbival a Szépművészeti Múzeumban is találkozhattunk, a dr. Baki Péter által rendezett „A fotóművészet születése” című kiállításon, 2012-ben.

Astrid Mahler is, akárcsak budapesti pályatársa, a fényképezés korai korszakával indít, majd a piktorializmustól eljut a modern fotográfiáig. Már csak terjedelmét tekintve sem lehet a két kiállítást egybevetni, (a pesti tárlat előnyére) de a hasonlóság szembeötlő. Kühn ugyan szándékosan visszafogottan reprezentált, viszont alkotótársai, Hugo Henneberg (1863–1918) és Hans Watzek (1848–1903) jelentős művekkel szerepelnek. Sajátos érdekessége a bécsi bemutatónak, hogy az Albertina Modern – azaz az egykori Künstlerhaus – nemrég renovált háza kőhajításnyira található a három osztrák fotográfus egykori sikerének helyszínétől, azaz a Szecessziós Ház néven fogalomszerűen híresé vált épülettől. (A trió csoportos kiállítására 1902-ben került ott sor.)

A bemutatott alkotások túlnyomó többsége az Albertina gyűjteményében található és az 1888-ban alapított iskolából, a Höhere Graphische Bundes-Lehr und Versuchsantaltból kerültek oda tartós letétként. A képanyag eredeti válogatása egyértelműen tükrözi a „Graphische” alapítójaként és három évtizedig igazgatóként tevékenykedő Josef Maria Edernek az ízlését. Nehéz lehet a mai osztrák fotótörténészeknek ezen a tényen túltenni magukat; mindenesetre a falra helyezett magyarázó szövegek nem említik a korábban bármilyen fotótörténettel kapcsolatos témából kihagyhatatlannak tűnő Edert, mint egykori gyűjtőt-igazgatót.

Az 1980-as hamburgi retrospektív kiállításuk után a Nicola Perscheid (1864–1930) berlini műtermében tanult Dora Kallmust (1881–1963) és Arthur Bendát (1885–1969) egy ideig együtt emlegették. Az elmúlt évtizedekben viszont a német mester és a két osztrák feltűnően elvált egymástól. Benda és Kallmus Atelier D’Ora néven működő bécsi műtermét – szerintem kissé túlzó leegyszerűsítéssel – ma már kizárólag a fényképésznővel azonosítják. Pedig – az általa tervezett objektív használata miatt – Perscheid (technikai) hatása egyértelmű. Az Albertina Modern falán pedig meghökkentően jól mutat a Benda által magas színvonalon művelt színes eljárással készített két, nagyméretű portré.

A 2011-es Wien Museum-béli visszatekintő kiállítása óta megnőtt az (el)ismertsége Trude Fleischmannak (1895–1990). A most is bemutatott Lucy Kieselhausen (1900–1926) portréjával kapcsolatban viszont megjegyezhetem, hogy amikor a táncosnő 1920-ban Szegeden járt, a helyi értelmiség kedvence, Bäck Manci sokkal kifejezőbb fotót készített róla.

A tárlat rendezői nemcsak az átnyomások között tiszteletre méltó teljesítményt (és komoly gyűjtői értéket) jelentő, nagyméretű, eredeti alkotásokat helyeztek el a falakra, hanem néhány, több méteresre kinagyított reprodukciót is. Ezeket jól kiegészíti az a vetítés, amely az eredeti színes felvételek diapozitívjeit mutatja. A női művész-növendékek 1908-tól lehettek a Graphische tanulói. Ők láthatók a tárlat egyik legmeglepőbb képén. Franz Kaiser (?–?) 1909-ben Lumiére Autochrom lemezre készített egy színes felvételt a plen airben rajzoló hölgyekről. (A vetítésben a kép imponzánsan színhelyesebbnek és levegősebbnek látszik, mint a sajtóanyagban, ahol egy kissé besült és lilás tónusú.)

Az eddig említett jellegzetességek felsorolása után fel kell tennem a kérdést: érdemes-e a Császárvárosba utazni e fotókiállítás miatt? A válasz: feltétlenül! Érvként elmondható, hogy magyar alkotók képeiből bajosan rendezhető ilyen látványos tárlat. Vydarény Iván (1887–1982) és dr. Fejérváry Sándor (1887–1927) írt ugyan egy könyvet 1923-ban az osztrák fotóművészek olaj-brómolajeljárásáról és a kombinált nyomat elkészítésének módjáról, ám fotóik látványosság tekintetében elmaradnak a Bécsben most megtekinthető tárlat főműveitől. Összességében elmondható, hogy a monarchiás kapcsolódások és a nemzetközi fotótörténeti vonatkozások miatt egy számunkra érdekes fotókiállítás látható 2023. április 23-áig az Albertina Modernben.